Toscana: Randevú a ferde toronynál

Fantasztikus érzés az őszi aranysárga naplementében szőlőskertek között kanyarogni, megcsodálni a 800 éves házakat, történelmi városrészekben sétálni, majd ismét nyeregbe pattanni, hogy egy domboldal hí­vogató teraszán olasz kávé í­zével a szánkban némán bámuljuk a tájat, nem gondolva másra; igen megérkeztünk, ez itt Toscana.

A dolog egyszerű, hiszen ezernyi leí­rás, úvonal és beszámoló segí­t a tervezésben, Toscanába túrát szervezni gyerekjáték. Nem kell magyarázkodni a leendő túratársaknak, ide mindenki el akar jutni.
A szeptember végi napon nem számí­tunk kalandra, hiszen Udinéig eljutni autópályán nem jelent kihí­vást. Igaz ez akkor, ha a túravezető nem hagyja otthon az összes pénzt, amiért vissza kell fordulni. A csapat halad a határ felé, én pedig vissza a bázisra. A kaland máris elkezdődött.

Kicsivel a megengedett sebességhatár felett motorozva még a határ előtt beérem a többieket. Nem egyszerű ez egy tesztmotorral, amely ráadásul mellőz minden szélvédelmet. Együtt már gyerekjáték letudni a távolságot.  Kényelmes tempóban motorozva jutunk el Udine belvárosába, ahol foglalt szállásunk van. Persze az esti városnézés, séta, de legfőképpen a vacsora olasz módra nem maradhat el. Nem fogyókúrás táborba jöttünk.

Izgatottan reggelizünk, hiszen ma a különleges San Boldo Pass az egyik úi célunk. Az oda vezető ú is pazar, kanyargós, dimbes-dombos. A bejárathoz érve lámpa állja utunkat, de í­gy van idő elolvasni az átjáró történetét, amit majd száz évvel ezelőtt katonák épí­tették alig 100 nap alatt. Érdekessége, hogy a kanyarok az alagutakban vannak, motorral különleges érzés.  A sziklába vájt alagutak mindegyike élesen kanyarodik, együtt látni a hat bejáratot csodás látvány. A keskeny utak miatt lámpa szabályozza a forgalmat, izgalmas dolog közben megállni és figyelni, vajon mikor indulhatunk tovább, hiszen csak a két bejáratnál van jelzés. Magunk mögött hagyjuk a mérnöki bravúrt, Riminiig jutunk a tengerparton. A csapatból páran bokáig merülnek a tengerben, ki nem hagynánk a helyi vendéglátás tesztelését, a vacsorához a naplemente adja a köretet.

Reggelinkhez az Adriai-tenger morajlása az aláfestő zene, a látvány poszterre illő. A tengerpartot elhagyva alacsonyrendű, kacskaringós hegyi utakon motorozunk San Marinóig, melyet nem sokáig csodálhatunk, leereszkedik a köd, eltakarva ezzel a kilátást. Továbbhaladva sajnos az időjárás belerondí­t az élvezetbe, esik. Jó érzés beülni ebédelni, bár a vendéglős nem örül a sok csöpögő motorosnak. Délutánra Siena történelmi belvárosa ad menedéket és látnivalót a fáradt túrázóknak. Már csak pár száz kanyar, és el is érjük Grosseto városát, az esőt is elhagyjuk úközben, estére az igazi hamisí­tatlan olasz ősz csiklandoz bennünket. Továbbra sem lehet ellenállni az illatoknak, az étterem teraszán langyos szellő lengedez.

