Következő állomásunk Qal’at Sama’an azaz a Szent Simeon bazilika és remetelak Aleppotól 60 km-re ÉNy-ra. Talán többen Oszlopos Simeonként is ismerik aki 386-ban született és itt élte aszketikus szerzetesi életét remetei magányban. Egy oszlopot és egy prédikálóhelyet épített ahol élt és beszélt a hívekhez közel 42 éven keresztül.
Halála után híres oszlopánál temették el, de földi maradványait a bizánciak a mai Antalyába (Törökország) szállították. Az oszlop maradványai fölé Zenon császár egy román stílusú bizánci bazilikát építtetett, mely a korabeli bizánci építészet legszebb szíriai példája. A kolostoregyüttestől kb. 200 méterre egy dombtetőn áll a keresztelőkápolna, melynek külön érdekessége, hogy az 5. században épült keresztelőmedence eredeti helyén és formájában található.
Motorjainkat Dél felé fordítva az Orontes-folyó és a zöldellő Al Ghab síkság mentén következő pihenőnket az ősi Apamea (Afamia) romjainál tartjuk, melyet a térképeink alapján ugyan nem találunk meg, de egy segítőkész helyi lakos (ilyenből bőven akadt mindig) motorkerékpárján elvezetett bennünket a romokhoz. Útitársunk arab fejkendőjét (kefija) oly ügyesen kötötte meg – Szíriában nem használnak bukósisakot – hogy 60 km/h sebességnél sem bomlott meg, igaz ugyan, hogy burnusza néha úgy fellebbent, hogy még a fejét is betakarta. Apamea az antik korban hatalmas kiterjedésű város volt, kb 6 km hosszan terült el és a feltételezések szerint akár 120.000 ember is lakhatott a falai között. A hellenisztikus és római jellegű város feltárása csak 1930-ban kezdődött meg.
Alkalmi kísérőnk földutakon vezetett fel a közelben található Al-Madieb citadellához, amely az Orontés menti védvonal részét képezte. Érdekessége, hogy egyes épületrészei még a Kr.e. 4. évezredből származnak. Az erőd építéséhez a közeli romváros köveit építőanyagként használták. Hatalmasra pakolt motorjainkal küzdöttük fel magunkat a szűk, rossz minőségű sikátorokon a helyi lakosok tanácsa ellenére, de különösebb probléma nélkül jutottunk fel a legmagasabb pontra, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílt a környékre.
Utunkat Szíria tengerparti kapujának is tartott Latakia felé vettük, amely egy modern tengerparti nagyváros, gyakorlatilag semmiben sem különbözik pl. a török riviéra színvonalától, de semmi különleges, így alvás után másnap már tovább is álltunk.
Damaszkusznak vettük az irányt, először Délnek a tengerparti úon, melyet Keletről a Jabal an Nusayriyah hegyvonulat választ el az Orontes-folyó völgyétől, buja és zöldellő növényzettel borított tájakon suhanunk keresztül. Pihenésképpen egy kicsit letértünk az úról és a mai Szíria leghatalmasabb erődítményét, a Crac des Chevalierset keressük, melyet a keresztesvárak atyjaként ismerünk. Monumentális tömbjéhez a franciák támogatásával épített vadonatúj és tökéletes aszfaltcsík vezet az arab nevén Qal’ at al-Hosn-hoz, mely a lábainál elterülő Hosn falucskáról kapta a nevét.
Jó két óra múlva élményekkel tele ülök fel a motoromra és most jut először eszembe, hogy még semminemű műszaki probléma nem akadályozott bennünket. Végül is ez a természetes, hiszen ezt a túraendúrót pont ilyen utakra tervezték. Menet közben azon morfondírozom, hogy a keleti tájról eddig teljesen más vízióim voltak, de eddig a környezet mediterrán jellegű, mindenhol van több-kevesebb növényzet.
