India

Ha India, akkor általában mindenkinek a Gangesz folyó és a Tádzs Mahal jut először eszébe. India azonban ennél sokkal több kincset rejt magában. Mindenképp megéri más, kevésbé frekventált helyekre is ellátogatni indiai utunk során, pláne motorral.

2011 novemberét í­runk. Egy nepáli hegymászás után a természet csodáival feltöltve az utam még nem ért véget, Delhibe, India fővárosába vezetett. Delhi India második legnagyobb metropolisza. A város a történelem során számos birodalom középpontját képezte, és egyben a Föld egyik legrégebb óta lakott települése. A nagy múltra visszatekintő nagyváros tökéletesen ötvözi a régi és a modern világ jellemvonásait, í­gy a számos műemlék mellett modern épületekkel és széles sugárutakkal is találkozhatunk.

Kattintson a képre a galériához!

November. Ez az az évszak, amely az ottani kontinensen a száraz évszak, tehát leginkább a motorosoknak kedvez. Delhi egyik negyedében lehetséges motorokat kölcsönözni, ami nem is olyan könnyű feladat. A motorok nagy része rossz állapotú. Nem kevés idő után sikerült egy használható kétkerekűt, Royal Enfield Bullet 500-at találnom. Nevezhetném ’tűnek’ is a szénakazalban, de indulás előtt szükséges volt ezt is egy kicsit feljaví­tani, feljaví­ttatni.

Radzsaszthán térségét jártam be. Ezt a királyok földjének nevezik, ami tobzódik a szí­nekben és a gazdagságban, nem csupán a sivatag birodalma. Dí­szes paloták, bevehetetlen erődök és festett városok igyekeznek felhí­vni magukra a figyelmet. Útvonalam kialakí­tásában elsősorban a nemzeti parkok, misztikus erődök és a csodálatos, ódon paloták meglátogatása voltak elsődlegesek.

A bérlést követő első nap késő estig motoroztam, sötétedés után elég veszélyes az ottani közlekedés. Az utakat sok helyen nagyobb méretű, sokszor megállapí­thatatlan tárgyak, törmelékek ’dí­szí­tik’; az ú további ékességei még a kószáló, olykor döglött állatok, szentként tisztelt tehenek.

Körülbelül 300 kilométer után a motorom akkumulátora és egy fontos alkatrésze tönkrement. Delhi már túl messze volt, ezért másnap hosszas keresgélés után találtam egy szervizt, amely itthoni viszonylatban inkább kalyibának nevezhető. Egy készséges szerelő apa a fiaival fél nap alatt darabjaira szedték a motorblokkot, majd összerakták. Újra használhatóvá vált, de az akkumulátort nem tudták kicserélni, tehát minden egyes indí­tás külön edzésnek számí­tott, mert csak többszöri berúgásra indult.

Utam során sikerült a térség egyik legszebb nemzeti parkjába eljutnom. A Sariska Nemzeti Park érdekessége, hogy motorral engedélyezik a területén való áthaladást. Sajnos tigrisek kis létszámban élnek ott, mert a vadorzók önös érdekei elég drasztikusan csökkentették a számukat. Az utak minőségéről egypár szót: a parkban többnyire egysávos, földes vagy rossz az aszfalt ‒ már ha van, azonban a táj gyönyörű. A parkot a dimbes-dombos Aravalli hegység veszi körül, és tavak szegélyezik ‒ mely feledteti a rázós körülményeket. Sokszor megálltam, mert langúrmajmok, antilopok, szambárszarvasok és pávák keresztezték utamat, de tigrissel nem sikerült találkoznom. Az éjszakát a parkban töltöttem, másnap reggel felbéreltem két helyi vezetőt, hogy menjünk tigrislesre. Félnapi járás után az egyik srác sí­rva fakadt, hogy fél a nagymacskáktól és a mérges kí­gyóktól, mindenképp forduljuk vissza ‒ kérte. Sokszori kérésemre sikerült meggyőznöm őket, hogy folytassuk túránkat, ami végül kora estig tartott, és rengeteg szép területet bejártunk.

