Németh Balázs újra pontszerző

A Balatonring Team magyar pilótája az utolsó kör második felében előzte meg Axel Ponst és í­gy szerzett pontot.

Hihetetlen izgalmakat hozott a 250 köbcentis kategória versenye a San Marinó-i Nagydí­jon. A futamot végül Hector Barbera nyerte meg a hazai kedvenc Mattia Pasini előtt. A kiélezett küzdelmet az is jelzi, hogy a spanyol mindössze négy századmásodperccel előzte meg olasz vetélytársát a befutónál. Barbera ezzel idénybeli második győzelmét aratta. A harmadik helyért is ádáz csata folyt a két éllovas, Aojama Hirosi és Alvaro Bautista között. Ezt a párharcot a spanyol nyerte meg, amellyel 13 pontra csökkentette hátrányát a japán vb-pontversenyvezetővel szemben.


A Balatonring Team fiatal magyar versenyzője, Németh Balázs remek versenyt futott Misanóban és végül a 15. helyen zárt, amely egy világbajnoki pontot ért. A tehetséges pilóta eddig kétszer járt ezen a pályán, és eddig mind a kétszer elesett rajta, ám most kiváló versenyt bemutatva végzett pontszerző helyen a hihetetlenül erős negyedliteres mezőnyben. Pedig nem úgy indult a futam, ahogy Németh Balázs elképzelte: a rajtnál összeakadt egyik versenyzőtársával, ezért el kellett vennie a kezét a gázkarról. A magyar versenyző több helyet visszacsúszott, de nem adta fel, megkezdte a felzárkózást, megelőzött egy-két embert, és elkezdte üldözni az első tizenöt pilótát. A futam vége felé a csapattól megtudta, hogy csak egy helyre van a pontszerzéstől, ezért elkezdett még nagyobb tempót diktálni, és az utolsó kör második felében sikerült megelőznie Axel Ponst, és végül a 15. helyen zárt. Németh Balázs idén másodszor szerzett pontot világbajnoki futamon, korábban ez a bravúr Brnóban sikerült neki, ahol a 14. helyen zárt.

Németh Balázs nyilatkozata:„Nagyon örülök, hogy ismét sikerült pontszerző helyen végeznem. A rajt nem úgy sikerült, ahogy elterveztük: összeakadtam az egyik versenyzővel, aki a könyökével meglökte a kormányomat, ezért el kellett vennem a kezem a gázról, és több helyet visszaestem. Ezután sikerült feljönnöm, megelőztem egy-két embert, és megkezdtem a felzárkózást. A verseny közepén ismét kiestem a ritmusból, mert pont előttem történt egy baleset. A futam végén szólt a csapatom, hogy csak egy helyre vagyok a pontszerzéstől, ezért elkezdtem gyorsabb tempót diktálni. Az utolsó kör második felében aztán sikerült megelőznöm Axel Ponst, és végül tizenötödik lettem. A következő verseny Estorilban lesz, ezt a pályát nem ismerem, í­gy videózással és a pálya vonalvezetésének tanulmányozásával próbálom megismerni ezt az aszfaltcsí­kot.”