Nem a Harris-Kawasakira

A 250-et felváltó új négyütemű géposztállyal kapcsolatban, amely
2011-ben debütálna a tervek szerint, még minden teljesen bizonytalan,
képlékeny.

íllandóak a tárgyalások a gyártók, a vb-t rendező Dorna és a nemzetközi szövetség, a FIM között. Mí­g állandóak a javaslatok is a lehetséges megoldásokkal kapcsolatban. Az utóbbi időben azonban volt egy olyan javaslat, amely úgy tűnt, hogy valósággá válhat. A brit futómű specialista, a Harris cég és a Kawasaki együttműködése teljesen reálisnak tűnt. A Harris – az egykori 500-ban a 90-es években a Harris már letette a névjegyét a Harris Yamahával – kész lett volna elkészí­teni egy versenyvázat a 600 köbcentis, soros négyhengeres Kawa blokk köré – a 70-es években már kooperált a Kawa, hiszen létezett Padgett Kawasaki és Tartan Kawasaki is – , amely motort mindenki megkapott volna az új géposztályban.

                   Harris Kawasaki H2R váz kit


Harris Yamaha

Az ötleten és a megvalósí­tásán több hétig ment a huzavona, amelyet végül a FIM zárt le nagyon határozottan. A FIM kijelentette ugyanis, hogy nem akar márkakupát a 250-et felváltó új négyütemű kategóriában. Azaz a FIM nagyon helyesen azt akarja, hogy több gyártó szálljon be az új géposztályba. A FIM folyamatosan tárgyal mindenkivel és feltehetőleg a Japán Nagydí­jon már okosabbak leszünk.