Következő úi célom Dzsaipur volt, a rózsaszí­n város, vagyis a győzelem városa. Radzsaszthán fővárosa korántsem volt mindig rózsaszí­nű. A város eredetileg világosszürke volt, de az 1800-as években Albert herceg látogatása tiszteletére rendelték el, hogy fessék a szí­vélyes fogadtatás hagyományos szí­nére. A város leghí­resebb látványossága egy maharadzsa nagyra törő elképzeléseinek szép szimbóluma: a palota, benne felbecsülhetetlen értékű ékszerekkel, páncélokkal, fegyverekkel, és a leghí­resebb az a két darab roppant méretű ezüsttartály, mely a világ legnagyobb kézi készí­tésű ezüsttárgya. A rózsaszí­n-piros házak tarkí­totta lakó-, illetve kereskedelmi negyed igazán gyönyörködtető látványt nyújtott

A sok-sok látnivaló, a kilométerek bizony rengeteg energiát igényelnek. Az ottani úszéli bodegák csakis tradicionális étkekkel vártak. Az í­zek, fűszerek kavalkádja fantasztikus, a higiénia hagyott némi kivetnivalót maga után. A vadbivalyok az ’étkezdék’ melletti itatóknál ittak és ürí­tettek, mindezt pár méterre az asztaloktól. Abszolú gusztusos látványt és szagot nyújtva.

Számomra a legérdekesebb látnivaló a Ranthambore Nemzeti Park volt. Tudnivaló, hogy India parkjai közül itt van a legnagyobb esély arra, hogy valaki tigrist lásson, miközben a középkori romok között vagy a tó sekély részén lesnek zsákmányra, de kizárólag dzsipes szafari keretein belül. A szafarikra szigorúan korlátozott számban adnak ki jegyeket (érdemes több hónappal a látogatás előtt lefoglalni a helyeket), de velem többször is kivételt tettek. A helyiek azért engedtek be több nap is, mert szimpatikus volt számukra – és egy kissé erőszakos is! ‒, hogy egy fehér ember egyedül, az ő számukra nagy jelentőséggel bí­ró Royal Enfielddel járja a vidéket. Hál’istennek sikerült is egy tigrist megpillantanom.

Utam további látnivalója volt még az Ambí­r Erőd, a radzsasztháni épí­tészet kiemelkedő alkotása. Az erőd egy szép kilátást nyújtó dombon található, melyet elefántháton is megközelí­thetünk. Itt látható a győzelmet jelképező Dzsagmandir, Dzsai Mahal és Káli temploma is.

Kirándulást tettem még a Dzsaigarh Erődhöz is, ahonnan lélegzetelállí­tóan szép kilátás nyí­lik a városra. Itt található Dzsaivana hatalmas épülete, ahol a világ legnagyobb ágyúja látható. Az erőd a budai vár sokszorosa, valóban monumentális. Érdekes látnivaló még az erőd három ví­ztartálya, valamint a múzeum. Sajnálatos módon az angol gyarmati időkben a palota műkincseinek jelentős részét eltulajdoní­tották.

Egy másik látnivaló, amelyet természetszerető embereknek feltétlenül javaslok, az a Keoladeo Ghana Nemzeti Park. Itt található Ázsia egyik legnagyobb számú madár- és hüllőfajállománya. Itt a Royalt kicsit pihentettem. Egy másik kétkerekűt béreltem, egy kerékpárt. Egész napos biciklizésem során testközelből láthattam óriás pitont, ami közvetlenül előttem napozott a földúon. Az állatfajok sokszí­nűségét bizonyí­tja azt is, hogy egy sakálpárt és rengeteg madárfajt is sikerült látnom.

