Aludtunk padláson, egy tehén kishijján ellopta a dinnyénket, tátott szájjal bámultuk a Kaukázus hatalmas csúcsait, motoroztunk érintetlen tájakon és nyüzsgő falusi nagyvárosban, átkeltünk patakon és hegyomláson és megtanultunk pár orosz és grúz kifejezést.
B. Jani A törökországi kilépés meglehetősen simán ment, a grúz oldalon a hatalmas embertáradat meglehetősen lelassította a belépési procedúrát, mert az úlevélkezelő ablaknál lévő tömeg egyszerűen kezelhetetlennek tűnt. Az egyik grúz határőr gyors bemutatót tartott rendcsinálásból, azaz lekevert a tömegben két-három pofont csak úgy találomra, aztán rögtön helyreállt a rend. Szerencsére nem én voltam a legközelebb hozzá. Pár perc, és a pecsét bent figyelt az úlevélben. Ez volt az egyszerűbb eljárás. A motor beléptetése komplikáltabb, de szerencsére mindig akad ilyen esetben egy-két „önkéntes“ segítő, aki 5-10 dollárért kitölti a számunkra ákom-bákom betűkből álló vámpapírt és megmutatja, hogy milyen sorrendben kell azt a jó pár ügyintéző ablakot bejárni. Végül még egy gyors „igazolvány“ fotó egy nagyon kedves vámtisztviselő högynél az egyik ablaknál, aztán már kezünkben is volt a kilépő, azaz a „belépő“ papír, amivel elhagyhattuk a határzónát. Szervusz Grúzia!
Zsifi Végre fellélegezhetünk, a benzin 270 Ft ami a fele a török árnak. A tengerparton motorozva közelítjük Batumit. Nagyon tetszik ez a nyüzsgő nagyváros, igazi falusi környezettel. ítszeljük a poros utcákat, fillérekért fantasztikus saslikot eszünk, s közben tisztelgünk egy temetési menetnek, ahol nyitott koporsóval vonulnak végig a főutcán. A Goriba vezető ú 1000 méterig remek aszfaltos, bár a legelésző, úon közlekedő tehenek nehezítést jelentenek, időként egy teljes hidat elfoglalva. Ahogy emelkedik az ú, úgy változik át poros, köves burkolatra, helyenként sárra. Rendíthetetlenül nyomulunk felfelé a hegyre hirtelen megszólal a rádió: Na srácok itt vége az únak!
Az esőzés mosta el. Pont a kanyarban vagy tíz méter szélesen hömpölyög a víz, óriási kövekkel díszítve. Stratégiai megbeszélés folyik, miközben egy Lada Szamara kissé küszködve ugyan, de átjut a folyón. Egy helyi munkás is segít, hol a sekélyebb, így szépen egyesével átkelünk. Fellélegezni ugyan nincs lehetőség, az ú tovább romlik, lassan a nap is pihenni tér, a keskeny köves főúra leszáll a köd. Belénk hasít a felismerés: a hegyen ragadunk éjszakára.
B. Jani 2300 méter körül járunk. Nem kockáztathatunk, hogy a köd miatt elvétünk egy hajtűkanyart a hegyen és több száz métert zuhanjunk a szakadékba. Sátorhelyet próbáltunk keresni, de az ú egyik oldalán a szakadék a másikon pedig a közvetlenül felívelő hegyoldal tette lehetetlenné a sátorállítást. Az ú közepére pedig nem verhettük a sátrakat. Mégiscsak továbbmegyünk. Pár perc múlva újra megállunk tanakodni, mert mintha látunk volna egy kis sík területet a sátraknak. A leállított motorokon ülve távoli beszélgetés üti meg a fülünket. Zsifivel gyalog előre megyünk, a többieket hátrahagyva a ködben és a sötétben. 
