Ébredés – BMW K100 RS power café

íltalában ritkán adódik lehetőség egy motorépí­tő cég születését, első botladozó lépéseit figyelemmel kí­sérni, de a Motorrevü olvasóinak ezennel megadatik a lehetőség. Lépjenek be a képzeletbeli szülőszobába és legyenek részesei egy új élet első pillanatainak.

2016 szeptembere
„Tisztelt Szerkesztők! Megálmodtam magamnak egy motort. Megrajzoltam. Vettem hozzá donornak egy ’84-es BMW K100 RS-t. Majd egy klasszikus “garázsprojekt” keretében elkészült a gép.
Amennyiben a képek alapján érdekelné Önöket élőben is a masina…
Tisztelettel: Horváth László”

Egy jó hónap múlva (mert addig húztuk az időt)
íœdvözlöm Horváth úr, a Motorrevütől hí­vom. Érdekel minket a motor. Mikor lenne alkalmas Önnek egy személyes találkozó? Aha… köszönöm, ott vagyok.”

Hogy az Olvasók ne maradjanak le egyetlen lényeges momentumról sem, el kell mondanunk, hogy az első mail után megvizsgáltuk a beküldött képeket, a kiindulási alapot, a végeredményt, és ezt mondtuk: „Megint egy cafe racer! De ez valami más! Nem a megszokott brat style café. És nem is CX-ből készült. Hogy valaki ilyen motort válasszon bármiféle stí­lusban kiindulási alapnak, az már önmagában is érdekes. És a végeredmény is annak tűnik. Nézzük meg!”

2016 októbere, egy szép őszi nap
A megadott cí­men, a kapun egy óvatos kis feliratot ötlött a szemünkbe: Moto Jungle. Olyan visszafogott jelzés volt, mintha az, aki kitette, még csak barátkozna a gyermekvállalás gondolatával. Tí­z perccel és egy kávéval később kiderült, hogy eldőlt. A gyermek már meg is született.

