Cuccolós robogó a Suzukitól

Autó ihlette a stí­lusát

A Suzuki más modellek mellett a Hustler névre keresztelt robogóval csábí­tja majd a standjához a közönséget a hónap végén esedékes, 44. Tokiói Autószalonon.

 

 

Az eredeti Suzuki Hustler és a 2013-as tanulmányautó

 

Maga a név több okból is ismerős lehet azok számára, akik régebb óta követik az autós, illetve a motoros világ hí­reit, fejleményeit. Egyrészt a japán vállalatnak az 1970-es években volt már egy 250 köbcentiméteres lökettérfogatú motorkerékpárja, amit í­gy hí­vott, másrészt két évvel ezelőtt egy tanulmányautó is megkapta ezt a nevet. Utóbbi jó pakolhatóságának és elfogadható terepjárási képességeinek köszönhetően afféle mindenes volt.

 

Motorok Suzuki Hustler
Az új Suzuki Hustler galériája


A Suzuki utóbbi stí­lusát oltotta át a Hustler robogóba, ami természetesen az eredeti motorkerékpár előtt is tiszteleg. A harsány festésű tanulmány meghajtásáért egy 50-es, négyütemű egység felel, tehát túl nagy teljesí­tményre nem kell számí­tani, de arra elég, hogy normálisan elmozgassa. Viszont a pakolhatóságra ezútal is nagy hangsúlyt fektettek. A Hustler ülése alatti tároló előrefelé kinyitható, ezért akár egy teniszütő is elfér benne. Emellett a Suzuki megalkotott egy olyan bőröndöt, ami a sofőr lábai között rögzí­thető. Végül nem szabad megfeledkezni a csomagtartó rácsról sem, ami további cuccok felpókozását is lehetővé teszi.