SPORTTÚRAGÉPEK
A Moto Guzzi V100 Mandello S és a Yamaha Tracer 9 GT+ képében két parádés modell indul tesztpályánkon a Stelvio-hágón. Vajon nem a jó öreg sporttúragéposztály az ideális a gyors hegymászók számára? Nyergeljünk fel, és lássuk!
Annak ellenére, hogy manapság inkább a BMW GS-ek, Honda Africa Twinek, KTM Adventure-ök és Ducati Multistradák vannak nagy többségben az alpesi régióban, nem szabad elfelejteni, hogy kezdetben a motorizált hegymászók a dinamikus, ámde rendkívül kényelmes és praktikus sporttúragépekkel közlekedtek a legszívesebben ezeken az utakon. Ez volt a helyzet az AlpenMasters előtörténete során is. Ennek a még mindig egyedülálló tesztformátumnak az alapötlete ugyanis anno egy klasszikus sporttúrateszten alapult. Kibővítve egy praktikus koncepció-összehasonlítás ötletével: vajon mely, ettől az egykor erős és keresett, sokoldalú osztálytól balra és jobbra elhelyezkedő motorkerékpárok tudják tartani velük a lépést? Tehát majdnem visszatérünk az alapokhoz, miközben ez a páros melegít a kieséses párbajra a 2023-as AlpenMasters előfutamában a Stelvio-hágón. Bár a csapatötlettől egyből búcsút veszünk, hiszen a párharcot csak az egyikük nyerheti meg. Hagyjuk még egy kicsit oldaltámaszán pihenni a már valamennyire kiismert Yamaha Tracer 9 legújabb GT+ változatát, inkább nézzük meg közelebbről a Comói-tónál frissen a tojásból kikelt sasmadarat. Ha az alpesi turisták számára legalkalmasabb jármű sikeres formuláját vesszük alapul, akkor a Guzzi teljesen új fejlesztésű V100 Mandello S-e elméletben nagyon jól áll: kéthengeres V motorja van, amelyben a hengerfejek keresztben feszülnek neki a menetszélnek, de végre korszerű vízhűtést kapott, és teljesítményleadása is ehhez méltó.
Emellé hosszában forgó főtengely járt, a tiszta erőátvitelt pedig kardán biztosítja a hátsó kerékhez. Ezzel nincs is olyan messze a hegyi utakon mindenütt jelen lévő bokszermenetoszlopoktól. És tényleg: még egy flat twinen szocializálódott pilóta sem tudja kivonni magát az alól, hogy az indítógomb megnyomása után rögtön otthon érezze magát a nyeregben. Ez a robusztus lüktetés alapjáraton, ez az enyhe hosszanti rántás – igen, Mandello legújabb és legkorszerűbb kéthengeres V motorja még a megrögzött bajor bokszerrajongókat is elismerő bólintásra készteti. Adjunk hát gázt, és induljunk is a suldeni szálloda parkolójából az 1906 méteren lévő Gomagoiba!
Igen, ez a kéthengeres elkábít, nagyon szép hangja van, és 3000/min-től erőteljesen veszi a gázt. Akinek a Guzzi név hallatán továbbra is egy betonkeverő vagy különböző mezőgazdasági gépek jutnak eszébe, annak a Mandello nyergében biztosan megváltozik a véleménye. A motor olyan nyugodtan jár, ami egyenesen fenomenális egy kéthengeres V motor esetében. Kevésbé jók a feltűnően hosszú, meglehetősen pontatlan váltóutak, ráadásul a sebességváltások során a viszonylag nehezen járó kuplung további kényelmetlenségeket is okoz. Bár a Guzzi még váltóautomatikát is adott hozzá 2023-ra, de ezzel együtt sem megy igazán simán a dolog, kemény és csontos maradt, és nagy erőfeszítést igényel. A kardánnál is – amely önmagában jó dolog – jóval több konstruktív finomhangolást várnánk el a mandellóiaktól. Az egycsuklós konstrukció miatt (a bajorok kardánjukat a kettős csuklóval meglehetősen optimálisra alakították ki) jól érezhetőek a kardánreakciók, ami már az első kanyartól idegesítő lehet. Annál is inkább, amikor az első Tornante tábla Trafoi előtt azt mutatja: a felfelé vezető úton még 47 hasonló következik.
