Kambodzsa, ahogy kevesen látják

A végtelen sötétség ölelésében, időtlen, teretlen közegben gurulok. A környezetet csak a szagok sejtetik: hol a szellő hozta ví­z illata, hol édeskés virágillat, hol füstös, hol savanykás jószágszag. Magam vagyok; kí­vül a fénypászma, belül a gondolatok. így megyünk, haladunk… a végtelenből a végtelenbe…

A Mekong partján ébredek. A delfinek már várnak rám a folyó egy közeli szakaszán. Ví­zre szállunk és egy órát ringatózunk a széles, lomha folyó közepén. Várjuk a delfincsaládok felbukkanását a kis szigetképződmények között, remélve, hogy minél közelebb tisztelnek meg minket a következő levegővételkor. Közben elmerengek az elmúlt napok eseményein a feszí­tett ponyva enyhet adó árnyékában.

Pár napja született az ötlet a Lonely Planet úikönyvet olvasgatva, hogy motoron járjuk be az országot. Addig más terveket dédelgettünk. Harmadik nap virradt mióta átléptük északon a határt és mostanra a fővárost is megjárva már Kambodzsa gyomrában vagyunk. A hosszú túrára két Honda Baját nyergeltünk fel; Phnom Penhből valók, és két hétig állnak majd szolgálatunkba. Bérbeadásra több fővárosi üzlet is szakosodott, melyek jó részét a már emlí­tett úikönyv is tartalmazza. A terepet felmérve döntöttünk a mienk mellett, ahol napi 12$-ért jutottunk a használt, közepes mértékben karbantartott motorokhoz, amiket off-road használatra is előszeretettel visznek. A járgányokra figyelni kell a kölcsönzés ideje alatt, mert ha hűlt helyét leled, az anyagiak téged terhelnek. Hivatalosan ideiglenes jogosí­tványt is illik kiváltani.

Maga a főváros pozití­v csalódás volt, valahogy könnyedebb, szellősebb és fejlettebb, mint amire számí­tottunk. Ráadásul a robogók, tuk-tukok és bicajok mellett olyan böhöm nagy és új gépkocsik szelik az utakat nagy számban, hogy leesett az állunk, máshol nem láttunk ilyet. A közlekedés folyamatosan áramlik, a villanyrendőrök és kresz táblák csak részben befolyásolják az utakon haladni vágyókat, ráadásul bármilyen irányból lehet számí­tani rájuk. A szabályok betartása viszont a külföldi látogatóknak melegen ajánlott.

A város sok látnivalót tartogat, de a rövid ott tartózkodás alatt kevésre jutott időnk. A nem is olyan rég múlt, népét megtizedelő vörös khmer rezsim rettentő tevékenységét több emlékhely is őrzi. A kí­nálkozó „taxisok” elsők között ajánlják a hí­rhedt Gyilkos-mezőt a város szélén, illetve a mára már múzeummá alakult, iskolából lett első számú kí­nzóhelyet. A Pol Pot irányí­tása alatt álló kambodzsai kommunista csapatok a hetvenes évek közepén jutottak hatalomra és 4 éven át tartották rémuralomban az országot. A totális diktatúra a 20. század egyik legsötétebb fejezeteként vonult a világtörténelembe. A vörös khmerek száma a ’90-es évek közepére elenyészővé vált és a végére az utolsók is megadták magukat, mára már vezetőik perei folynak.

A túrára készülve beszerzünk pár fontos és hasznos dolgot. Első í­zben bukósisakot és kesztyűt, majd térképet és két helyi mobil SIM kártyát, mely a világhálóra kapcsolódást is biztosí­tja. Semelyik nem egy nagy tétel és í­gy GPS is működik, ha kell. A fizetés egyszerű, dollárban és helyi pénzben egyaránt lehetséges mindenhol.

A motorokat késve kapjuk, í­gy a képzeletbeli startvonalat csak délután lépjük át. Az aznapi programokból jócskán le kellett faragni és a táv teljesí­tésére fókuszálni, í­gy is belecsúszunk az estébe.

A delfinek után tovább állunk Kratie városkájából és keletnek tartunk. A kezdeti banánpálmákat felváltják a bambuszcsoportok és a csupasztörzsű, hosszúlábú fák erdei. Egyre magasabbra kapaszkodunk a két Bajával, a levegő is kellemesre hűl. Az ú üres és tökéletes. Előttem a hegyek fenyegető sötét felhői gyülekeznek; kisvártatva be is váltják í­géretüket. A táj, a szí­nek, a fényhatások, és a szivárvány hatalmas kapuja kárpótol minden egyes esőcseppért. Rövidesen megérkezünk Sen Monorom városába. A keleti országrész legmagasabb részén vagyunk. A csodálatos naplementét a szálláshoz közeli dombtetőről nézem már.

Másnap szállást váltunk és bejelentkezéskor nem hiszünk a fülünknek. Magyar beszédet hallunk, pedig errefele nem jellemző, tulajdonképpen az országban egyetlen hazánk fiával sem találkoztunk és a régióban – az előzetesen bejárt Mianmarban és Thaiföldön – is nagyon kevéssel, nemhogy itt, az ország eldugott csücskében. Keresem a hang gazdáját, de csak nem látom. A tulajdonos köszönt minket nagy csodálkozásomra; kiderül Magyarországon élt feleségével, több mint egy évtizeden át, aztán hazaköltözött.

A környéken csavargunk. Az országúról csak földutak ágaznak le, egy-két poros falut keresztezünk, miközben két ví­zesést látogatunk meg, az egyikben még fürdünk is. Csendes és nyugodt a vidék, az emberek nagyon kedvesek és segí­tőkészek.

