Bemutatták a Horex VR6 Classicot

A Horex nyilvánosságra hozta a tavalyi Intermoton bemutatott koncepció gyártásra kerülő verzióját.

A továbbra is megmaradó VR6 mellé hozták össze ezt két szí­nben pompázó, gusztusos varrással dí­szí­tett nyereggel rendelkező, az eredetitől küllős Kineo felnijeivel is elütő változatot. A technológiában nincs semmi meglepő, a VR6 erőforrását használja, amelyben hat henger két sorban, csupán 15 fokos szöget bezárva helyezkedik el.

Az elülső részen figyelemreméltó a három vezérműtengely – a középső egyszerre a hátsó hengersor kipufogó- és az első hengerek szí­vószelepeit vezérli. Tehát mí­g a Classic a Horex múltját idézi kinézetben, a technológia nagyon is korszerű.

Egy müncheni dizájn professzor, Peter Naumann munkája a Classic megjelenése, ami tisztelgés az egykor Bad Homburgban készí­tett legendás motorok előtt, ezért emlékeztet a hí­res Horex versenymotorokra.

 

 

Az erőforrást a motor nyugisabb természetéhez igazí­tották, í­gy “csak” 126 lóerőre képes 8500-as fordulatszámon. A WP villákat és a Sachs lengéscsillapí­tót is a Classic céljaihoz, valamint a látványos és drága, önbeállí­tós küllős könnyűfém kerekekhez igazí­tották.

Egyelőre három országban forgalmazzák, Németországban 24500 (kb. 7,3 millió) euróba kerül.