Használt robogó négyszázezer forintért

A modern bűnüldözés statisztikai alapon működik, az FBI munkája is elsősorban adatgyűjtésből és elemzésből áll. Minél pontosabban végzik, annál több bűnözőt érnek utol – ha a vadászatban ezek segí­tenek, elő kell venni az öltönyt és a diktafont, és ügynökként felkutatni a jó vételeket. Apropó, napszemüveg. A napszemüveg nagyon fontos.

A szerkesztőségben parázs vita zajlott, hogy mit jelent az univerzálisan használható, hétköznapi rohangálós robogó. A belépőm drámaira sikerült, már hónapok óta ezen az ügyön dolgozom, nem engedhetem meg, hogy keresztbe tegyenek. „Innentől átveszem az ügyet” – sokszor elpróbáltam már ezt a mondatot, miközben reggelente a tükör előtt tökéletesre zselézem a hajam. Ez után csak el kell engednem a fülem mellett a főszerkesztő kiabálását: „Már akkor ezt az osztályt vezettem, amikor maga még a kiscserkészeknél volt!”

A napszemüveg nagyon fontos

Meg kell határozni a keresett járművet, a negyven év körüli fehér férfi sablonnál némileg pontosabban. Az első és legfontosabb, hogy hagyományos robogó legyen. A jó szélvédelem, az automata váltó, a pamlagszerű ülés mind-mind azt szolgálják, hogy a lehető legnagyobb kényelemben érjünk oda a munkahelyre, ügyfélhez, egyetemre, szülői értekezletre, kihallgatásra – kinek hova kell. Emellett szükséges, hogy ha úgy jön ki, le lehessen vele ugrani egy nyári szombaton a Velencei-tóra, tudja a 110 km/h körüli utazót utassal is, ne legyen túl nagy, a dugóban ügyesen elférjen a sorok között. Ezeken felül az ülés alá férjen be a robogós ruházat, hiszen munkaebédhez megérkezve a legkevésbé sem meggyőző a hónalj alatt a bukósisakkal összefogott dzseki és a kézfogáshoz ideiglenesen a szájba vett laptoptáska.

A szélvédelem is fontos – én ugyan a legnagyobb kánikulában is dzsekiben robogózom, szükségem van a menetszélre –, de hűvös időben vagy egy könnyű zápor esetén jó szolgálatot tehet egy nagy plexi. És minderre van legfeljebb négyszázezer forint, egy fillérrel sem több – inkább ezt tekinthetjük lélektani határnak, mintsem a félmilliót.

Az első helyszí­nre tökéletes inkognitóban érkeztem, az álcázás nagyon fontos. A fal mellett sorakozó nagyobb robogók állapotukból í­télve legalább egy, de inkább két telet is szabad ég alatt töltöttek. Egyből megakad a szemem a 150-es Benelli Velveten. Jó minőség és kiváló menetdinamika jellemzi a tí­pust – kikértem az aktáját, ami szerint 125-ös, 150-es és 250-es kivitelben készült, mindhárom esetben négyütemű Yamaha-motorral.

Benelli Velvet 150 – Sok helyen kikezdte már a rozsda, a teleszkópszár sérülése esés nyoma lehet

A rozsdás féktárcsa és a tükör kipörsent krómja nagyon rontja az összhatást – az előbbit pár fékezéssel és egy kis polí­rpapí­rral, az utóbbit kólával bekent alufóliával orvosolhatjuk. Külföldi papí­rokkal kétszáz, névre í­rva háromszáz, alku ne nagyon legyen – adja tudtomra a nepper. Az interneten rákeresve ugyanennyiért rendezett előéletű, jó állapotú példányokat hirdetnek. Meggyőződésem, hogy ennyi pénzért sokkal jobbat lehet kapni.

Például kettővel mellette ott feszí­t egy jóképű Kymco Grand Dink. A tajvani gyártó nyolcadliteres blokkja nagyon jó konstrukció, ha rendszeresen megkapja az előí­rt szervizeket, százezer kilométer feletti futásteljesí­tményre képes. Ví­zvédelme kiváló, egy nagyobb zuhét is meg lehet úszni száraz cipővel, egyedül a 12-es kerekek jelentenek hátrányt.

A rozsdásodó kipufogó Kymco-betegség. Ez még nem vészes, láttunk már rosszabbat

Kényelmes ülés, deréktámasz és egy bukás nyomai a bal oldalon – egy kis polí­r és némi fényezés csodát tehet –, a képeket megnézve a szakértő tizenötért elvállalná. Az alkatrészellátással nincs gond, ha valami még sincs raktáron, megrendelik, és a hazai képviseletre egy-két napon belül megérkezik Bécsből. Az árak elfogadhatóak, a gyári fékbetét párja például ötezer forintba kerül. 180 ezer körül adnák, de mire magyar forgalmit kap, már távolabb lesz a kétszáztól, mint a háromtól. Annak pedig majd a feléért adnak nagyobbat is – csak várjuk ki a végét.

