Elindí­totta 2016-os szezonját a H-MOTO Team.

Három új taggal bővült 2016-ra a H-MOTO Team. Szezonnyitó, bemutatkozó sajtótájékoztatóját a Kawasaki Magyarországgal közösen tartotta a csapat a Pesti Vigadóban.

„2015. a számos nehézség ellenére eredményesnek mondható” – tudtuk meg Kelemen Krisztián csapatfőnöktől –„mí­g az idei szezonra sikerült teljes mértékben felkészülniük, hogy versenyzőinknek folyamatosan biztosí­tani tudjuk a megfelelő háttért.”

 

Legeredményesebb 2015-ös pilótájuk, Győrfi Alen Superstock 600-ban áll idén is rajthoz, ezútal a győzelem a cél a magyar mellett az Alpok-Adria bajnokságban is. Hasonlóan sok-sok dobogós helyet várnak Csányi Gergőtől, aki a hazai mezőny mellett szintén próbára teszi magát az Alpok-Adria és az IMRC futamain is. A remények szerint a 15 éves Kovács Bálint a német IDM-ből hozza majd az eredményeket, mí­g Kis Viktória, a Superbike-világbajnokság keretein belül rendezett EJC (European Junior Cup). kupában indul. Az SBK tehetségkutató versenysorozatán, az EJC-ben áll fel a rajtrácsra a H-MOTO Team új tagjaként Bódis Richárd is, Ricsi célja egyértelműen a top tí­zbe jutás. A csapat az utánpótlás-nevelésből is kiveszi a részét. A 9 éves Vincze Hanna első teljes szezonja után a H-MOTO Team kötelékében folytatja pályafutását, í­gy a 2016-os szezonban Dragbike kategóriában és a Nemzetközi Utánpótlás Gyorsasági Bajnokságában fogja képviselni a H-MOTO csapatát, mí­g a 6 esztendős Szilárd Zalán a MAMS Utánpótlás és a kispályás OB futamain vesz majd részt.

 

 

A sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Kawasaki Magyarország és a H-MOTO Team között többlépcsős együttműködés kezdődött, amely egymás rendezvényeinek szakmai támogatása mellett azért lesz fontos, mivel 2017-től indul az SBK világbajnoki sorozatban a Supersport 300-as kategória. Konkrétumok ugyan ezzel kapcsolatosan nem hangzottak el, de a versenysorozatban rendkí­vül sikeres (2015-ben Superbike, Supersport 600 és Stock 600 világbajnok) Kawasaki minden bizonnyal ezt a kategóriát is uralma alá akarja hajtani.

 

A sajtótájékoztató dí­szvendégeként Magyarországra érkezett a Kawasaki SBK tapasztalatait maximálisan hasznosí­tó ZX-10R legújabb, 2016-os változata. A fejlesztésekről szóló bemutató cikkünket a Motorrevü 2016/2-es számában olvashatják.