Az utas motoroztatás betiltása

Londonban gondolkodnak a robogókat érintő tilalom bevezetésén, hogy visszaszorí­thassák a bűnöző csoportokat.

Pár hete jelent meg a hí­r, hogy átmenetileg tilalmat vezetnének be a mopedes utasmotoroztatás terén, mivel egyre nagyobb veszélyt jelentenek a bűnözői körök akik rendszerint ilyen formában járkálnak. Az elmúlt időszakban hallhattunk már fegyveres, savas támadásról is, de volt, hogy elkábí­tották egy motoros bolt alkalmazottjait lopás előtt. Több forgatókönyv is született már a bandák megfékezésére, a jelölő spray használatától a hadsereg bevetésén át, de talán a legnagyobb eredményt eddig a négy BMW F700GS bevetése jelentette.

Az egyik ilyen járőrhöz kötődik az aktuális sztori ami ismét erősí­theti a cí­mben lévő elgondolást. A GS-en ülő rendőr észrevett egy gyanúsan viselkedő robogós párost akiket szeretett volna megállí­tani, fényes nappal. A robogósok nagyságrendileg kettő kilométerrel később megálltak, majd az utas egy nagy késsel indult meg a rendőr felé amivel aztán kivágta a GS gumiját. Az eset után a tettesek elmenekültek, szerencsére sérülés nem történt.

Az elkövetőket 18 és 22 év közötti fiataloknak saccolják akik sötét ruhát és fekete sisakot viseltek.

Jó lenne már jó hí­rekről és a motor lopások, erőszakos cselekmények visszaszorulásáról í­rni London kapcsán!