Cervantes bekezdett

Az elmúlt vasárnap elkezdődött a 2. terem enduro Világkupa. Barcelonában ünnepelhetett a közönség, hiszen egy hazai versenyző nyert. A háromszoros világbajnok, a spanyol Ivan Cervantes nagyon magabiztos volt, hiszen a három futamban két első és egy harmadik helyet szerzett. Cervantes a tavaly újára indí­tott sorozatban sérülés miatt nem győzhetett, mí­g idén mindenképpen Világkupa-győztes akar lenni.

    Sok minden megváltozott azóta, hogy 2007-ben bemutatkozott a terem enduro Világkupa. A nemzetközi szövetség, a FIM a széria rendezési jogát valamint a televí­ziós közvetí­tési jogait eladta a spanyol RPM Racing vállalatnak. Az RPM Racing a teremviadalok specialistája, hiszen Európában a cég rendezett először teremtriál és teremenduro versenyeket is. Ennek dacára egyelőre háromnál több futamot nem sikerült megszerveznie. Pedig pár hónapja még úgy volt, hogy a tavalyi szezonnal ellentétben nem három, hanem ötfordulós lesz a Vk. Milánóban és Las Vegasban azonban lemondták az eseményeket. Ennek dacára a 2. terem enduro Világkupa rajtja mégis jól sikerült, amelyet az elmúlt évhez hasonlóan Barcelonában tartottak meg. Ugyan hiányzott a tavalyi Világkupa-győztes, a szakág egyik legnagyobb alakja, a brit David Knight, de mégis azt lehet mondani, hogy majdnem teljes volt a mezőny. Mí­g a verseny szí­nvonala nagyon magas volt. Mindhárom futamban voltak meglepetések, Cervantes pedig a kétütemű KTM EXC300 nyergében a vártnál sokkal jobban motorozott.


Ivan Cervantes

    Barcelonában KTM fölény volt. Mindhárom futamban KTM-es nyert, mí­g az összetettben az első öt helyezett között négy KTM-es található az 1. forduló után. Knight távollétében arra lehetett számí­tani, hogy a lengyel extrém enduros, a szintén KTM-es Tadeusz Blazusiak lesz a befutó. Nem í­gy történt, hiszen Cervantes 2006 után visszatért Barcelonába, ahol megismételte a 2005-ös győzelmét. Cervantes tavaly a Vk első két futamát kénytelen volt kihagyni sérülés miatt, idén viszont már győzni akar. Ennek megfelelően is motorozott. Az 1. futamban – a döntő mindhárom futama négy körből állt a 400 méteres pályán és 14 tagú volt – Cervantes kihasználta Blazusiak hibázását és a lengyel bukása után könnyedén nyert. A 2. futamban az idei junior világbajnok, a KTM-es olasz Thomas Oldrati hamar elhúzott. Blazusiak ismét második lett, Cervantes pedig a rossz rajtja után felzárkózott a 3. helyig. A 3. futam volt a legegyértelműbb, hiszen Cervantes 12.245 másodperc előnnyel diadalmaskodott. Ellenben Blazusiak az elrontott startja után csak a 4. helyig tudott előre jönni. Az összetettben Cervantes vezet Blazusiak előtt, mí­g a 3. helyen a kétszeres finn világbajnok, a hondás Mika Ahola áll. Ahola egy-egy 4., 6. és 2. helyet szerzett. A tabella 4. helyén a KTM-es spanyol Xavi Galindo található – egy-egy 3., 4. és 7. helyet gyűjtött be – , aki után Oldrati következik. A tinédzser a győzelme mellett kétszer a 9. helyen végzett.