Egy kis deszkaépítményhez érünk, az egész nem lehetett 10 nm-nél több. Előtte két helybéli beszélgetett, kiket egy szintén helybéli középkorú asszony figyelt. Sajnos a grúz nyelv nem az erősségünk, gyermekkorunkban az orosz órákon sem figyeltünk eléggé. A helyieknek viszont sem az angol, sem a német nem segít. De mégis sikerült elmagyaráznunk, hogy tulajdonképpen mi csak valami alvóhelyet keresnénk és az igényeink sem nagyok. Pár perc közös „beszélgetés“ és egy-két korsó sör után (amit rögtön a találkozáskor a kezünkbe nyomtak) végül is kiderült, hogy van megoldás a problémánkra. Zsifi visszament a többiekért, addig én szolidaritásból újabb sört és vodkát fogadtam el újdonsült ismerőseinktől. A többiek érkezése után még eltelt néhány vodkányi idő mire kiderült, hogy milyen megoldást javasolnak szállásként. A deszkaépítmény ugyanis egy boltot képviselt az ú mellett, melyben elsősorban italt és vizipisztolyt lehetett kapni némi chips és egyéb rágcsálnivaló társaságában. Mondjuk vodkából legalább nyolcfélét. Ennek a boltnak a padlásán szállunk meg. Kicsit zsúfolt, kicsit szellős, kicsit hűvös, de legalább fedett és nem kell éjszaka sátorállítással bajlódnunk.
Zsifi A maligános este fejfájós reggelt eredményez, de a köd komótosan lemászott a hegyről, reggel 6-kor gyönyörű napsütésben kezdjük el a leereszkedést. Tizennyolc kilométer óránként, ennyit haladunk, ám a lassú tempóért bőven kárpótol, amit látunk. A Kaukázus érintetlen vidéke lenyűgöző, az egyszerű emberek, egyszerű házakban, kis közösségekben élnek. Azt szeretném, ha sosem érne véget ez az utazás. Az ábrándozásból aszfaltozott ú ébreszt. Folyóparti ebéd, majd Sztálin szülővárosában (Gori) időzünk keveset. Estére Tbilisiben puccos étteremben helyi ételeket eszünk.
Reggel korai indulás, hiszen ma a Nagy-Kaukázuson át lépünk be Oroszországba. Megindulunk a Military Highway-n észak felé, azaz indulnánk, mert jelet küldtek az égiek. Egyikünk tárcsazárral indul, ez némi szereléssel folytatódik. Később kiakad egy sztenderrugó és végső jelként a sárvédő is eltörik. Nem hiszünk az intő jelekben, így életünk talán legszebb úján haladunk felfelé, az 5000 méteres csúcsok között. Megannyi turistabusz biztosít minket, hogy a három évvel ezelőtti háborúnak nyoma sincs. Öt órányi örömoffroadozást követően megpillantjuk a grúz-orosz határátkelőt. Mint kiderült, az égi jelek igazak voltak.
B. Jani Feltett szándékunk volt, hogy a 2010. tavaszán megnyitott és felújított határátkelőt használva kelünk át Oroszországba. Erről a szándékunkról először a határállomás sorompójánál lévő kiskatona, majd többszöri telefonálás, és három órányi várakozás után az orosz nagykövet, majd a grúz nagykövetasszony is lebeszél. Sajnos a határátkelő csak a FíK tagállamok állampolgárai részére nyitott. Sejtettük, hogy így lesz, de egy próbát megért. A várakozás során az idő is kitisztult és ott állt előttünk a maga valójában a Kazbek csúcs!
Oroszországba két módon lehet átjutni Gúziából. Az egyik lehetőség Abházián keresztül. Az Abháziát képviselő szervek ugyan bekérték az irataink másolatait és az beutazási igénylőlapot, de utána többszöri megkeresésünkre sem reagáltak. Maradt a másik megoldás, azaz visszamegyünk Törökországba, a határtól 180 km-re fekvő Trabzonba, ahonnét komppal kelünk át az oroszországi Szocsiba.
Zsifi Szép nap ez a mai. Kompozunk! Ezt hittük, még reggel. Majd kiderült az úlevélkezelés délután egy órakor, vámolás háromkor, hajó indulás ötkor. Ez volt az első infó. A valóság kicsit másképpen alakult. Az úlevelet valóban egykor lepecsételték, de a vámra csak öt órakor került sor, a hajóhoz érve a dolgozók este kilences indulást jósoltak először. Később ez módosult, végül hajnali fél kettőkor pakoltuk be a motorokat a hajó gyomrába. Másnap délután – 12 órányi hajókázást követően – pillantjuk meg Szocsi párába burkolózó sziluettjét. Azt álmunkban sem gondoltuk, hogy valóban csak este fogjuk látni, ugyanis ötórányi vámkezelést követően gurultunk ki a kikötő nyikorgó vaskapuján.
A lenyűgöző orosz üdülőparadicsom először a csillogásával, később az áraival kápráztat el minket. Még este továbbindulunk. Éjfél után szállunk meg, bájos orosz matrónák vezetik a motelt. Könnyed tengerparti motorozás, egészen az Azovi-tengerig, ahol ismét kompra szállunk. Alig két óra és Ukrajnában, a Krím-félszigeten találjuk magunkat.
