Ez lesz a legdrágább szériamotor?

A limitált példányszámban készülő motor méltó utódja az első generációs Fighternek.

 

Két év is eltelt már, mióta utoljára új gépet mutatott be a Confederate Motors, de hiba volna azt hinni, hogy ez idő alatt tétlenül ültek volna.

A Confederate idén felvette sorai közé Pierre Terblanche-t, a megbecsült motortervezőt, és a dél-afrikai munkájának gyümölcse máris beérett az amerikai cégnél.

A most bejelentett Confederate C2 P-51 Fightert még Terblanche is élete egyik kedvenc dizájnjának tartja.

A 2014 nyarától kapható modellaz elődjéhez képest számos újí­tást vonultat fel. Ezek közül az egyik emlí­tésre méltó változás, hogy csak a forgattyúházak súlyát 18 kilóval sikerült csökkenteni. A motorból mindössze 31 példány készül majd, ami igazán egyedi darabbá teszi az egyelőre csak számí­tógépes formában hódí­tó kétkerekűt.

A tí­pus áráról még nincsenek információk, de a korábbi modellekből kiindulva ez sem nagyon lesz tí­z millió forint alatt, a szűk darabszámból kiidnulva pedig akár 20 milliót is megérhet a potenciális vásárlóknak. Az amerikai cég lényegében bármennyit elkérhet a tí­pusért, biztosan el fog kelni mind.