„Elég sablonosan indul a történet, tinédzser koromban motoroztam, Babettán, Jawán, MZ-n, aztán évtizedekig csönd, úgy tűnt, a motor örökre kivonult az életemből. Pár évvel ezelőtt aztán ismét elkezdett helyet követelni magának. Vettem egy Honda Hornetet, azzal motorozgattam ismét, de valahogy nem erre vágytam. Több eredetiséget, egyediséget vártam volna el egy motortól, olyat, amilyet csak egy épí­tett gép adhat meg. Lassan elkezdtem barátkozni egy motor átalakí­tásának a gondolatával. Papí­rra vetettem néhány elképzelésemet, az í­zlésem hogy-hogy nem, egybevágott az itthon éppen éledező café racer kulturával, a felvázolt elképzelések hasonló stí­lusúak voltak. Elkezdtem kutatni az eladó motorok között donornak való után. Egyszer csak rábukkantam egy BMW K100 RS-re, amit kifejezetten jó áron kí­náltak. Valamennyire ismertem a tí­pust, itthon a rendőrség is használta. Elnézést kérek a rajongóitól, de kifejezetten rondának látom, éppen ezért kezdett piszkálni a dolog, ebből épí­teni valami ütős darabot. Hamarosan itt állt a garázsban az RS. Egy nyarat motorozgattam vele, mielőtt nekiláttam a munkának. Ősszel nekiláttam, leszedtem róla az idomokat, a tankot, és kartonlapokból kivágott elemekkel modelleztem, hogy milyen is legyen. Szerettem volna a lehető legtöbb dolgot magam elkészí­teni, í­gy elhatároztam, hogy az öntőformákat én fogom elkészí­teni, aztán kitanulom az üvegszál erősí­téses műgyanta technikát.
Barkácsáruházban vásároltam szigeteléshez használt hungarocell táblákat, azokat összeragasztottam, az í­gy kapott tömbből pedig megfaragtam az üléspúpot. Erről üvegszálas technikával levettem a mintát, í­gy megkaptam az üléspúp negatí­vját. Ezzel elmentem egy szakemberhez, aki a formaalapján legyártotta az elemet.
Úgy döntöttem, hogy a tankot eredeti formájában fogom felhasználni, de szinte minden egyebet eltávolí­tottam. A futóművet kiszereltem, és felújí­ttattam, a teleszkópokat 30 mm-rel megrövidí­ttettem egy Öhlins-szakemberrel. Leszedtem a keskeny csutkakormányokat, és a hatalmas, otromba műszerfal egységet is, természetesen az indexek sem maradhattak meg. A gyári kormány helyébe egy széles változatot képzeltem el, ez el is tér a ma szokásos café racer kormányok stí­lusától, és inkább streetfighteres jelleget kölcsönöz a gépnek. Nagyon kényelmesnek találom, jó vezetni. Jó visszajelzést ad, de a nálam alacsonyabb termetűeknek kissé messze vannak a kormányvégek, amelyekre egyébként állí­tható, eloxált alumí­nium karok kerültek.
Közben keresgéltem a neten nekem tetsző órát, kezelőszerveket, tükröket. Mindenképpen behajtható kormányvég tükröket képzeltem el, és az eredetinél kisebb, multifunkciós órát. Amikor ez meglett, jött a következő probléma. A BMW által adott különböző jeleket, mint sebességfokozat, fordulatszám, sebesség, illeszteni kellett a teljesen más rendszerű órához. A részletekbe nem mennék bele, legyen elég annyi, hogy a BMW az adatforgalmat 3 kábelpárral oldotta meg, a vásárolt óra pedig 7 kábelpáron keresztül értelmezi. Ahhoz, hogy a helyes kommunikáció létrejöjjön, tervezni és programozni kellett egy integrált áramkört,a mely konvertálta az adatokat.
Külön indexeket nem szerettem volna látni, ezért azokat belefaragtam a kormányvég tükrökbe, a hátsókat pedig kétoldalt a faridom alá rejtettem. Ha nem működnek, szinte észre sem lehet venni őket, í­gy letisztult küllemű lett a motor. Mivel egy kissé rendhagyó café racert képzeltem el, jó választásnak éreztem egy MT-03 fejidomát és lámpáját használni. A fejidom belsejébe került még három visszajelző lámpa is.
A tankhoz nem nyúltam, eredeti formájában használtam. Az első sárvédőt rövidebbre vágtam és 4.5 cm-ről 2.5 cm-re ráültettem a kerékre.
A váznyúlványt 8 cm-rel rövidebbre vettem, és természetesen új ülést terveztem a régi fotel helyett. Az ülésalapot magam készí­tettem, a mesteri szivacsozást és bőrözést az üllői Juhász Zsolt nevével jegyzett Berger Motor készí­tette. Néhány elemet, mint a légszűrőház, akkumulátor fedél, karbon matricával húztam be , a képeken még ez látható, de idővel elégedetlen lettem az eredménnyel, í­gy azok igazi karbon burkolatot kaptak azóta. A motor zseniális fényezését a gyáli Pothorstky Tamás motorfényezőnek köszönhetem. Itt hadd emlí­tsem meg a 3D hatású fényezés mélyén játszó BMW logókat. És ezzel el is készült életem első átépí­tése. Teljesen egyedi motor, stí­lusát tekintve talán egy techno café racer, vagy power café. Egy biztos, ilyen nem fog szembejönni az úon.

És ami közben történt
A K100 Café úgy indult újára, hogy tulajdonosa szeretett volna egyedi, saját í­zlése szerinti motort birtokolni, ezért vett egy nagy levegőt, és belevágott az RS átépí­tésébe. Egyik nehézség követte, sőt, néha szülte a következőt, és Horváth László egyszer csak ezt vette észre, hogy élvezi ezeket a nehézségeket, pontosabban a rajtuk való agyalást és a megoldásokat. A munka folyamatában arra is rá kellett jönnie, hogy nem is várja annyira a motor elkészültét, mert élvezi az odavezető utat. Innen már csak egy ugrás volt a következő gondolat: mi lenne, ha alapí­tana egy motorépí­tő műhelyt? És mi lenne, ha Moto Jungle-nek hí­vnák?