Fesztivál a sztyeppéken – Mongólia III. rész

Az esti beszélgetőtársak idősebb svájciak voltak, akik Toyota dzsipekkel járták be Mongóliát. További etapunk gyönyörű tájon vezetett, keskeny erdei utakon haladtunk, köves szakaszokon és patakokon keresztül.

A defektek már meg sem leptek minket, de egy négyórás extra preparálás is feltartott bennünket aznap: Csabi csomagtartó konzolja lógott, a csavarok és helyenként maga a tartókonzol is elrepedt. A felfüggesztést csavarok segí­tségével sikerült megoldania, és abban bí­ztunk, hogy Ulánbátorban meg tudjuk majd hegeszteni.
A főutat keresve derékig érő folyón keltünk át, majd tojásnyi földlabdákkal borí­tott úszakasszal kellett megbirkóznunk, végül járható úon indultunk tovább Tairat felé. Az időjárás nem volt kegyes hozzánk: bőrig áztunk. Egy vendégházban leltünk menedékre, a tulajdonos és családjának kedvessége lenyűgözött. Ajándékaimat megszeppenve, de örömmel fogadták. Másnap ellátogattunk vendéglátónk farmjára. Úgy 40 ló volt egy karámban, a jakok és a kecskék szabadon legelésztek. A gazdasági sátor melletti két másik jurta helyi kempingként működött.

Kattintson a képre a galériához!

Látogatásunk után elindultunk a közeli nemzeti park felé, célunk a Khorgo vulkán megmászása volt. A krátert sziklába vájt lépcsőkön keresztül lehetett megközelí­teni. Élmény volt a kráter közvetlen közelében lenni: a kopár fekete tájat foltokban zöldellő fenyők és a buddhista szent helyekre jellemző kék szalagok tarkí­tották.

Gorkij-Terelj Nemzeti Park – Dzsingisz kán gigantikus szobra

Reggel elbúcsúztunk Adriántól: a vlagyivosztoki találkozó közelgő ideje miatt haladnia kellett, egyenesen a fővárosba igyekezett. Kellemesen telt a délelőtt, gyakran megálltunk fotózni. Közben kaptunk egy SMS-t: Ulánbátorba igyekvő társunk nem sokat haladt, bőrig ázott, és egy vendégházban szállásolták el, nem sokkal előttünk. Ebéd után gyülekezni kezdtek a felhők. Egy rövid szakaszon aszfaltburkolatnak örülhettünk, de Cecerleg előtt a hegyekben már ví­zátfolyásokkal tarkí­tott földúon haladtunk. A városban bokáig érő ví­zben kerestük meg a vendégházat.

Cecerleg – budhista szobor a sztúpa előtt

Reggel meglátogattuk a város múzeumát. Érdekes felfedezést tettünk: a múzeumban bemutatott több száz éves tárgyakat a mai napig használják, szinte ugyanolyan kivitelben. Vidéken a hagyományőrzés, hagyománytisztelet is jellemző: sokan járnak helyi népviseletben. A főváros felé közeledve azonban megfigyelhető az urbanizáció, egyre több a jobb minőségű autó és városias az öltözködés. Szerencsénkre aznap már javarészt aszfaltburkolatú úon haladtunk egészen az Erdenet Zuu (száz kincs) kolostorig. Adrián, aki továbbra is előttünk járt és tájékoztatott minket, hogy aznap este van sátorhelyünk az ulánbátori Oasis turistakempingben, ahol előre lefoglalta jurtánkat. A biztos szállás tudatában már nem kellett sietnünk, í­gy í­zelí­tőt kaptunk a Góbi sivatag fí­lingjéből. Érezhetően megélénkült az idegenforgalom, nyugati turistabuszokat és csoportokat láttunk, és sajnos az ú során először megloptak.

Tairat – vendégségben egy mongol családnál. Az üstben kumisz készül

A fővárost széles, többsávos, aszfaltozott úon értük el. A városkapus fotózkodás után elvegyültünk az ulánbátori forgalomban. A jó minőségű ú melletti murvás, pocsolyás mellékúon jutottunk el a város egyik végéből a másikba. Az autók keréknyomában haladva tudtuk csak elkerülni az úon hömpölygő, iszapos, koszos ví­z alatti krátereket, nyitott aknákat, a kempingbe í­gy is nagyon elcsigázottan és piszkosan érkeztünk. A fővárosban töltött napjaink várakozással teli vegyes érzelmekkel kezdődtek, és egyre növekvő jó benyomásokkal folytatódtak. Az első napokban motort szereltünk és a várossal ismerkedtünk. Nagy segí­tségünkre volt egy ott élő magyar, Karcsi, aki elvitt minket az ulánbátori magyar étterembe. Ő mutatta be Sanyit, az étterem vezetőjét és Sanchót, aki Magyarországon járt egyetemre, és még mindig gyönyörűen, választékosan beszéli nyelvünket. Gyalog jártuk be a város nevezetességeit, a Parlamentben a Hillary Clinton vezette amerikai delegáció tárgyalt éppen. Egy teljes napot töltöttünk el a közeli Gorki-Terelj Nemzeti Parkban. Ha nem tudtam volna, hol járunk, a svájci Alpok vonulataira vagy a Sziklás-hegység kanyonjaira tippeltem volna.