A helyzet gyökeresen megváltozott azonban miután Tartusnál elhagytuk a Földközi-tenger partvidékét és Homs előtt a fővárosba vezető M1 jelű autópályára fordultunk. A táj képe alapjaiban változott meg, már köves pusztaság szegélyezte az utat mindkét felől mely furcsa módon megnyugvással töltött el, mégiscsak Keleten vagyunk! Itt kell megjegyeznem, hogy itt az autópálya definíció nem egészen azt jelenti amit az európai ember megszokott, erre én is csak akkor jöttem rá, amikor a második fekvő rendőrön hajtottam keresztül 140-150 km/h-ás tem-póval, és egyszer a zebrán átkelő gyalogosokkal akadt egy kis problémám, de a meglepetéstől még fékezni sem volt időm. Számítanunk kell errefelé szintbeni kereszteződésekre, buszmegállókra, zebrákra és még sorolhatnám, tehát mindenki jobban teszi ha az autópályát sima főúként kezeli.
A közlekedés során még az üzemanyag minősége okozott gondot, ugyanis sem itt sem pedig Jordániában nem divat az ólommentes benzin ( ugyan a jordán kutaknál elvétve kapható ), aminek az lett az eredménye, hogy a motorkerékpárom katalizátora gyakorlatilag tönkrement. Szíriában a benzin literje 30-32 Szíriai Fontba kerül, ami ithhon kb. 150 Forintnak felel meg az USD árfolyamától függően.
Damaszkusztól 60 km-re Északra letérünk az „autópályáról hogy a híres keresztény településeket keressük fel, nevezetesen Maalula-t és Seydnaya-t. Maalula mintegy 1500 méter maga-san fekszik, a Qalamoun-hegy ölelésében, a sziklákra, egymás fölé épült házak látványa olyan, mintha egy mesevilágba érkeztünk volna. A kis falu már a bizánci korban fontos vallási szerepet játszott, a 4. századtól a 17. századig a metropolita székhelye volt. Egyedülálló érdekessége, hogy mindössze itt és három szomszédos faluban még a mai napig is köznyelvként beszélik az ősi, biblia korabeli arámi nyelvet melyen Jézus is prédikált. A kereszténység első közvetítő nyelveként is ismerjük. Mikor az ember hallgatja ezt a furcsa, a héber és arab keveréknek hangzó nyelvezetet (Mel Gibson – Passió című filmjében is lehetett hallani), olyan érzés keríti hatalmába mintha egy időutazáson venne részt amit a szinte korabeli látvány csak hitelesebbé tesz.
A 6. században épült és ma is működő Szent-Tekla kolostor és a róla elnevezett forrás megtekintése után következő célpontunk a Seydnayában található Szent-Sophia templom, ahol a csodatévő Szűz-Mária ikont szerettük volna megnézni. A templomot zárva találtuk, viszont a templomkertben beszélgető emberekkel szóba elegyedtünk és egyikük hallván milyen nagy távolságot tettünk meg, többek között az itt található ikonért, kerített egy kulcsot és kézségesen megmutatta amiért jöttünk. A szépen rendbentartott udvaron tovább beszélgettünk és egy kardamomos kávé mellett meséltem nekik Magyarhonról amit mindenki kíváncsian hallgatott. Búcsúzásunk után az a helybeli csecse-becse árus aki végighalgatta utazásunk eddigi történetét és terveinket, mindkettőnk motorjára egy-egy rézből készült Szent-Kristóf medált ragasztott amely még most is ott vigyázza minden egyes megtett méteremet. íltalánosságban elmondható, legyen az keresztény vagy muzulmán közösség, hogy ez a mérhetetlen kedvesség és segítőkézség minden országon végigkísért bennünket, tehát aki az ott élő emberektől való félelmében bizonytalan az utazás kérdésében azt tanácsolom ne legyen. Sokszor éreztem azt, hogy ebben a tekintetben inkább nekünk van mit tanulni tőlük.
