A Kelet és ami mögötte van – ízsiai körú, Kazahsztán I. rész

Hosszas előkészület előzte meg az indulást. Hat ví­zumot kellett megszereznünk olyan országokba, ahol a turizmus szinte ismeretlen dolog.

Az első pár napban sietünk, hiszen nekünk Kazahsztántól érdekes a túra, í­gy Ukrajnán átsuhanunk, szinte észrevétlenül. A harmadik napon belépünk Oroszországba. Minden papí­r rendben van, de a határőrök tudatják Petivel az Ő papí­rjait ki kell egészí­teni egy nyolcvan dollárossal. Lendületben vagyunk, éjfél felé jár, amikor a zárt kemping előtt felverjük a sátrakat.

Ilyen földkupacokkal zárták el a még készülő utakat

Másnap fülledt melegben, meglepően jó úon koptatjuk a Heidenau gumikat, a települések ha vannak is, inkább kisebb tanyavilágot szimbolizálnak. Egy kis falu még kisebb boltjában vásárolunk, a helyiektől kapunk kenyeret és egy sült kacsát. A parkolóban a magyar beszédet hallva, 50-es férfi lép oda. Mutatja a karján a tetoválást: Hungariy байя, 76-ban ott volt katona. Meginvitál a házába egy fürdésre, amiből aztán beszélgetés, majd evés-ivás kerekedik. Nutriát tálalnak, levágnak egy bí­rkát és előkerülnek a vodkás üvegek is. A buli kifulladásig tart, náluk alszunk.

Reggelire forró levest, zöldséget, úravalóul mézet, húst és inni kapunk.
A végeláthatatlan sztyeppén fárasztó a 40 fokos hőség, sűrűn kell pótolni a folyadékot.
Estére érjük el a kazah határt. Annyira fel vagyunk pörögve, hogy két fontos szabályt figyelmen kí­vül hagyva, este 10-kor lépünk határt, majd az ismeretlenben vak sötétben kerülgetjük a kátyúkat, amiből akad bőven. Szállásunk inkább kupira hasonlí­t, nem hotelre.

Igazán autentikus étkezde egy IZS oldalkocsiján

Reggel bevásárolunk és a rövidebb úon indulunk tovább. Illetve a rövidebb irányba, mert utakról kár lenne beszélni. Útközben a helyiek megállí­tanak és minden eszközzel bizonygatják, arra nincs ú és veszélyes a környék. Hallgatunk rájuk, visszafordulunk és benyomulunk a sztyeppe közepébe sátrazni. A csend szinte fájdalmas, az autók zaja ide már nem hallatszik el.

Konzerv reggeli után visszatérünk a főúra, ami borzalmas, csak kátyúkból áll, lehetetlen rajta közlekedni. Az ú melletti porban motorozunk, amely néhol 20-50 cm mély homokká változik. Erre alapozva megvan az első perec, í­gy egy órányi plexi ragasztás és doboz lakatolás következik. Fél órával később jelentkezik az első technikai probléma is: az egyik motor hátsó rugóstagjából elfolyt az olaj. Pestről kérünk alkatrészt, kiszámoljuk hol tudjuk felvenni. Az úszéli motelben emeletes vaságyakat választunk éjszakára. Pakolás közben feltűnik a horizonton egy motoros sziluettje. Az Ausztráliában élő francia sráccal, aki két hónapos úon van, váltunk pár szót, majd felberreg a BMW és a lemenő nap fényében tova motorozik új barátunk. 

A motorok szeretnek összebújni, szerencsére személyi sérülés nem történt

A hajnali napsugarak már az úon simogatnak, bár az ú kifejezés erős túlzás. A homokos földutat választjuk ismét és szí­vjuk a port a teherautók után. Aztán egyszer csak hí­rtelen vadonat új aszfalt. A Long Way Roundban túlzásnak éreztem, mikor megcsókolták az aszfaltot, de ma már tudom, hogy létezik ez az érzés! Azonnal 100 feletti tempóra sarkalljuk a paripákat, de az öröm csak pillanatnyi: a kátyús részen elhagytam a hátsó dobozom. Ész nélkül rohanunk vissza, 10 km után az ú szélén felsejlik a koffer. Csupa karc, de nem nyí­lt ki. Mindenem abban van, ruhák, telefon, a gyerekeimtől kapott úravalók. Estére Aktobe nyújt szállást és infó szerint péntekre megérkezik az alkatrész, bár mi nem biztos, hogy ilyen tempó mellett elérjük a kitűzött célt.

