Kategóriájában ultrakönnyűnek számít, teljesítményben pedig a középmezőnybe került a Diavel.
íltalában legendás típusok új változatait előzi meg akkora hype, mint amilyen a Ducati powercruiserét is körülvette; gondoljunk a Yamaha V-Max vagy a Super Ténéré körüli hírverésre. Ezzel szemben a Diavel szellemi elődje, az 1964-es, V4-es, 1256 köbcentis Ducati Apollo, legfeljebb a kevesek által ismert érdekességek listáján szokott szerepelni.
  |
| A vadonatúj Ducati Diavel és elődje a V4-es Ducati Apollo |
Az olaszok a V-Maxnak és Triumph Rocket III-nak próbálnak konkurenciát teremteni, de a powercruiserséget egészen más módon ragadják meg, mint a japán vagy az angol gyártó. A Diavelbe a Multistradaból már ismert Testastretta 11º erőforrás 162 lóerős és 127 Nm-es csúcsnyomatékú változatát építették be. Szép számok, de az állak a motor tömegétől zuhannak a padlóra: az olasz izommotor mindössze 210 kiló, amit karbon elemekkel és Marchessini kerekekkel 207 kilóra lehet redukálni, vagyis nagyjából száz kilóval könnyebb a konkurenseknél!
A tervezők mindent megtettek, hogy a motor jól vezethető legyen a 240-es hátsógumi ellenére is: elöl 50 mm belsőcső-átmérőjű, fordított Marzocchi teleszkópok dolgoznak, hátul vízszintesen elhelyezett, minden paraméterében állítható Sachs rugóstagot találunk, a Pirelli pedig egy teljesen új összetételű és profilú hátsót fejlesztett, kifejezetten ennek a típusnak. Az ennyire erős motoroknál mára elengedhetetlen csúszókuplung mellé nyolc fokozatban állítható kipörgésgátló került, valamint a teljesen elektronikus gázkarhoz is tartozik három program. Az egyikben a motor teljes erejét megkapja a sofőr, egy felhasználóbarátabb állásban finomabbak a gázreakciók, míg a harmadikban mindössze száz lóerővel kell megbirkóznia a pilótának.