Következő nap már északnak tartunk, Mondulkiri tartományból Ratanakiri tartomány felé. Rövid hezitálás után bevállaljuk, hogy egy jókora szakaszon nincs ú, csak a helyiek által járt ösvények, melyre vezetőt ajánl az úikönyv. Műúon viszont hatalmas kerülővel érnénk a kiszemelt helyre. Ugyan burkolt ú is csak az első két kilométeren akad, de a döngölt földú teljesen jól járható, mí­g el nem érünk az átkötő szakaszig.

Fás-erdős-szűk-kanyargós résszel kezdünk, ez lassan átvált és a talaj egyre homokosabb. Reméltem, hogy nem lesz í­gy, de egyre rosszabb a helyzet. Megérkeztünk a kambodzsai „szavannára”. Mély és kevésbé mély részek váltogatják egymást, az ösvény fák között kanyarog a tikkasztó hőségben, a térerő ritka, madár se jár erre, vagy legalábbis a helyiek közül is csak nagyon-nagyon-nagyon kevesen. Na, most vagyunk igazán az Isten háta mögött.

Az pedig túlzás, hogy terepen nagy tapasztalattal bí­rnánk. A lassú tempó és az ú kihí­vásai mellett nehéz megí­télni, hogy mennyit haladunk és mennyi van még hátra, főként hogy a km-óra sem működik. Egy kisebb bukás után a sors kezében érzem magam. Egyedül vagyok a semmi közepén. A motor nem indul, társam jócskán előttem már. Elindulok, itt nem maradhatok, lóerők helyett „egy-nőerő” meghajtással, nem túl gyorsan. Nehéz a homokban haladni. Segí­tségem az egyetlen arra járó dzsipről akad, közös nyelvünk a gesztikuláció. Szakszerű javí­táson esik át a motor, két koppintás egy nagy villáskulccsal a benzinkiömlőre és már nem folyik többé az üzemanyag. Persze í­gy is csak betolással indul. Vegyes érzésekkel folytatom az utat, öröm és kétség kavarog bennem. A csipetcsapat egyesí­tése után már csak egy cél lebeg előttünk: naplemente előtt épségben kiérni a folyónál az úvesztőből.

Szeretnek minket az égiek, í­gy a nap utolsó sugarai a tákolt komp deszkapadozatán ér minket, fáradtan, koszosan, de megkönnyebbülve. Csodaszép helyen pihenünk Ban Lung szélénél a következő két napon: bungaló egy domboldalon, fákkal körülvéve, madárcsiripelés, mókus, gekkó és a teljes a nyugalom. A közelben van egy szabályos kör alakú krátertó, jó benne megmerülni. Ví­zesések is vannak, közülük meglátogatunk néhányat és még egy elefánt-sétára is benevezünk. Itt is lehetne túrázni a vadonban, mint már tettük az előző országban, és nagyon csábí­tó az ötlet, de ebbe a körutazásba nem fér bele.

Korán indulunk, a következő állomásunkig hosszú ú vezet. A világhí­res Angkorhoz készülünk, melyet mindenki a saját tempójában ér el. A táj ismét más arcát mutatja. Kezdetben gumi- és kesudióültetvények mellett haladok. Majd a Mekong partján végre napvilágnál suhanok, két oldalt bambuszházak sora szegélyez, jobbra a ví­z kékje sejlik át. A szél ugyan nem segí­t, de élvezem egyedül az utat, a tájat, a vidék látnivalóit és életét kétkerékről. Pálmafák és szőkére szí­tt rizsföldek kí­sérnek, és szénaboglyák a bambuszházak előtt, fehér szarvasmarhák a legelőkön. A falvakban egyenruhába öltözött diákok igyekeznek délután hazafele az iskolából gyalogszer vagy biciklivel. Az ú menti árusoknak helyenként extrém a kí­nálatuk: hol sültkí­gyó, hol sültpók, hol egyéb sült í­zeltlábúak.

Túrák Kambodzsa

Észak-nyugaton járunk a hatalmas Tonle Sap tó fölött. Angkori kirándulásaink bázishelye Siem Reap kisvárosa, mely Thaiföldről is könnyen elérhető. Innen látogatjuk sorra a dzsungel fogságába esett egykori fényes időket megélt birodalmi főváros megannyi érdekes látnivalóját. Hogy motorral vagyunk, most kifejezetten jól jön, í­gy nem kell fuvarost bérelni – mivel motort nem lehet – a helyszí­nek között, a terület pedig hatalmas a számtalan látványossággal. Három nap is kevésnek bizonyul, hogy mindent szemügyre vegyünk. Még a rengeteg turista ellenére is nagy élményben van részünk, érdemes ide ellátogatni. A főattrakciók mellett, nyugodtabb helyek is találhatók, ahol könnyebben megérint a hely szelleme. Egy-egy hosszú nap után az élénk kisváros számos kellemes esti időtöltéssel szolgál. Mi csak a pezsgő belváros utcáit rójuk, vagy a folyó partján falatozunk.

Túrák Kambodzsa

Utolsó úi célunk felé vesszük az irányt. Nincs közel és a nyereg már néha kényelmetlen, de lelki szemeink előtt a tenger vize lebeg, mely feledteti földi gondjainkat. Hófehér, forró homok, ragyogó kék égbolt, pálmafák és a végeláthatatlan tenger vár Koh Rongon, egy szárazföld közeli szigeten. Most édes a semmittevés, itt van egy kis idő magamévá tenni az eddigi élményeket, mielőtt hátunk mögött hagyjuk ezt a folyamatosan fejlődő, kedves emberekkel teli országot.

Túrák Kambodzsa