Reggel ismét felvesszük a harcot az úviszonyokkal, a városon kí­vül erősí­tünk a dobozokon. A következő város (ami nagyobb mint három birkaól és két ház) Aralszk 600 km távolságra van. Ahogy közeledünk, végre az úépí­tők is végeztek, í­gy tudunk haladni. Fél távnál két motoros érkezik szemből. Belga srácok tartanak haza Mongóliából, a motorok viharvertek, az első teleszkóp szimeringet egy zoknival támogatták meg, a lámpát pedig egy mongol szerelő készí­tette Ural alkatrészekből és szögvasból. A másik motoron a dobozok hevederekkel vannak rögzí­tve. Rövid ujjú pólóval kezelik a hőséget. Fél óra tapasztalatcsere múltán ki-ki folytatja megkezdett harcát a kazah úviszonyokkal. Sötétben érjük el a 400 km-re levő következő benzinkutat és a várost. Aralszk valamikor virágzó kikötő lehetett, de mára csak a fő utcán van élet, a fiatalok cikáznak fel-alá és a fények is halványulnak, ahogy az ember eltávolodik a kis központtól.

Meleg kézfogás és egy csomag szivar volt a fizetsége a segí­tőkész szerelőnek

A mai szállásunk külön fejezetet érdemel.  A Hotel Aral átadásánál bizonyára Lenin vághatta el a szalagot és azóta egy ecsetvonás nem sok, annyival sem járultak hozzá a felújí­tásához.

A betört ablakot fóliával és ragasztószalaggal pótolták, 60 éves villanykapcsoló a falban, a fürdőben csótányok sietnek menedéket keresni a hirtelen fény elől, alátétnek pedig a söröskupak bizonyult a legjobbnak.

Reggel újra kezdődik a tortúra, rossz ú, pornyelés, földkupac kerülgetés. Szí­nesí­ti a mai napot, hogy Bajkonúrba próbálunk bejutni. A várostól pár km-re egy dombtetőn áll az űrállomás, de oda jutni í­gy lehetetlen. Előre kell bejelentkezni, majd pár napos átvilágí­tás után adnak engedélyt a belépésre, turista csoportokban. Egy parkolóban a sisakom is megsemmisül, rádől a motor és összelapí­tja. Powertape a javí­tó eszköz, kicsit fura a formája, de tovább tudok menni benne.

10 nap és 5000 km után kissé feszült a csapat, de az esti beszélgetés és egy jó alvás helyre billenti az egyensúlyt.

Az aranyfog kötelező státusszimbólum. Minél több van, annál gazdagabb az illető

Másfél óra alatt harminc kilométer, ez a reggeli mérleg, pedig ma már várnak minket Shimkentben, ahol egy gyerekekkel foglalkozó intézményt keresünk fel. Sajnos 450 km-el a cél előtt Peti rúgója eltörik, í­gy teherfuvart szervezünk. Követjük a kocsit, de a fáradtság és az ingerszegény környezet folyamatosan megállásra késztet. Hajnali két órakor nyí­lik a hotel vaskapuja, hogy gyors pakolás után azonnal mély álomba merülhessünk.

