Takaró hatás

Néha abban a hitben ringatom magam, hogy egy témáról már mindent elmondtam. Aztán történik egy újabb baleset, amely azt bizonyí­tja, hogy még mindig van új a nap alatt, még ha az esemény ugyanannak a szabálynak a semmibevételével függ is össze, mint amelyről már cikkek hosszú sora szólt…

Egy személygépkocsi vezetője egy napsütötte szombat délutánon – eltelve a barátainál tett látogatás okozta elégedettséggel – beül járművébe, és hazafelé indul egy olyan környékről, amelyet unalomig ismer. Minden begyakorlott, semmi sem először történik vele. Kényelmi szempontok vezérlik: időt és pénzt akar spórolni azzal, hogy nem járja be a jövetelével ellentétes irányú utakat, hanem egyszerűen megfordul. Az ú, amelyen halad, irányonként egy-egy sávos, viszonylag nagy a forgalom rajta. Emberünk, elérkezve a legközelebbi úkereszteződéshez, kissé jobbra húzódik, egy-két másodpercre megáll, majd megkezdi a manővert. A szemből érkező járművezető – miután számára az egész szituáció jól látható – lemond a továbbhaladás jogáról, és megállva várja, hogy a másik végrehajtsa, amit tervez. A megforduló jármű mögött egy másik személygépkocsi jobbra indexel, és lassí­tás után megkezdi a jobbra kanyarodást. E személygépkocsi mögött halad egy motorkerékpáros, aki az úkereszteződésben egyenesen kí­ván továbbhaladni, és miután a közte és a megforduló jármű között haladó másik jármű takaróhatást fejt ki, mit sem sejt a visszafordulni készülő jármű ottlétéről. A motoros nem kell, hogy irányt változtasson a kanyarodni készülő autó miatt, egyszerűen elhalad mellette, és akkor válik világossá számára, hogy veszélybe került, amikor a takaróhatás megszűnik: a visszaforduló autós ugyanis addigra elzárja előle még a menekülési utat is: a baleset elhárí­tására még balra kormányzással sem marad elég hely. Autósunk – miután „gondosan” belepillantott a visszapillantó tükrökbe, és észlelte, hogy mögötte egy másik személygépkocsi jobbra kanyarodik – gyanúlanul megkezdi a megfordulást. A motoros nem túl nagy sebességgel ugyan, de belecsattan a személygépkocsi bal oldali első részébe, a motor felborul, vezetője pedig az útestre zuhan. Olyan szerencsétlenül esik, hogy eltörik az egyik lába, és mire tudatosul benne, hogy mi is történt vele, már egy mentőautóban fekszik, hogy a kórházban a lábát hosszú kezelés árán megint használható állapotba hozzák. Az autós – aki a motorost csak az ütközés pillanatában veszi észre – pedig értetlenül áll az események előtt, és a helyszí­nre érkező rendőröknek azt magyarázza, hogy ő ugyanitt már többször sikeresen végrehajtotta ugyanezt a manővert, nem tudja, hogy éppen most miért nem jött össze… Pedig, ha kicsit belegondolna, rájöhetne ő is, hogy ha a közúon valamit kilencszer megteszünk negatí­v következmények nélkül, az nem feltétlenül  jelenti, hogy szabályosak voltunk, legfeljebb csak annyit tesz, hogy szerencsénk volt, és a körülmények is eltérőek voltak, mint a tizedik alkalommal.

 

 

