Túra Jordánia IV. rész

Csodálatos tájakon ereszkedtünk le a Jordán folyó partján létesí­tett Keresztség Régészeti Parkhoz, mely az ősi Bethania közelében van, a Jordán folyó Keleti partján. A park magába foglalja Jézus Krisztus megkeresztelésének a helyszí­nét, a Jordánon túli települést ahol Keresztelő Szent János egykor élt és prédikált az 1. század elején. Ezen a szentföldi helyen sok bibliai személy megfordult, í­gy íbrahám, Jákob, Mózes, Joshua, Elijah, Elisha, angolul a környéket Elija’s Hillnek is nevezik.

    Zarándokolnak ide keresztények, muszlimok, zsidók egyaránt, nekünk is megindí­tó élmény volt ezt a szent helyet látni. Itt jelezte a Messiás nyilvánosság előtti első megjelenését Keresztelő Szent János aki a Jordán vizében megkeresztelte Jézust. Ennek a keresztelőmedencének a maradványai még ma is láthatók a park területén. Mivel a terület a Jordán-Izraeli határsávban van (határ a Jordán sodorvonala) csak kí­sérettel és csoportosan lehet a területre lépni, a turistákat buszok szállí­tják a park belsejébe. A gyalogos úvonalról nem lehet letérni, megszabott ideig tartózkodhat a csoport a területen, sőt a Jordán partra sem lehet lemenni, csak egy kiépí­tett teraszon lehet nézelődni. Aki pedig egy kis vizet vinne a szent folyóból, annak meg kell elégednie a teraszon lévő márványmedencébe állí­tólag a folyóból szivattyúzott ví­zből. íllí­tólag. Meglepett, hogy maga a folyó viszonlag picike, szélessége ezen a helyen 10-15 méter lehetett, talán bibliai jelentőségénél fogva mindenképpen nagyobbnak, sőt megkockáztatom monumentálisabbnak gondoltam.

    A csoporban volt egy kubai nagymama, aki kí­sérőjével csak azért jött Jordániába erre a helyre, hogy nemrég született kisunokája megkereszteléséhez innen a szent folyóból vigye a keresztvizet, amit Madabában meg szeretett volna áldatni. Nem tudom ez sikerült-e neki. Maga a bejárás módja illúzióromboló volt számomra, de nagyon felemelő érzés volt mindkettőknek a Bethaniaban töltött délután.

 

    Tovább motoroztunk Dél felé a völgyben, ahol az utat virágzó mezőgazdasági területek, gyümölcsösök szegélyezték melyeken komoly öntözőhálózat van kiépí­tve és elképzeltem tavaszszal milyen szép lehet mikor minden virágzik. Ahogy közeledtünk a Holt-tengerhez, fokozatosan úgy vált a táj is egyre élettelenebbé mintha a Marsra kerültünk volna.

    A Holt-tenger a Föld legmélyebb ponja, kicsit több mint 400 méterrel fekszik a tengerszint alatt, magas sótartalma miatt (hatszor sósabb a normál tengerví­znél) nincs benne semminemű élet. Hossza 73, szélessége 16 kilométer, legnagyobb mélysége 433 m. Ottjártunkkor október elején a ví­z hőmérséklete kb.28-30 ◦C lehetett. Az első kiépí­tett strandnál megállunk, hogy a rég várt lubickolást megejtsük, leparkoljuk a motorokat, adok 1 Dí­nárt a kabinos fiúnak, hogy vigyázzon rájuk, bár a Keleten eltöltött rövidke idő után már nem is tudom miért aggódom, talán itthon jobban kéne félnem hogy eltűnik valami. Atti barátom mondja, hogy együnk előtte, puffogva ráálok mert én inkább fürödnék azonnal, de utólag rájöttem igaza volt, jól esett a birkasült párolt rizzsel meg sült zöldségekkel. Bele a ví­zbe!! Röhögünk mint a gyerekek, semmi sem úgy működik mint ahogy kéne én még ráadásul le is bukok a ví­zbe, majd a szokásos módon jól megtörlöm a szememet. Ordí­tás, futok a ví­zből kifelé, de a tus kb. 200 méterre van amit teljesen vakon és üvöltve teszek meg. Miután kimosom a szemem körülnézek nem látott-e valaki, de csak a társam teste forog a ví­zben, mert próbál hason úszni, de nem megy neki sehogyan sem. Közben í­gy körülnézve elgondolkodom azon ami olyan furcsa ebben az országban. Sehol senki! Teljesen üresek a strandok (szó szerint) mind itt, mind pedig a Vörös-tengernél (mint ahogy később láttuk), a történelmi nevezetességek konganak az ürességtől, pedig Petrában az árusok még magyarul is kí­nálják a portékájukat. Nem tudom mi lehet az oka, mert mi utazásunk után sem fejtettük meg a titkot.