A hotel reggelije meggyőző, tele hassal várjuk a kocsit ami a szerví­zbe juttatja a motort. Dél elmúlik, mire a szerelő is megérkezik, ránéz a motorra és igazi oroszos lejtéssel a „No problém” szókapcsolattal nyugtat meg minket. Én szkeptikus vagyok, de hátha léteznek még csodaszerelők. Öt órával később megfürödve, átöltözve adja át a megjaví­tott motort. Ez Európában napok alatt készül el, de ez itt Kazahsztán! Közben a segí­tő központban beszélgetünk az ott dolgozó fiatalokkal, akik kemény prevenciós munkát végeznek a drog és az alkoholizmus terén. Estére egy parkba invitálnak a fiatalok, ahol legalább 50 esküvő fotózása zajlik. Fáradtan sétálunk, miközben a lányok telefonálgatnak, nem is eredménytelenül, ugyan is másnapra szerveznek egy tábor látogatást, ahol árva gyerekek nyaralnak. Éjjel még egy gyors költözés, majd alvás, hiszen holnap expedí­ciónk egy fő attrakciója vár ránk a gyerekek.

Pornyelés, napsütés

Kilenckor találkozunk a csapattal, hogy elvezessenek a táborba. Majd két hét motorozás után végre Kazahsztán is a szebbik arcát mutatja felénk. 5000 km-nyi sí­kság, homok és egyenes után, egy gyönyörű völgyben motorozunk, mí­gnem elérjük a táborozó gyerkőcöket.

A vezető nem tudja mire vélni a dolgot, nem engedi, hogy fotózzunk, filmezzünk. Később, amikor látja a gyerekek boldog mosolyát, Ő is megenyhül és elnézést kér a mogorvaságáért. Kiszámolós játékot foci követi, mindenki nyakában lóg 2-3 gyerek, még Sanyi is megenyhül és hagyja magát cincálni a gyerekeknek, mások kézen fogva sétálnak vissza a motorokhoz. Itt kibontjuk a csomagjainkat és előkerülnek az ajándékok. Van aki kétszer áll sorba, de nem bánjuk, hiszen nagyon mámorí­tó érzés látni azokat a boldog, mosolygós gyerekeket, talán sikerült szereznünk nekik egy vidám délelőttöt. Csordultig telve boldogsággal köszönünk el a srácoktól, nagyon jó érzés látni a csillogó szempárokat, melyeket megőrzünk emlékeinkben.

Nagyon jó érzés látni a csillogó szempárokat, melyeket megőrzünk emlékeinkben

A visszaúon fürdőzünk a hegyi patak jéghideg vizében, majd visszatérve a szállásra Laci laza 15 órát alszik egyhuzamban.

Hétfő van, már négy napja várunk az alkatrészre, ami nem is kell, hiszen megjaví­tották a másikat. Peti elmegy vámpapí­rokat töltögetni, miközben Sanyi rugóstagja álltában kiengedi az olajat. Nem aggódunk, hiszen van egy szuper szerelőnk aki megoldja a problémát. Azt nem is mondtam, hogy nem kért egyetlen centet sem, mondván szereti a motorosokat, í­gy ingyen csinálja a munkát. Elvisszük a motort, mivel alkatrész kell hozzá, í­gy keddre í­géri, hogy kész. Szerdán talán tovább tudunk indulni. Időközben befut a helyi tv stábja, riport készül, este már ránk köszönnek, hogy láttak minket a TV-ben. Közben kész a másik motor, beszereztük az ajándékokat, az alkatrész is a motor dobozában, szóval semmi akadálya, hogy tovább induljunk. Vacsoránál még meghí­vást kapunk egy helyi goldwingos garázsába, ahol ezernyi motoros aláí­rás Norvégiától Japánig, és most már magyar is van a garázsajtón.

Szerda hajnalban hagyjuk el Shimkent városát, ahol kényszerből ugyan, de öt remek napot töltöttünk. Széles mosollyal az arcunkon csavarjuk rá a gázt, nem törődve a forrósággal, hiszen végre ismét úon vagyunk!
Meddig megyünk ezen a napon, milyen kalandokat élünk át? Nos, erre a következő részben adjuk meg a választ.

Folytatjuk: A három isztán (kirgiz, üzbeg, türkmen) – ízsiai körú, II. rész, A perzsa varázslat – ízsiai körú III. rész