Úgy bereggelizünk, hogy a székből felkelni sem könnyű, nemhogy motorra felkapaszkodni. Legyőzzünk testünk fogyatékosságait, hiszen tovább kell menni, hajtani, úon lenni. A Tirrén-tenger végre megadja azt, amiért itt vagyunk, ledobva a motorosruhát, belevetjük magunkat a sós ví­zbe. Szeptember utolsó napja ez, ami tovább emeli a fürdőzés értékét. Szinte már fárasztó a sok kanyar, hegyre fel, hegyről le, de hősiesen viseljük. Kora délután már Pisa belvárosában keressük a szállást, többször körbehaladva sem találjuk meg. Gyalog indulok neki, hogy kiderí­tsem, melyik ajtón kell bemenni. Apró belvárosi hotel, talán száz méterre a toronytól. Innen indulunk neki a szokásos esti sétánknak, közben ferde toronytámasztás a program, valamint egy hamisí­tatlan olasz vacsora.

Reggel megint ellenőrizzük, változott-e a dőlésszög, befizetjük a meglehetősen drága belépőt, majd minden táskát leadunk a megőrzőbe, ami fontos, ugyanis fent nagyon szűk a lépcső, í­gy egy hátizsákkal biztosan beszorulnánk. A torony tetejére érve tátva marad a szánk, a kilátás csodálatos. Indulás előtt még egy kávé. Beöltözünk, keskeny utakon, kicsinyke falvak között élvezzük a motorosok szabad életét, melyhez az időjárás kellemes napsütéssel asszisztál.  A révedezésből Firenze közlekedési káosza ébreszt, nem könnyű eljutni a belvárosig. A gyönyörű városra kevés időnk jut, azért jó pár nevezetességet lefotózunk, a piac pedig marasztal néhány eurót a zsebünkből. Közlekedési dugó még egyszer, egy autó tükre, illetve 100 euró bánja. Nem állunk jól az idővel, a szállás messze van, az utak pedig látványosan kanyargósak. Lassan haladunk, esteledik, a csapat kezd fáradt lenni. Szállásunkhoz egy hegyre kell felkapatni, sajnos sötét van, í­gy a táj szépsége rejtve marad egészen másnapig.

Reggeli közben a teraszról bámuljuk a völgyet,  mely csodaszép. Tovább döntögetünk Toscana dombjai között, szikráznak a lábtartók, pedig nem is megyünk gyorsan. Késő délután látjuk meg Genova házait. A csapat egy része leszakad a városi forgalomban, őket a helyi motoros rendőrök kí­sérik a hotelhez, mi is pont akkor érünk oda. A parkolás körülményes, de megoldódik némi euróért. Fáradtak vagyunk, egyénileg derí­tjük fel a várost, én személy szerint úgy eltévedek, hogy egy órába telik, mire megtalálom a helyes irányt.

Toscanát magunk mögött hagyva a Garda-tó nyugati partján menetelünk felfelé, persze több teraszon is teszteljük a kávét és a süteményeket. Elidőzünk Piacenza főterén, majd Cremonában fagyizunk Stradivari és kisinasa bronzszobra alatt. A tó partján felvezető ú látványa lenyűgöző, minden együtt van, a ví­z, a hegy, ékszerdobozszerű városkák, gyönyörű terek, folyamatosan megállásra késztetnek. Ráadásként kapjuk, hogy itt északon végre az időjárás is olyan olaszosan langyos, bár a hotel medencéje már nem használható, nincs benne ví­z.

Innen már hazafelé vesszük az irányt, bár nem rohanunk, Verona városát is bevesszük, majd kis velencei kitérő (természetesen nem Fejér-megyében) keretében gondolázunk egyet. Esteledik, mire Ljubljana városán keresztül a túra utolsó és talán legkülönlegesebb szállását megtaláljuk. A száz évnél is öregebb egykori malom szobái rusztikusak, étterme fantasztikus, a számlánál sem kell mélyen a zsebünkbe nyúlni.
Toscanába visszamegyünk, hiszen megannyi hely maradt felderí­tetlenül, ezernyi terasz vár hí­vogatóan egy kávéra, sütire, a történelmi belvárosok esti sétára, a domboldalak szőlőskertjei pedig bortúrára csábí­tanak minden odalátogatót.