B. Jani A Krím félsziget érdekes színfolt Ukrajnán belül. A hosszú és néha viharos történelmi előzmények után, 1992. február 26-án a terület Krími Köztársasággá vált, de Ukrajna része maradt. Hogy mégis egy külön világgal van dolgunk, azt bizonyítja, hogy az ott lakó emberekre nem az Ukrajnában megszokott mentalitás a jellemző. Jobban hasonlítanak az oroszokhoz, akikben utunk során nagyon kedves, segítőkész embereket ismerhetünk meg. Talán Yalta a kivétel, ahol minden a pénzről szól. A népszerű üdülőváros tetszetős, rendezett, de nagyon drága. Szabad szállás gyakorlatilag nincs, az utak mentén lévő neppereken keresztül lehet esetleg találni. Viszont Yaltától pár kilométerre a tengerpartot ellepik a kempingek, ahol még a régi útörőtáborokat idéző hangulatban tölthetjük az éjszakát, a tengerparton igazi „szovjetes“ érzés ragad el, ahogyan az éttermek és egyéb szórakoztató egységek előtt elhaladok. Utolsó esténket egy ilyen helyen töltjük, ahol ugyan laptopról szól a zenei alap, de a hamisítatlan orosz retro slágereket a csinos énekesnő élőben adja elő. Egyetlen „baleset“ történik csak: Öt kicsi vodkát kérünk, amit hamarosan meg is kapunk. Öt kicsi kancsóban. És mivel mindenki fizetett egy kört… Másnap kicsit fejfájósan indultunk hazafelé.
| B. Jani motorja BMW R 1200 GS Adventure – 2007 Indulás előtt az időszakos szerviz mellett a váltóba és a hátsóhajtásba is friss olaj került. Ezenkívül a motor új fékpofákat és új Pirelli Scorpion S/T típusú gumikat is kapott. A túra végére a mintázat mélysége kb. 50%-os állapotban volt még, de a sok köves, murvás szakasz meglehetősen kikezdte a futólületet.  A csomagok, dobozokat is beleértve 46 kg-ot nyomtak. Ez a tömeg az utunkba kerülő terepszakaszok leküzdésében nem akadályozott és országúon is stabil maradt a gép. Még Törökországban eltört a középállvány egyik rögzítő csavarja, (néhány kábelkötegelővel pillanat alatt javítva lett) de egyéb műszaki hiba az ú során nem fordult elő. |
Hasznos információk:
Románia: Benzin kb. 270,- Ft, rengeteg traffipax, közepesen rossz utak, olcsó szállás és kaja
Bulgária: Benzin kb. 280,- Ft, átlagos utak, olcsó szállás és kaja
Törökország: Benzin kb. 560,- Ft, remek főutak, az 1000 méter feletti hágók burkolatlanok, belépéskor a határon 20 dollárért vízumot kell venni. A szállás és étkezés nem drága, motorral a max. sebesség 75 km/h!
Grúzia: Benzin kb 300,- Ft, vízum nem kell, az utak, ha van burkolat, akkor is rosszak, az emberek nagyon segítőkészek, a szállás és kaja olcsó. Grúziát csak Törökország felé lehet közúon elhagyni. A be- és kilépés kissé bürokratikus, de nem problémás.
Oroszország: Benzin kb 180,- Ft, az utak közepesek, jól lehet haladni, de vigyázni kell a „pénzkereső” rendőrökkel. Vízum szükséges, melyet még itthon kell kérni és kb. 25.000,- Ft, egyszeri belépésre. A ki- és belépés nagyon bürokratikus irányonként több órát vehet igénybe, A felkapott üdülőhelyek drágának mondhatóak.
Ukrajna: Benzin kb 220,- Ft, az utak meglehetősen rosszak, bár nagyon sok helyen épül az új ú. Vízum nem kell, a rendőrök itt is „éhesek”,
Mivel kerültük a felkapott helyeket, fenti infók inkább a falusi részekre, a turistáktól mentes területekre érvényesek. A motor eredetét szinte mindenhol vizsgálják, némely országba importálni, majd reimportálni kell a motort, így ha nem saját név van a forgalmiban (céges, stb.) érdemes az Autóklubnál egy kölcsönadási szerződést készíttetni pár ezer forintért.
