A Piaggio fennállásának ötvenedik évfordulóján vezette be az ET jelzést, amit kezdetben két, ránézésre egyforma típus viselt. Az ET2 lemezei alatt egy ötven köbcentis kétütemű dolgozott, míg a cikkünk tárgyát képező ET4-ben egy négyütemű, nyolcadliteres erőforrás duruzsolt.
A klasszikus ősmodell mintájára önhordó sajtoltlemez karosszériával készült, és kis kerekei ellenére is jól boldogul az úhibákon, valamint nagy sebességnél is jó az egyenesfutása – ennél a tervezők kompromisszumra kényszerültek, ugyanis ahhoz, hogy kellően merev legyen a váz, fel kellett áldozni a lábtér nagy részét. Emellett figyeltek a robogó súlyára, nehogy megölje a menetdinamikát. Ezért a kormány borítása, a sisak alakú első-hátsó sárvédő és a pajzs mögötti csomagtartó műanyagból van. A fékek robogós viszonylatban jónak számítanak, de a modern motorokhoz szokott kéz legfeljebb csak kielégítőnek fogja őket találni.
Az ET4-ben kezdetben a Sferaban debütált blokk dolgozott, de már annak az indítási nyűgjei nélkül. 2002-ben a sorozat kapott egy óvatos ráncfelvarrást, aminek során a Piaggio csoportnál már több típusban is használt siklócsapágyas LEADER blokk került a lemezkasztni alá. A két generációt a legegyszerűbben az olajszint-ellenőrzés megoldása alapján különböztethetjük meg: a régi változatnál kémlelőablakon, a 2002 utániaknál nívópálcával győződhetünk meg a kenőanyag szintjről.
Az ülés alatti tároló műnyanyagját leemelve egyből hozzáférhetünk a motorhoz, a kérdés, hogy erre milyen gyakran van szükség.
![]() |
| Az ülés alatti rekesz műanyag betétjét eltávolítva könnyen ránézhetünk a motorra: ha nincs olajfolyás, jöhet a próbakör |
![]() |
| Az ET4 sebességmérőjét 140-ig skálázták, míg az ET2-ét csak 90-ig |
![]() ![]() |
| Az első futómű nem javítható, a szimering szakadása esetére cserét ír elő a gyári szervizkönyv, a szekunder hajtásnál sem lehet szivárgás, olajfolyás |
![]() |
| Az önhordó karosszéria javítható, de nem lesz újra tökéletes |





