Karácsonyi elmélkedés

Kellemes ünnepeket! Nem csak a boxban igaz, hogy adni jobb, mint kapni!

Kellemes ünnepeket!

Közeleg az év vége, és mire Olvasóink kezükbe vehetik a Motor Revü idei utolsó számát, már a Karácsonyra fog készülődni a keresztény világ. Ez idő tájt minden kicsit más, mint az év többi napján. íœnnepélyesebb a hangulatunk, és türelmesebbek vagyunk egymással, mint egyébként. Mi is – itt a szerkesztőségben – már egy hete gyengéd pillantásokat vetünk egymásra, és elnézőbbek vagyunk egymással, mint mondjuk, novemberben voltunk. Ami eddig idegesí­tett a másikban, azon most csak elnézően, sőt mi több, megértően mosolygunk, többet beszélgetünk mint eddig, és általában véve is szeretjük egymást. Ilyenkor arra is gondol az ember, hogy de jó lenne prolongálni ezt a lelkiállapotot, kiterjeszteni még … még… mondjuk Húsvétra, Pünkösdre, és akár október 23-ára is.

Érdekes, mert ha a jól belegondolunk, a rajtunk kí­vül eső térben nem változik semmi, hiszen ugyanabban az országban, ugyanabban a városban, ugyanazok között az emberek között élünk és dolgozunk, mint eddig.

A változás tehát nem a környezetünkben van, hanem bennünk zajlik le valami pozití­v folyamat, bár ennek hatása sajnos legtöbb esetben január 2-ával, másnaposságunkkal együtt elillan. Pedig környezetünkben megint nem változik semmi.

Amikor idáig értünk elmélkedésünkben, rájöttünk, hogy mégis csak változik valami rajtunk kí­vül is. A legtöbb ember – hozzánk hasonlóan – ellágyul a “szent hónap” vége felé. Több jót kap, mint általában, és ettől a több jótól maguk is jobbak lesznek.

Egyszerűen jobb í­gy élni! Harmonikusabb minden, vidámabb a kedvünk, és vigasztalóbbnak látszik jövőnk is. Hajlamosak vagyunk két hétre nemzeti szinten is optimistává válni, amely nem is olyan könnyű egy népnek, amelynek – erre egy barátom hí­vta fel a figyelmemet – még a himnuszában is az szerepel, hogy “bal sors akit régen tép”, valamint “Bú s kétség mellette, Vérözön lábainál, S lángtenger felette.”

Elhatároztuk, hogy ezek alatt az ünnepi hangulatban telő napok alatt igyekszünk teleszí­vni magunkat ezekkel a jó érzésekkel, és megpróbáljuk az év során visszasugározni azok melegét környezetünkbe, mint egy jófajta cserépkályha.

Ebben a nemes, emelkedett hangulatban szeretne szerkesztőségünk nagyon sok boldogságot, egészséget és optimizmust kí­vánni Olvasóinak arra a motoros szemmel izgalmasnak í­gérkező új évre, amelyben például olyan motorok jelennek meg a piacon, mint az Aprilia Dorsoduro, a Honda DN-01, a Kawasaki ZX-10R, a KTM RC8, a Suzuki B-King vagy a Yamaha Ténéré.

És a derűlátás mellé kí­vánunk még egy halom – motorokra elkölthető – pénzt is!

Széles karácsonyi utat kí­ván:

Paulovits Imre, Lövey ídám, Mező János, Watzker Éva, Zách Dániel és Simon József