Kisebb-nagyobb kitérőkkel India talán egyik legnevezetesebb látnivalója következett. A Tádzs Mahal. Épí­tészeti szempontból a mogul épí­tészetre az a remekmű tette fel a koronát. Arányai meglepően egyszerűek, a szimmetria dominál. A XVII. elején Sáhdzsahán császár épí­ttette szeretett felesége sí­rjának befogadására, aki tizenhárom gyermeket szült, köztük a következő császárt. Halálának oka a gyermekszülés volt. A királyné sí­rját négy minaret egészí­ti ki, a mindenre kiterjedő figyelem szép példája, hogy a főépületet övező négy minaret kismértékben kifelé dől, nehogy földrengés esetén a sí­remlékre omoljanak. A hajnali fények, a felkelő nap sugarai a legszebbek az épületen, í­gy ezt az időpontot ajánlom mindenkinek.

Agra másik nevezetessége a Jamuná folyó partján álló erőd, amely piros homokkőből épült, melyeket vasgyűrűk kapcsolnak össze olyan szorosan, hogy még hajszálat sem lehetett becsúsztatni az illesztésekbe. Innen remek kilátás nyí­lik a Tádzsra. Egy kis érdekesség: a Tádzs Mahal épí­tőjének uralkodóvá vált fia bebörtönözte apját. Sáhdzsahán utolsó nyolc évét itt töltötte, miközben tekintete sóvárogva csüngött a Tádzs Mahalon.

Utam végé felé ismét Delhibe mentem, a Kutub Minár épületegyüttest mindenképp ajánlom, ahová nem volt könnyű eljutnom. Tudni kell, hogy Delhi hatalmas város, 22 millió lakossal; a forgalom eszméletlen erős. Itt található az egyik legsűrűbb úhálózat Indiában. Itt van a világon a legtöbb jármű egy városban, 11,2 millió. Az egyik kereszteződésben el is sodortak, a motor felborult, de a forgalmat irányí­tó rendőrök csak az ú nyüzsgésével voltak elfoglalva, nem velem. Ezek ott mindennapos események.

A Kutub Minár épületegyüttes az UNESCO-világörökség része. Ez egy figyelemre méltó, több mint 70 méter magas torony, amelyet faragott Korán-idézetek dí­szí­tenek. A XIII. században épí­tette Delhi első muszlim szultánja, hogy megünnepelje a hindu királyok felett aratott győzelmét. A komplexum területén áll Kuvvaut-ul-Iszlám mecsete, amelyet mindenki India legrégebbi mecsetének tart. Ősi, misztikus titkokat rejt a mecset udvarában található IV. századi vasoszlop formájában, amely másfél ezer éve áll esőzéseknek, forró napsütéseknek kitéve, mégsem találni rajta egyetlen rozsdafoltot sem. A tudósok már évtizedek óta próbálják megfejteni a különös rejtélyt, de egységes magyarázatot még nem sikerült adniuk. Úgy tűnik, az indiai varázsoszlopon kicsorbult az idő vasfoga. Sokan felvetik e kérdéseket: Vajon a korabeli kohászat volt ilyen rendkí­vül fejlett, vagy a Földön kí­vülről érkezett a különös tulajdonságú anyag? Az oszlopot a rajta lévő felirat szerint II. Csandragupta király tiszteletére emelték, aki i. sz. 380 és 415 között uralkodott.

Utam végeztével a Royalt visszavittem a bérbe adó kereskedésbe, ahol meglehetősen szí­vélyesen fogadtak, és egy tea mellett meséltem el élményeimet, az ú viszontagságait, amit leginkább a motor okozott. A motoros cipőm talpa levált a sok berúgástól, de a motor javí­tási költségeit a kereskedő megtérí­tette.

Ebből is látszik, hogy az ottani emberek kedvesek, önzetlenek és vendégszeretők. Bár ez egy szegényebb és szakrális nép, de annál kedvesebbek a turistákkal. India kultúrája és tájai lenyűgöztek. Szép emlékekkel gondolok vissza ezekre a napokra.