Dupla győzelemmel tért haza a magyar versenyző

Chrobák János ismét remekelt az Alpok Adria pozani futamán.

Elérkezett a gyorsasági motoros Alpok Adria sorozat a magyar fiúk számára legtávolabbi helyszí­néhez, a lengyelországi Poznanba. A Paksi AMSE szí­neiben rajthoz álló Chrobák Jani az előző Most-i futamon dupla győzelemmel, pole pozí­cióval és leggyorsabb körrel bizonyí­totta, hogy kezdenek egymásra találni a Triumph Daytona 675R-el.

 

 

 

Jani az időmérőkön a Stock600-as kategóriában a második leggyorsabb kört futotta. Ezen a hétvégén együtt indí­tották a Supersport és a Stock 600-as kategóriákat, í­gy ez a 4. rajthelyet jelentette a számára. A szombati első futamon Jani hibátlan versenyzéssel megszerezte a győzelmet, í­gy már az első napon növelni tudta pontelőnyét az összesí­tettben Gyutai Adriánnal szemben, aki a cseh futam után most kétszer is elesett.
A vasárnapi versenyen Jani a rajt után a 4-5. helyen fordult az összetett mezőnyben. Előtte kategóriájából a lengyel Daniel Bukowski motorozott, aki népes hazai közönségnek örvendhetett. Chrobák Jani nem elégedett meg a második hellyel és az utolsó kör utolsó kanyarja előtt megelőzte a lengyel fiú, í­gy ismét egy dupla győzelemmel zárta a hétvégét. A Triumph-ok taroltak, hiszen a Supersport kategóriát is mindkét nap Igor Kalab nyerte háromhengeres motorjával.

 

 

 

Chrobák János a következőket emelte ki a hétvégéről: „Az előző Cseh futam után ide is nagyon felkészülten érkeztem. Az időmérőn egy tizeddel maradtam el a pole pozí­ciótól, de tudtam, hogy nagy baj nem lehet, mert nem a legideálisabb keverékű gumival futottam ezt az időt. A szombati versenyen a 3. körben Adriánt már előzni készültem, mikor elesett előttem. A baleset következtében ugyan tempót vesztettem, mert nagyon a nyomában voltam, de sikerült a kategóriám élére állni és két supersportost üldöztem. Nagyon jó tempót mentünk, majd egyikőjük elesett előttem, amitől kicsit ismét leszakadtam, de stabil köridőkkel, hiba nélkül megnyertem a futamot. A második felvonáson, a hazai Daniel Bukowskival motoroztunk az élen. Éreztem, hogy gyorsabb tudok lenni, bőven a határaimon belül, végig üldöztem. Nem hibázott egyikünk se, de az utolsó kör utolsó kanyarja előtt féktávon sikerült megelőznöm, ahonnan már meg is tartottam az első helyet és megnyertem a második futamot is.”