A cikk elején taglalt 400 ezer forintos felső limitet egyből a következő helyszí­nen felül kellett í­rnom. Aprilia Scarabeo, kétszáz köbcenti, 449 000 forintért. 2003-as évjárat alig több mint húszezer kilométerrel – és megdöbbentően szép állapotban. A hátsó futómű négy fokozatban állí­tható, vagyis utassal sem kezd el úszni az eleje, a nagy kerekek gond nélkül siklanak át az úhibákon, az ülés kényelme tökéletes. Kellően olasz, kellően elegáns, még egy komoly tárgyalásra sem ciki ezzel érkezni.

Aprilia Scarabeo 200 – A kilométeróra alapján nem lehetne ennyire kopott egy hátsó féktárcsa

Elöl-hátul zsí­r új gumik, sajnos az olcsóbb fajtából, és sehol egy karc. A felnik makulátlanok, ahogyan a villaszárak is. A fékkarok í­ve tökéletes, a kormányvégek, mint az újak – soroltam monoton hangon a diktafonba –, várjunk, találtam valamit! Az őket rögzí­tő csavarok fején nyí­ródás és rozsda látható, ez némileg elüt a környezettől.

Ennyi gyanú bőven elegendő ahhoz, hogy elküldjek valamit a laborba, de a helyszí­nen kell vizsgálódnom. A féktárcsák is gyanúsak lettek: a felszí­nük hullámos, a peremük rozsdás – mérés nélkül is azonnal cserélném őket. Felhozom az eladónak, aki mintha már várta volna a kérdést: ha ennyiért elviszed, jár hozzá hátsó doboz, lábtakaró és nagyobb plexi; vagyis egy komplett téliesí­tő szett – ezek külön-külön beszerezve 50-60 ezer forintot is jelenthetnek, ezek nélkül viszont már a 400 ezres lélektani határ alatt elhozhatjuk.

Szintén í­zig-vérig olasz, csak még inkább kényelemre hangolt a Piaggio X9 180. Az ülés alatti rekeszben bőven elfér az 51-es körzet összes UFO ügyi aktája, a sokak által egérmozinak nevezett digitális információs panel pedig ma is elég vagányul néz ki. Elöl a nagyobb testvérekével azonos dupla Brembo tárcsafék biztonságosan túltervezett darab – a kategóriában ritkaságnak számí­t, ahogyan a Moto Guzzitól származó kombinált fékrendszer is. í“ra szerint 11 000 kilométer van benne, ami a nehezen hihető kategóriába tartozik egy Olaszországból érkezett, közel tí­zéves robogónál. Nagyobb esésnek nincs nyoma, az idomokat valaki elég slendriánul pakolta vissza. Az elegáns és kí­vánatos összhatást picit megmérgezik a hézagos illesztések.

 

Minden földi jóval felszerelték, ez is lett a veszte: a sok elektronika megbí­zhatatlanná teszi az X9-et. A hatalmas kijelző látványos, de hajlamos a beázásra

Az ülés, akarom mondani fotel, merthogy inkább az, tökéletes. Az összes megtekintett robogó közül messze ez volt a legjobb. Uras pozí­ció, lazán előrenyújtott láb, puhán megtámasztott derék – úristen, ezzel a világból kimennék. A plexirajongóknak szintén jó választás, szél alig éri a mögötte ülőt, nem zavar a kilátásban és az esőtől is kiválóan véd. Sajnos ellene szól a tí­pus viszonylagos megbí­zhatatlansága. És itt nem a már emlí­tett kombinált fékrendszerre vagy a Honda Foresightból származó blokkra kell gondolni, hanem a túlkomplikált elektromos rendszerre – az elektronika közvetlenül az akkumulátor mellett kapott helyet, ahol a savas párolgás bizony komoly bajokat okozhat. És a fő látványelemnek számí­tó hatalmas LCD kijelző beázási hajlamáról még szó sem esett. Ennek ellenére nem szabad lemondani róla, hiszen a kivételes kényelemhez a konkurenciánál jobb futómű társul, ami a többi extrával együtt már komoly fegyvertény. A 295 000 forintos árral együtt csábí­tó, de bepillantva az első sárvédő alá, csúnya rozsdára bukkantam az első teleszkópszárakon.