A KRESZ szerint járművel megfordulni, illetőleg hátramenetet végezni csak úgy szabad, hogy az a többi jármű és az útesten haladó gyalogosok közlekedését ne akadályozza. A jogelmélet szerint akadályozás az, ha valaki a közlekedés más résztvevőjét annak szándéka szerinti menetében, mozgásában, továbbjutásában gátolja, hátráltatja, a célzottól eltérő magatartásra (pl. fékezésre vagy irányváltoztatásra) kényszerí­ti. A jogosultak köre – vagyis azok, akiket az akadályozási tilalom véd – meglehetősen tág, gyakorlatilag mindenkit felölel, aki éppen arra járhat.
A konkrét esetben tehát a motoros is beletartozik. Az pedig, hogy a motoros az adott helyzetben a baleset elhárí­tása érdekében elkormányzásra, fékezésre kényszerül, bizonyosan kimerí­ti az akadályozás fogalmát, ily módon egészen biztos, hogy a személygépkocsi vezetője megszegte a KRESZ megfordulásra vonatkozó rendelkezését. De mi ennek az oka? Először is, hihetetlenül kitartóan él a járművezetők tudatában, hogy a visszapillantó tükörbe nézve eleget tehetünk mindenféle – mögöttünk zajló eseményre vonatkozó – meggyőződési kötelezettségünknek. Ez azonban tévhit. A megfordulás és a hátramenet az a két tipikus példa, amikor a visszapillantó tükör használata csak egyfajta illúziót ajándékoz nekünk, de biztonságot nem: ahhoz meg kell fordí­tani legalább a fejünket abba az irányba, ahonnan a másik jármű vagy gyalogos felbukkanhat. Ebben a konkrét helyzetben azonban még ez sem segí­tene, hiszen a személygépkocsi vezetője is tud arról a takaróhatásról, amelyet a jobbra kanyarodó jármű fejt ki. Ez a veszélyforrás még a fej forgatásával sem küszöbölhető ki, megszűnni csak akkor fog, ha a személygépkocsi vezetője saját manőverét elhalasztja addig, amí­g a másik (jobbra kanyarodó) személygépkocsi mögüle el nem tűnik, és nem válik teljes hosszában beláthatóvá a mögöttes forgalom. Ellenkező esetben a megforduló jármű vezetője olyasmiben reménykedik, amit nincs oka feltenni: jelesül abban, hogy mögüle – és a jobbra kanyarodó mögül – biztosan nem érkezik egy másik jármű. De miért ne érkezhetne? A motorosnak semmi nem tiltja, hogy a jobbra kanyarodó személygépkocsi mögött változatlan tempóban folytassa úját, és semmi nem követeli meg tőle azt, hogy a visszaforduló járműre felkészüljön. A személygépkocsi vezetője azonban a büntetőeljárás során váltig tagad: még azt is felveti, hogy szerinte a motoros a hibás a bekövetkezett balesetért, de persze konkrét szabályszegést meghatározni nem tud…

 

 

Tegyük fel, hogy a motoros a baleset előtt a jobbra kanyarodni szándékozó, és ezért lassí­tó személygépkocsi előzésébe kezd, mégpedig oly módon, hogy eközben is a menetirány szerinti jobb oldalon marad. Vajon változik-e valami a felelősség szempontjából? Nem! A motoros ugyanis egyetlen – az előzésre vonatkozó – KRESZ-szabályt sem szeg meg, manővere a szemből jövő forgalmat nem érinti, a menetirány szerinti bal oldalon közlekedőkre tehát nem kell tekintettel lennie. Az ő előzését más jármű nem kezdte meg; az előtte ugyanabban a forgalmi sávban haladó másik jármű előzési szándékot nem jelzett; az előzés során a megelőzendő jármű mellett megfelelő oldaltávolságot lehet tartani; és végül a vezető az előzés befejezése után a járművel a megelőzött jármű elé, annak zavarása nélkül vissza tud térni.

 

 

 

###

 

 

A naptár szerint már lassan közeledik a karácsony, de a mentőmotorok még mindig gyakran kigurulnak a garázsból. Az elmúlt hetekben több alkalommal is jártunk különböző óvodákban és iskolákban, hogy megismertessük a gyerekeket munkánk szépségeivel. Az ősz számunkra a szezon zárása, amikor számba vesszük az év eredményeit. Ezzel egy időben megkezdődik a munkacsoportjaink tevékenysége, hogy tavaszra elkészüljenek az új szakmai protokolljaink.

 

November közepére szerveztük a Mentőmotoros Szolgálat őszi továbbképzését, amelyet Gödön tartunk. A képzés két napja alatt a szakmai előadások mellett komoly figyelmet szentelünk annak, hogy felkészüljünk a nehéz vagy veszélyeztető környezetben végzett munkára. Ezekre a különösen megterhelő helyzetekre speciális, szituációs gyakorlatok keretében készülünk. Az idei az első alkalom, hogy mentőmotorosaink családjukkal együtt érkeznek. Fontos számunkra, hogy azok, akik nélkül mindannyiunk számára elképzelhetetlen, hogy magas szinten lássuk el feladatunkat, belelássanak abba a munkába, amit a képzéseinken végzünk.

 

 

A civil szféra segí­tsége eddig is nélkülözhetetlen volt a számunkra. Ezért is nagyon megtisztelő, hogy alapí­tványunk a kedvezményezettje a II. Erzsébet Bálnak. A Gödöllői Önkormányzat által szervezett jótékonysági rendezvény bevételét mentőmotoros védőruházat, nadrágok és sisakok beszerzésére fordí­tjuk. A programról később részletesen beszámolunk.

 

 

A Magyar Mentőmotor Alapí­tvány a jövő héten tartja kuratóriumi ülését, ahol megtörténik az idei szezon értékelése, illetve felvázoljuk a 2015. év terveit, elképzeléseit. Itt dől el, hogy pontosan mire fordí­tjuk a tavalyi évből befolyt adó 1% felajánlásokat. Komoly eredmény számunkra, hogy több mint 7,4 millió forint érkezett hozzánk, ami azt jelenti, hogy egyre többen tartják támogathatónak alapí­tványunk célkitűzéseit.

További részletek: www.mentomotoralapitvany.hu vagy a FB-on