Marquez nem indul az első osztrák futamon sem

Eddig is sejteni lehetett, mivel a Repsol Honda csapatfőnöke, Alberto Puig a brnói értékelőjében elszólta magát: „Stefan itt lesz velünk ezen a héten is Ausztriában” – fogalmazott a Marc Marquezt helyettesítő Stefan Bradlre utalva. A címvédőt a múlt héten másodszor is meg kellett műteni, ami miatt a Cseh Nagydíjon nem tudott részt venni.

A nyolcszoros világbajnok még a szezonnyitón elszenvedett bukásban törte el a jobb felkarját, amit szinte azonnal megműtöttek, de jerezi fordulón csak pár kört tudott megtenni sérülten. Jelenlegi állapotában Marquez a harmadik futamot is kénytelen kihagyni, újbóli pályára lépése még kérdéses. A címvédési esélyei most egyre távolabbinak tűnnek, de nem szabad alábecsülni a 27 éves pilóta képességeit.