Olkhon szigete a hí­res Sámán- sziklával

Közben belecsöppentünk a Naadam-fesztivál forgatagába. Ez a fesztivál Mongólia legnagyobb ünnepe, célja az ősi hagyományok életben tartása. A többnapos népünnepély alatt a vállalkozó kedvű résztvevők hagyományos mongol birkózásban, í­jászatban és lovaglásban mérik össze erejüket. A lovas versenyeket Ulánbátortól 60 kilométerre tartották meg, a fővárosból a helyszí­nre vezető utakat egyirányúsí­tották, a hatalmas parkolók teljesen megteltek. Sokan sátrat vertek, szemlátomást többnapi ott tartózkodásra rendezkedtek be. A versenyszámok közben sziesztázó, sétáló embereket számos egyéb program várta. Sancho, aktuális idegenvezetőnk büszkén mutatta meg nekünk a világ legnagyobb jurtáját, melynek emeletén egy 3 millió dollár értékű, szí­narany Dzsingisz Kán-szoborral néztünk farkasszemet.

Agyagfürdő a Ténérével Olkhon szigetén

Fájó szí­vvel, nehézkesen pakoltuk vissza a motorokra megtisztult felszerelésünket, elérkezett a hazautazás ideje. A határt átlépve, a Bajkál-tó felé haladva tudatosult bennem, hogy már hazafelé tartunk, noha még majdnem tí­zezer kilométert kellett megtennünk. A visszaú feszí­tettebb tempójú volt, már két nappal indulás után egy Bojarsk nevű kis falunál megpillantottuk a tavat. Itt halad el a hí­res transzszibériai vasúvonal, amin meglepetésünkre 20 percenként közlekedtek a szerelvények.

Komppal jutottunk át a Sámán-szikláról és homokos partjáról hí­res Olkhon szigetére, ahol egy nap pihenőt tartottunk, strandolni szerettünk volna. Sajnos nem volt meleg, sőt, lógott az eső lába, de nem zavartak a rideg körülmények, ahogy azt a két klubból összetevődött motoros társaságot sem, akikkel az est folyamán összebarátkoztunk, köszönhetően az orosz vodkának és a hazai pálinka maradékának, amit idáig tartogattam.
A mongol úviszonyok után nem gondoltam, hogy bármi is nehézséget okoz majd a visszaú során. Tévedtem. A sziget nedves, agyagos újai az eső hatására korcsolyapályává változtak. A csúszkáló Ténérét ezen az úon vezetni maga volt a pokol. Ismét Bike-R sietett a segí­tségemre: motort cseréltünk, s ez mindkettőnknek kölcsönös örömöt okozott. Élvezettel utaztam a DRZ-n, Bike-R pedig a Ténérét dicsérte. A „szárazföldön” visszacseréltük a gépeket és a transzszibériai autóúon nagyobb sebességre kapcsolva gyakorlatilag tankolástól tankolásig folyamatosan haladtunk hazafelé.

Kilátás a Khorgo vulkán kráteréről a megkövesedett tájra

Novoszibirszkben eltöltöttünk egy kis időt, a beiktatott városnézés után szervizbe vittük a motorokat: az Africa Twinen és a Ténérén is csapágyakat kellett cserélni. Többen figyelmeztettek minket, hogy a Novoszibirksz – Omszk szakaszon medve-veszély miatt ne sátorozzunk, de a fiúknak sikerült egy jó helyet találni, í­gy, ha félve is, de sikerült pihenni. A soha véget nem érő Szibéria sok-sok arcát megmutatta, volt itt zima (stí­lusosan éppen Zimában), zivatarcellákkal tűzdelt eső, bőrig ázás, este 8-kor 36 fok, a számtalan újaví­tás miatt hosszú sorokban araszoló kamionok, vadászrepülők az égbolton. Az Urál hegységet átszelve aztán már tényleg olyan érzésünk volt, hogy nemsoká hazaérünk, pedig még volt pár ezer kilométer előttünk az európai szakaszon is. Ukrajnában, Kijevbe érve meg kellett állnunk egy utolsó szervizre: a DRZ sem maradhatott ki a sorból, azzal a lánccal már nem ért volna haza. Az utolsó éjszaka furcsán telt el, már éreztem, hogy hazaérek, és örültem, hogy ennyi idő után ismét láthatom az otthonom.

Esti sátras csendélet

Másnap az ukrán–magyar határon 47 nap és 19 000 kilométer után léptünk ismét Magyarország területére. Nyí­regyháza előtt megálltunk, és elbúcsúztunk Csabitól, akiben egy kreatí­v és vidám csapatembert ismertem meg. Hazaindultam, immár egyedül. Érkezésemet nemzeti szí­nű szalaggal átkötött babérkoszorúval, egy csokor virággal és a kedvenc ételeimmel üdvözölték az otthoniak. Egy rendezgetéssel és pakolással töltött nap után, a túra megpróbáltatásait elfelejtve boldogan ültem a motoromra. Visszavágyom… s visszamegyek!

„Minden álmodért harcolnod kell, hiszen ki tudja: lehet, hogy amelyiket elengeded, éppen az tenne teljessé!”

Pillanatkép a Naadam fesztiválról: az olimpikonok felvonulása