Új bajnokot avattak a tí­zedik szakaszon

Szokás szerint a káoszból is kijutott rendesen

A tegnapi, meglehetősen kaotikus futam után, ma összesen 97 motoros és 32 quad vágott neki a napi távnak, vagyis vágott volna, csakhogy az éjszakai viharok miatt a szervezők jobbnak láttak, ha elhalasztják a rajtot.

 

A mezőny végül kis késéssel ugyan, de megkezdhette a mért szakaszt, ahol is újí­tásként annyit változtattak a procedúrán, hogy a legjobb 10 autó, a legjobb 10 motor és a legjobb 5 kamion indult egyszerre.

 

Kezdetben a KTM-es élmenő, Toby Price az eddigi öt győzelméhez hasonló lendület vett, de ma a szintén KTM-el induló Stefan Svitko és Kevin Benavides is nagyon ráérzett a ritmusra. Hármójuk igen szoros csatájából végül az ismét megkurtí­tott (278 helyett csak 244 km-es) szakaszon Svitko került ki győztesen. Majdnem három perc hátránnyal követte Benavides, Price-nak pedig csak a harmadik pozí­ciót sikerül megcsí­pni.

 

Stefan Svitko

 

Svitko ezzel megszerezte élete első Dakar szakaszgyőzelmét és hátrányát 23 perc 12 másodpercre csökkentette Price-szal szemben.

 

A tegnapi napot csak valami isteni csodával megúszó Paulo Goncalves ma a negyedik helyen zárt, összetettben továbbra is a harmadik, lemaradása körülbelül 34 perc.

 

A tí­zedik szakasz eredménye:

 

1SVITKO STEFAN (SVK)KTM 450 RALLY REPLICA03:47:23
2BENAVIDES KEVIN (ARG)HONDA CRF450RALLY03:50:17
3PRICE TOBY (AUS)KTM 45003:53:10
4GONí‡ALVES PAULO (PRT)HONDA CRF450RALLY03:53:24
5MEO ANTOINE (FRA)KTM 450 RALLY REPLICA03:55:06

 

Az összetett állása:

 

1PRICE TOBY (AUS)KTM 45034:49:04
2SVITKO STEFAN (SVK)KTM 450 RALLY REPLICA35:12:16
3GONí‡ALVES PAULO (PRT)HONDA CRF450RALLY35:23:19
4QUINTANILLA PABLO (CHL)HUSQVARNA 450 RALLY35:31:53
5MEO ANTOINE (FRA)KTM 450 RALLY REPLICA35:33:08