A hosszú emelkedőn jóindulatúan konstatáltuk az elektronikus futómű Öhlins alkatrészeit, de minél magasabbra kanyarogtunk a Stelvión, annál feltűnőbb, hogy a felhasznált kiváló minőségű anyagok és a széles beállítási tartomány ellenére a csillapítás elég kényelmetlen. Ezen a ponton azonban közbe kell vágnunk: aki a Guzzival megindul a kanyar felé, fékez, kiválasztja a megfelelő sebességfokozatot, és egy lendülettel veszi be az ívet, az rendíthetetlen stabilitást kap cserébe. Mindazonáltal a kérdés továbbra is fennáll: miért állítható ilyen széleskörűen, ha annak a gyakorlatban ilyen csekély hatása van?
A Mandellóval való fékezésnek viszont annál nagyobb a hatása! Ránézünk a radiálisan csavarozott Brembókra, elmélázunk az alacsony súlyponton, alaposan belemarkolunk a fékbe a lejtőn, és – utassal is – a legmagasabb pontszámot kapjuk a teszt összes jelöltje közül! Igen, ez valóban kifizetődő volt! Gratulálunk, Guzzi! De mielőtt felhabzana a Prosecco, átülünk a Tracerre – amely egy csapásra a modern időkbe katapultál bennünket. Ez az igazság.
Ha a Guzzi üléspozícióját régiesnek tekintjük, alacsonyan és nyújtottan ülünk rajta (gondoljunk csak az utcatáblákon látható régi motoros pilótára…), akkor a Yamahán úgy ülünk, ahogyan azt manapság szeretnénk: magasan, kényelmesen, miközben körben mindent jól látunk. Két apró hiányosságot azonban meg kell említenünk: a nap végén bizony érezni fogjuk a hosszú távon meglehetősen kemény üléspárnát, és bár állítható, a rendkívül nagy túraszélvédő sem való mindenkinek, mert hangos turbulenciákat okozhat. Eközben igencsak meg kell erőltetnünk magunkat, hogy akusztikusan is élvezni tudjuk a „Masters of Torque”-sorozat (MT, azaz a nyomaték mestere) soros háromhengeresét.
Valójában szégyen: aki ilyen jól tol ki a kanyarokból, ilyen szikrázó pörgéssel viharzik a csúcs felé, annak azért csak jó lenne a hangját is hallanunk visszhangozni a fülünkben! De nem, a Tracer ebben a kérdésben nagyon is visszafogott. Háromhengeres erőforrása a speciálisan az AlpenMastershez kialakított „kanyarzajszint-mérésnél” is kifejezetten csendes. Igazi negatívumként még meg kell jegyeznünk, hogy a Yamaha váltóautomatikája gyakran üresbe nyúl, és a sportosan feszes futómű nem simítja ki a hágó csúcspontja felé vezető göröngyös és hepehupás, gyatra minőségű utak egyenetlenségeit. A Tracer fékezéskor is lemarad magas tömegközéppontja és stoppie-kra való hajlama miatt. De összességében, a Stelvio-hágó tetején, Bruno sült kolbászos standjánál a Yamaha nagyon-nagyon biztonságosan jut a döntőbe ebből a párharcból.
Összegzés:
Bár az új V2-es erőforrással a Guzzi nagyot dobott, a körítés túlságosan is „old-school” maradt. Össze sem lehet hasonlítani a hipermodern Yamahával. Persze, a radaralapú tempomat a kutyának sincs szüksége a Stelvión. Annál inkább az erős háromhengeres erőforrás, a kiváló ergonómia és a széles körű gyakorlati előnyök tökéletes kombinációjára. A Tracer így akár a végső győzelemre is esélyes lehet.
SZÖVEG JÖRG LOHSE
KÉPEK MARKUS JAHN, JÖRG KÜNSTLE, JÖRG LOHSE
