Safety-Hungary és a B125 – Négyről a kettőre

Ha az asszonyt első robogós napjáról kocsival kell hazavinni a gipsz miatt, megette a fene az egészet. A védőfelszerelésen kí­vül mit tehetünk még a biztonságért? 

A másfél tonnás páncélt lerakni a gyorsaságért és a költségcsökkentésért. Lényegében erről szól a B125-ös jogosí­tvány. Noha még keveset tudni a megszerzésének körülményeiről, azt már előre borí­tékolhatjuk, hogy célzott vezetéstechnikai képzésre minden korábbinál nagyobb szükség van. Ugyanis aki hétköznapi ingázásra vesz robogót, az nem túrázni, hobbi célra veszi, hanem a reggeli és délutáni csúcsforgalomban történő harcra.

A semleges testtartás nem korlátozza a vezetőt.


Két keréken mások hibáját is neked kell megoldanod – magyarázza Szabó íkos, a Safety-Hungary instruktora. – Papí­ron ugye jól mutat, hogy neked volt elsőbbséged, de a baleseti sebészeten a te rokonaid várakoznak majd a folyosón.”

A balesetek megelőzése két készségtől függ. Egyrészt szükség van a közlekedés ismeretére, átlátni a helyzeteket, előre tudni miből mi fog kisülni. Másrészt uralni kell a vezetett gépet, ami egy motor esetében közel sem annyira triviális feladat, mint egy autónál. Mindennek az alapja a megfelelő üléshelyzet. Lábak a trepnin, a térdek lehetőségekhez mérten zártan – a modern robogó ülésén elöl ezért egy kisebb púpot alakí­tottak ki, amit a comb belső felével szorí­tva stabilizálhatjuk magunkat. Fékezésnél ugyanis nem szabad a kormányon támaszkodni, í­gy a lábunkon keresztül kell elvezetni a test tehetetlenségét a taposólemez felé. íltalános szabály, hogy minél nagyobb felületen érintkezünk a járművel, annál stabilabban ülünk rajta, annál jobban uralhatjuk. Ha a karok lógnak és a lábak lötyögnek, a biztonságot dobjuk a kukába.

Lassan, szinte álló motorral kell

végiggurulni a pallón. Ehhez a hátsó

fékkel kell stabilizálni a motort. A gyakorlat

a kocsisorok közötti szűk folyosóban való

közlekedésre készí­t fel


Mindaddig felesleges bármi extra mozgást végezni a nyeregben – térdet kilógatni, beledőlni vállal – amí­g kanyarban a robogó oldala nem karistolja a betont. Ugyanis ebből a helyzetből lehet a legtöbbet korrigálni, ha megcsúszna a motor, vagy a kiszemelt í­ven felbukkanna bármi akadály. Ilyen esetben a törzsünkkel korrigálhatunk, szükség esetén szűkí­tve vagy kiegyenesí­tve a kanyart.

Viszonylag kis tömegük miatt a robogók idegesebben reagálnak az úhibákra, mint a nagyobb motorok, í­gy  vezetésükhöz folyamatos figyelemre és tudatosságra van szükség. A Safety-Hungary robogós képzése az egyes
szint tananyagára épül, a pálya és a gyakorlatok megegyeznek, hiszen a biztonságos közlekedés feltételei azonosak.

Kapcsolat: Safety-Hungary web: www.safety-hungary.hu

e-mail: info@safety-hungary.hu tel.: +36 1 889 3535 cí­m: 1108 Bp., Kozma utca 3.