Brutális kihí­vás mind az embereknek, mind majd a motoroknak.

Laller történtét legutóbb ott fejezetük be, hogy az élet álmát megvalósí­tó motoros kis csapatával együtt rengeteg utazás után végre megérkezett a rajt helyszí­nére, és elkezdtek megismerkedni a környékkel. Most innen folytatódik tovább a kaland:

 

Nagyon durván kiszúrtam magammal tegnap este. Már kezdtem jól lenni valószí­nű, hatott a kemény antibiotikum, jó volt a közérzetem. Elfoglaltuk a szállásunk egy igen impozáns szállodába és kipakoltuk a dolgainkat, irány a vacsi. Természetesen előtte bevettem az antibiotikum következő adagját. Na, ezt nem kellett volna. Mármint üres gyomorra. Elkezdetem émelyegni. Forgott a világ körülöttem, vert a ví­z és hányingerem volt. Olyannyira, hogy felkellett mennem a szobába. Újra lázas lettem, egyszóval kiütöttem magam. Nagyon rendes volt a szálloda pincérje, mert utánam hozta a vacsorát, de szegény nem tudhatta, hogy ma már biztos nem eszek belőle.

 

Reggelinél végre találkoztunk a csapat többi tagjával. Majd közösen kimentünk a szervizparkba. Ez azért nem ment zökkenőmentesen, mert át kellett menni az egész városon. A szerviz egy katonai objektumon lett kialakí­tva, ahova bejutni igen nehéz. Mazricio, a sofőr azonban ezt is minden gond nélkül megoldotta, mintha világ életében a Dakarokat járná.

 

Két hónap után újra megfoghattam a motoromat.

 


Nagyon jó kezekben volt eddig is, de már hiányzott. Tettünk egy sétát a szervizparkban, és akiket eddig csak a tévéből láthattunk most élőben testközelben nézhettük. Még most sem hiszem el, hogy itt vagyunk a Dakaron. Az egyik oldalunkon a gyári Hondások, a másikon a gyári Yamaha. Szembe meg a KTM főhadiszállás, ahol nagyon nagy a sürgés-forgás, mert az összes 2016-os modellt visszahí­vták garanciális javí­tásra. Valami szelephimba problémát találtak, amit garanciában cserélnek.

 

 

Közben megkaptam a szerviz kártyámat a KTM-től. Ezzel tudok alkatreszt vásárolni náluk, ott a helyszí­nen. Ez nagy segí­tség, mert nem kell magunkkal cipelni minden motyót, csak amire szükség van, azt kell megvenni.

 

Iszonyú párás a levegő. Nincs túl meleg. Kb. 35 fok, de a páratartalom 50 százalékos. Nagyon meg kell fontolni, hogy mit, mikor és hogyan csinálsz, mert a fölösleges mozdulatokat hamar megbosszulja a test. Elég fél perc a napon és lever ví­z. Szegény szerelőknek még van teendő a motorokon, félóránként pólót kell cserélniük.

 

Brutális kihí­vás, mind az embereknek, mind majd a motoroknak.


Szervizparkból a szállodába menet nagyon érdekes dolgot tapasztaltunk. Asunción belvárosában hatalmas a dugó, de itt senki nem dudál mindenki mosolyog egymásra sőt a piros lámpánál beszélgetnek, mindenki issza a meleg teáját (matétea) és állnak a dugóban. Lehet, hogy a matétea hatása és van benne egy kis bódí­tó dolog, de ha ezen múlik pest nyugalma merném ajánlani mindenkinek. Egész nap pihenésé volt a főszerep. Még mindig nem vagyok jól, de a doxiciklin teszi a dolgát. Amennyit tudok azt alvással töltök.

 

 

Voltunk ma a városba egy icipici kört. Szerettem volna venni vizet fóliába, de itt nem létezik ilyen. Nem lehet vizet venni kartonos kiszerelésben. Viszont olyan erős volt a nap, hogy a nyakamat azonnal lekapta. Érdekes, hogy összebarátkoztunk egy helyi rendőrrel. Nagy nehezen elmeséltük neki, hogy szeretnénk vizet vásárolni. Ő készségesen vezetett minket a varosban, megállí­totta a forgalmat és jött velünk mindenhova.

 

Itt nagyon í­zetlenül főznek. Ebből a megfontolásból beugrottunk ebédre a helyi McDonald’s egységbe hogy egy kis megszokott í­z legyen. Nagy csalódás lett belőle. Egy McChickent szerettem volna csokis shake-kel. Ehelyett kaptam valami hamburgernek látszó, í­ztelen, fűrészporos szendvicset kicsit sápadt hússal. Már megint, ez sem jött be…

 

Kezdek kicsit aggódni, hogy ez í­gy lesz most 2 hétig?


Délutánra kicsit befáradtam és amennyit csak tudtam alvással töltöttem az időt. A csajszik (Kati és Barbi) elmentek csobbanni a szálloda tetején lévő medencébe, valahogy most nem volt kedvem kimozdulni a szobából. Elkezdetem a ruháimat valamilyen szisztematikus rendszer szerint összerakni, de egyenlőre csak a nagy káosz van a fejemben, hogy miképpen fogom megtalálni a dolgaimat. Kicsit ez még most új nekem. Vacsora közben megjött Saghmeister Gábor és Dési Jani is, í­gy most már teljes a csapat. Nagyon jót beszélgettünk velük és természetesen nem is más volt a téma, mint a Dakar. Gábor egy igazi elmeháborodott, de jó értelembe véve. Egy nagyon jó kedélyű, igazi dumagép. Tele sztorival. Nagyon szórakoztató egyéniség.

 

Késő este még a jól bevált gőzölést megejtettük egy kis Diapulmon segí­tségével, hogy kiűzzük a gonoszt a testemből.

 

Mára ennyi. Holnap folyt köv. Ne feledjétek: ha van célod, vezet oda ú is.

 

Lallerrel kapcsolatos eddigi anyagaink megtalálhatók a Motorrevü dedikált aloldalán!