    Visszafekszem a ví­zbe, már „rutinos” vagyok í­gy szétvetett lábakkal a hátamon nézem a hegyeket, a ví­z túloldalán pedig Betlehemet vagy Jeruzsálemet kutatja a szemem, de a levegő túl párás ahhoz hogy ilyen messzire ellássak, inkább csak sejtem a körvonalakat. A látvány í­gy is felejthetetlen. Este hat óra felé kelünk úra Madaba felé, a tervezett látogatást a fürdőiről hí­res kis keresztény falucska Hammamat Ma’in felé elhalasztjuk, mert már sötétedik, inkább a festői naplementét nézzük a hágón lévő King Abdullah parkolóból. Fantasztikus látvány. Kebabot vacsorázunk szokás szerint, nagy nehezen pár üveg sört is szerzünk hozzá, alvás, majd másnap reggel irány Petra!

    íltalában 6 óra és fél hét körül kelünk, pakolás, reggeli majd a Királyok úján Dél felé indulunk. A Wadi Musá-nál (Mózes-völgy) érjük el Petrát, a homokkősziklák már messziről kiáltanak mintha idegen testek lennének a tájban, nem tudtuk előre hogy ott van a nabateusok ősi városa de érezni lehetett, hogy megérkeztünk.

 

    Sokan sokszor leí­rták már Petrát, történelmét í­gy nem is rabolnám a Tisztelt Olvasó idejét ezzel, de az érzéseim mindenképp kikí­vánkoznak belőlem. Mielőtt elindultunk sok filmet megnéztem, leí­rásokat és úibeszámolókat olvastam az UNESCO világörökség részét is képező ősi városról úgyhogy gondoltam már mindent tudok, mindent láttam nem tud semmi újat nyújtani az, hogy végigsétálok rajta maximum kipipálom, hogy itt is voltam. Ez, mint oly sokszor életemben máskor is badarság volt í­gy gondolnom. Ahogy a Siq-en keresztül beértem a Kincsesházhoz leesett az állam és vagy négy órán keresztül úgy is maradt. Mivel délután volt, egyes helyeken ahol a homokkősziklákból kifaragott épületeket nem érte közvetlen napsütés a rózsaszí­n minden lehetséges árnyalatában játszottak a kövek, tényleg találó a rózsaszí­n város elnevezés. A nabateusok pontos eredete ma sem tisztázott, egy biztos, a várost hajdani fontos kereskedelmi utak csomópontjába épí­tették virágkorát i.e. 200 – i.e.10 körüli időkben élte, Kr.u. 106-ban római kézre került. Nekem legjobban a kb. 40 perces kemény felfelé ka-paszkodással megközelí­thető, a hegytetőn lévő kolostor tetszett, amit csak a bizánci időben használtak kolostorként, eredeti funkcója pontosan nem ismert. Innen fenséges kilátás nyí­lik az egész völgyre, vagy fél órán keresztül csak néztem ki a fejemből és próbáltam a látványt, mint egy féltve őrzött fényképet úgy belevésni az agyamba hogy azt soha se felejtsem el.

    Lassan leballagtam Attilához majd egy kis konfliktus után a lovak gazdáival, újból felülhettünk lovainkra, akik a két, több mint 100 kilós magyar motoros súly alatt nyögve, hörögve kitámolyogtak velünk a bejárathoz. Még jó, hogy nem tört el a gerincük, mert kifizethettük volna őket.

 

    Innen ki a sivatagi autópályára és irány utunk legtávolabbi pontja Aqabah. Jordánia Vörös-tengeri partszakasza csak kb 23 km. hosszú ahol ez a népszerű üdülőhely is található. Itt a Vörös-tenger csücskében négy ország találkozik, Egyiptom (Taba), Izrael (Eliat), Jordánia (Aqabah) és Szaúd-Arábia. Innen lehet a szaúdi határ felé vezető ú mellett lévő kompkikötőből pl. motorral is átkelni az öblön Egyiptomba is. A város nem különösebben izgalmas, mert olyan mint bármelyik mediterrán üdülőhely, nemúgy a ví­z alatti világ! Gyorsan szállást kerestünk, az első utunkba eső szálloda az Aqabah Gulf Hotel, rövid alku után megegyezünk (hogy ne a külföldi tarifát kelljen fizetni), ugyanis a Hotel majdnem tök üres és következik a felpakolás, fürdő cucc fel és le a strandra.