Tartja magát a mondás, nagy test, nagy élvezet – itthon nagyon népszerű a megbí­zható Burgman

A klasszikus különleges ügynök sztereotí­piának eleget téve meg kell állnom fánkot és kávét venni – mind az í­gy nyert energiára és éberségre, mind a rövid pihenőre szükségem van. A tapasztalatokat felmondom a diktafonra és közben hanyagul átlapozom a maradék hirdetést. Sokaknak a nagyrobogó egyet jelent a Suzuki Burgmannal, igazságtalanság lenne, ha hanyagolnánk ezt a jó nevű tí­pust. Elsősorban alacsony árának és megbí­zhatóságának köszönhetően lett sikeres modell – tulajdonosai annyira szeretik, hogy a vártnál kevesebb eladó példányt találtam. „Hibátlan műszaki állapot, új kevlár szí­j, az ár magában foglal egy komplett olasz papí­ros, alkatrésznek való tí­pusazonos másik motorkerékpárt is.” Élő szóban most tartanék egy hosszú hatásszünetet, majd hozzátenném: egy 400 köbcentis Burgmanról van szó, 379 000-ért.

Bal oldalon csúszott, de a leszakad kilométeróra-jeladóra nincs magyarázat

A kopások alapján szépet csúszott a bal oldalán, az első villán apró olajfolyásra utaló nyom látható és hosszú fetrengés után megtalálom a kilométeróra jeladójának a leszakadt kábelét is – ettől még Horatio Cain rezzenéstelen arcán is elismerés tükröződne. Ez lenne a hibátlan műszaki állapot? A hirdetésben megadott 35 ezer kilométeres futás a valóságban inkább 37, apró csúsztatás, de ezekből túl sok van. De még ha kis csúsztatással is, ez még í­gy is egyet fizet, kettőt kap akció.

„Kétszáz van ráí­rva, de valójában százötven az ára” – mondja köszönés helyett a kereskedő, miközben még csak közelí­tek a Kymco Grand Dink 150-hez. A mondat telitalálat volt, nagyobb tempóval repültem rá, mintha valaki a dobozban tárolt cukros sütemények hangját utánzó kürttel csalogatott volna. Az órájában lévő negyvenezer kilométer teljesen hihető – ha egy majd tí­zéves motoréban ennél kevesebb van, az minimum gyanús. Meghallgatom a jobb oldali esésnyomok történetét, a közeli hipermarket parkolójában egy kis felhordott kavicson kicsúszott a kerék. Azért kerül ennyibe, mert idén még nem kapott friss olajat, ki kell cserélni a görgőket, és egy pár új fékbetétre is szüksége van lassan. Egyszer már lebontották az elejét, akkor rosszul lett visszatéve a plexi, emiatt úhibákon picit zörög – a vibrációt elnyelő gumikarikák pótlásával ezt a hibát is elkerülhetjük. Mifelénk a minőségnél is csábí­tóbb az alacsony ár. Tavasztól őszig kényelmesen használható, 3-3,5 litert fogyaszt, komfortos és egy nagyobb bevásárlást is haza lehet vele fuvarozni. Az ilyen járművek megvásárlása miatt szokott lemerülni az autó akkumulátora. Tuti befutó lenne, hiszen a négyszázezer forint fennmaradó részéből igen sokáig el lehetne járni, de sajnos felbukkant a tuti vétel: a bizományba bevett Yamaha Majesty 250, kevés kilométerrel, három kilóért.

Yamaha Majesty 250 – A futóművet kényelemre hangolták. De ki akarna sportolni egy ennyire kényelmes fotellel?

A rögzí­tőfék oldására figyelmeztető matrica szerint Svédországból érkezett, márpedig ahol a motoros szezon szűk három hónap, ott nem igazán hajtják szét a vasat. Tizenkét év alatt mindössze tizenötezer kilométer került az órájába, amiről külön hangsúlyozzák, hogy valós adat. Ha a matrica igazat mond a származásról, szintén örömteli, hogy a svéd ember fényévekkel becsületesebb az összes környékünkön lakó népnél – nyilvánvalóan ott is vannak börtönök és oda való gazemberek, de nem hiszem, hogy olyan lelkesedéssel spórolnának egy olajcserén, mint a kelet-európaiak. Egy frissnek tűnő sérülést találtam a kipufogó hővédőlemezén, de minden egyéb részlete makulátlan. A fékek rendben, a futómű hibátlan, az ülés nincs kiülve – ettől még lehetne benne kétszer-háromszor ennyi kilométer is, de látszik, hogy nagyon vigyáztak rá, és ez jó jel.

Viszonylag friss sérülés a kipufogó védőlemezén. Más hiba nem volt

A csavarok feje tökéletes, vagyis ha szét is bontották, jó minőségű szerszámokkal, odafigyeléssel tették. Korróziónak, olajfolyásnak nyoma sincs, a futóműalkatrészek zavarba ejtően tiszták, még a kávémat is bátran megkeverném vele. Húsz lóereje nem a világ csúcsa, de dinamikus városi közlekedéshez még a nagy test ellenére is bőven elég. A hátsó gumi repedései jellegzetesek, hosszú állás során leeresztő, majd újra felfújt abroncsok néznek ki í­gy, valószí­nűleg az első dolgom lenne lecserélni egy jobb nevű gyártó fiatalabb termékére, még mielőtt egy megcsúszás miatt tönkreteszem a robogó kifogástalan külsejét.