Izgalmakban bővelkedve

A királykategória idei szezonjának eddigi legizgalmasabb versenyét láthattunk Laguna Secában.


Az előjelek alapján a legtöbben ismét Casey Stoner győzelmére tippeltek a legtöbben, ugyanis az ausztrál megnyerte az összes szabadedzést és az időmérőn is az első helyre kvalifikálta magát az Amerikai Nagydí­jon.

A rajtot követően, Stoner az első kör felénél már össze is szedett egy kis előnyt magának, de a kivételesen hatalmasat rajtoló Rossi nem engedte el és megelőzte. Stoner persze nem akarta ilyen könnyen elveszí­teni az első helyet, ezért többször is megpróbálta visszavenni a vezető pozí­ciót, ami nagyon izgalmas csatákat eredményezett közte és a Doktor között.


Valentino Rossi (46) és Casey Stoner (1) fantaszikusat harcoltak

Eközben a harmadik helyért harcolt Nicky Hayden és Andrea Dovizioso, de mindkettőjüket egy csapásra előzte meg Chris Vermeulen. A harmadik hely sorsa ezzel el is dőlt, de a negyedik helyért tovább folytatódott a küzdelem, amiből később Dovizioso került ki győztesen.


A Rossi-Stoner csata

A Rossira feljönni próbáló Stoner a verseny vége előtt nyolc körrel elfékezte magát a célarában, kifutott a homokba és még el is esett. A versenybe vissza tudott állni, de a 17 másodperces hátrányát már nem tudta ledolgozni, í­gy Rossi kapta az aranyérmet és a 25 pontot.


A dobogó: Casey Stoner (2.), Valentino Rossi (1.), Chris Vermeulen (3.)



Amerikai Nagydí­j – Laguna Seca – MotoGP – végeredmény:

1. Valentino ROSSI ITA YAMAHA 44’04.311

2. Casey STONER AUS DUCATI 44’17.312

3. Chris VERMEULEN AUS SUZUKI 44’30.920

4. Andrea DOVIZIOSO ITA HONDA 44’39.212

5. Nicky HAYDEN USA HONDA 44’39.974

6. Randy DE PUNIET FRA HONDA 44’41.979

7. Toni ELIAS SPA DUCATI 44’45.940

8. Ben SPIES USA SUZUKI 44’46.238

9. James TOSELAND GBR YAMAHA 44’47.330

10. Shinya NAKANO JPN HONDA 44’48.702

11. Jamie HACKING USA KAWASAKI 44’50.569

12. Sylvain GUINTOLI FRA DUCATI 44’59.584

13. Alex DE ANGELIS RSM HONDA 44’59.832

14. Colin EDWARDS USA YAMAHA 45’06.691

15. Loris CAPIROSSI ITA SUZUKI 45’12.518

16. Marco MELANDRI ITA DUCATI 45’15.273

17. Anthony WEST AUS KAWASAKI 44’34.872

Az első körben kiesett:

Jorge LORENZO SPA YAMAHA

A világbajnokság állása:

1. Valentino Rossi – 212 pont

2. Casey Stoner – 187 pont

3. Dani Pedrosa – 171 pont

4. Jorge Lorenzo – 114 pont

5. Andrea Dovizioso – 103 pont

6. Colin Edwards – 100 pont

7. Chris Vermeulen – 89 pont

8. Nicky Hayden – 84 pont

9. James Toseland – 72 pont

10. Shinya Nakano – 70 pont