 

    Ki akarunk menni a városból, de nem akarjuk keresgéléssel az időt húzni, leintek egy taxit és elindulunk tovább Dél felé a tengerparton és meglepve látjuk, hogy sehol senki a strandok ugyanúgy üresek mint a Holt-tengernél. Amint látok egy nyitvalévő strandi elárusí­tóhelyet szólok a taxisnak, hogy álljon meg majd fél hétre jöjjön vissza értünk, de lealkudja hatra, mert a ramadan alatt fél héttől lehet ételt-italt magukhoz venni és addigra otthon akar lenni. Megértem. Bérelünk egy uszonyt, pipát, szemüveget és irány a ví­z! Csak azért nem esik itt is le az állam mint Petrában, mert bejönne a ví­z a számba, de egyszerűen csodálatos amit a ví­z alatt látok! A horvát és olasz tengerpartok szegényes élővilágához képest olyan, mintha egy hatalmas akváriumban úsznék, csak kapkodom a fejem a sokfajta hal, kagyló, korall, szí­n láttán.

    A taxi dudálása riaszt ki bennünket a ví­zből, gyorsan megtörölközünk, felkapjuk a ruháinkat és 15 perc múlva már a szállodában „esedezem” két üveg hideg sörért, no meg az elmaradhatatlan rakiért. Kezd már elegem lenni az ouzóhoz hasonló ánizsos italból – már két hete ezt iszom – de legalább nem kell fogat mosni, mert olyan mintha Negrot szopogatnák, de szinte csak ezt a töményitalt lehet kapni. Végül is ilyenkor az ember azt eszi meg azt issza, amit a helyiek. Unicumot majd iszom otthon (egyébként a bárban volt, gondolom a sok magyar turistának akartak kedveskedni, csak már nincs aki megigya). Benyomjuk a szokásos sült bárányhúsunkat és eltesszük magunkat másnapra, ugyanis vár bennünket a Wadi Rum!

    A reggeli szokásos pita-juhsajt-zöldségek-birkafelvágott után kivételesen csak úgy, rövidgatyában és pólóban (nem helyes!) nekivágunk az Amman felé vezető autópályának, hogy a legendás szépségű sivatagi tájat végre láthassuk. Quweirahnál letérünk és Kelet felé fordu-lunk, majd vörös homokkősziklák és hegyek között haladunk a terület bejárata felé néha vadon élő tevéket kerülgetve. A Visitor Centernél leparkoljuk a Bömösöket és 45 JOD-ért bérelünk sofőröstől egy terepjárót, ami végégvisz bennünket a látnivalókon.


 

    Az Aqabaától mintegy 70 km-re található a Rum folyó kiszáradt medrének környéke. A szél fodrozta homoktengerből kiemelkedő kisebb-nagyobb sziklaszigetek között szinte kézzelfogható a csend és a nyugalom. Sokak szerint a világ legszebb sivatagi tája és egyáltalán nem véletlen, hogy a Hold-völgyének hí­vják. A Wadi Rum magasba szökő hegycsúcsai, és a természet alkotta képződményei már Arábiai Lawrence-t is lenyűgözték, mint valamennyi előtte és utána erre járt utazót. Ez a táj volt Faisal Bin Hussein herceg és Lawrence főhadiszállása az első világháború alatt, az oszmán törökök elleni arab forradalmi harcok során, ők szervezték többek között a beduinokat is ütőképes hadsereggé. Aki ellátogat a Wadi Rum-ba, az egy életre szóló élménnyel lesz gazdagabb ezt biztosan álí­thatom. Gyors üdí­tőzés, egy kis csevegés egy francia turistacsoport néhány tagjával, vissza a szállodába és fürdés majd vacsora. Nem sokat beszélgettünk, mind a ketten a saját gondolatainkal voltunk elfoglalva, kimondatlanul is tudtuk, hogy holnaptól Északnak fordí­tjuk a motorok csőrét és megkezdjük az utunkat Hazafelé. Tudtuk azt is, hogy még sok szép élmény vár ránk a visszaúon, de szép lassan és biztosan haladunk túránk vége felé.