Sehr Gut, Dávid!

Juhász Dávidnak igazán szí­vmelengető ajándékot hozott a Nyuszi Húsvét hétvégén – két dobogós helyezést a nyí­lt osztrák nemzeti bajnokság első két futamán. Az összevont, 2009-es svájci- és osztrák bajnokság Hungaroringen megrendezett első fordulóján ugyanis Dávid is rajthoz állt, szereplése pedig még az olyan neves és nemzetközileg elismert csúcspilótákat is megdöbbentette, mint a Superbike világbajnokságot megjárt és a Hungaroring pályacsúcsát jegyző osztrák veterán Andreas Meklau, vagy az Endurance vb svájci nagyágyúja, Horst Saiger.

Dávid, miután az első időmérőt Meklauhoz hasonlóan kihagyta, a másodikon az összesí­tett osztrák-svájci rajtsorrend ötödik helyére tette rá K8-as Suzuki GSX-R1000-esét 1:53,926-os köridővel. A pole-ra Andi Meklau állhatott fel, méghozzá az eddig érvényben lévő 1:52,9-es rekordját egy döbbenetes 1:51,790-es idővel javí­tva meg.

A szombati első összevont Superstock futamon Meklaut nem lehetett megállí­tani. Dávid négy kör után szakadt le az osztrák mögül, de a svájci pontversenyben érdekelt Saigert már nem engedte meglógni. Az előzésre az utolsó előtti körben ejtett sort Dávid, a befutóig pedig majd’ 1,5 másodperces előnyt hozott össze, és állt fel ezzel az osztrák dobogó második fokára, a külön értékelt svájci győztest is megelőzve.



Juhász Dávid az első futam után a dobogón

A vasárnapi verseny első köre a szombati papí­rforma szerint zajlott: elöl Meklau diktálta a tempót új R1-esével, mögötte pedig ismét a két suzukis, Saiger és Juhász ví­vott óriási harcot a középszerűnek közel sem nevezhető osztrák és svájci mezőny többi tagjával. A második kör utolsó előtti kanyarjában azonban – a boxok alatti balosban – elcsúszott Meklau, megnyitva a lehetőséget az osztrák garmada előtt, hogy értékes pontokat gyűjtsenek… ha nem lett volna a mi Juhászunk is ott az elejében! Dávid ifjú korát meghazudtoló higgadtsággal és hidegvérrel várta ki a megfelelő pillanatot, hogy megejtse az előzést Saigerten, bár az osztrák bajnokság pontversenyét tekintve nyugodtan hagyhatta volna maga előtt befutni a svájcit. De egy igazi versenyző számára csakis a pályán, verejtékes munkával megszerzett győzelem a fontos, í­gy az utolsó előtti féktávon Dávid megelőzte Horst Saigert, és ezzel az előző napi, második helyezettnek járó osztrák serleg mellé a győztest megillető nyereményt is feltehette polcára!



Juhász Dávid a dobogó legfelső fokán

Dávid eme briliáns szereplésével jelenleg vezeti az osztrák Superstock bajnokság pontversenyét, de saját bevallása szerint ez a két verseny nem volt más számára, mint éles gyakorlás az április utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő első Alpok-Adria futamra.


Gratulálunk és további hasonló sikereket kí­vánunk, Dávid!

Juhász Dávid a versenyt követően:

„2009 nagy változást hozott az életemben, ugyanis feljebb léptem a legnagyobb géposztályba, az ezresek közé, egy Suzuki GSX-R1000-rel. Bevallom, az első teszten kicsit megrémisztett a motor hatalmas ereje, folyamatosan egykerekezett és a kanyarokban is másképpen kellett vele bánni, de a második tesztre már kezdtem ráérezni, egyre inkább tudatában voltam, hogy mit miért csinál alattam a motor.



Az első keményebb verseny, amin részt vehettem az új motorommal, a nyí­lt osztrák és svájci bajnokság hungaroringi futama volt, ahol nagyon jó és elismert pilóták mennek, mint például Andreas Meklau vagy Horst Saiger.



Az első versenyen négy körig bí­rtam tartani Meklauval az iramot, aki meg is nyerte a versenyt. íœldözőbe vettem a második helyen motorozó Saigert, akit végül az utolsó előtti körben megelőztem, í­gy az első versenyen a dobogó második fokára állhattam fel. A vasárnapi verseny talán még izgalmasabban alakult, már az első kanyarnál mentek az ütközések a pozí­ciókért. A felállás ugyanaz volt az első kör végén, mint szombaton, de Meklau nem tudott két keréken maradni, í­gy Saigert és én maradtunk az élen. Egészen a legutolsó körig mögötte motoroztam, próbáltam taktikázni, néztem, hogy hol gyorsabb, hol lassabb nálam. Végül bevált a taktikám: kinéztem magamnak az utolsó előtti féktávot, ahol be is tudtam szúrni és átvettem az első helyet! Az utolsó két kanyarban már nem tudott visszaelőzni, í­gy hát maximális pontot kaptam a versenyre, a két verseny pontjait összeszámí­tva pedig jelenleg én vezetem a nyí­lt osztrák bajnokságot. Számomra ez egy nagyon jó alkalom volt felkészülni az április 26-án megrendezésre kerülő Alpok-Adria bajnokságra, amit szeretnék hasonlóan jó eredménnyel zárni.”