Egy örökifjú ember, aki lassan fogalommá válik és egy 78 éves gép, amely már régóta fogalom. Egymásra találtak.
Talán nem is léteznének egymás nélkül: Nóbik Sándor és az a bizonyos Harley. Egy dolog bizonyos: a Harley nem létezne Sanyi bácsi nélkül. Å találta lelt rá, és ő mentette meg az enyészettől. Az öreg jószág pedig megteremtette azt a Sanyi bácsit, akit ma annyian ismerünk. Sanyi bácsi a Harleyval lett ismert ember. Egy szellemi műhely jött létre körülötte, aminek ő a központja: régi gépek, a motorozás és a Harley iránt rajongó emberek – idősebbek és fiatalabbak egyaránt – veszik őt körül.
Nóbik Sanyi bácsi és Harley
Törődik a környezetében lévő emberekkel. És a tárgyakkal is. Különösen, ha azok koros tárgyak. Megmenti őket a pusztulástól és a feledéstől. Édesapjának lakatosszerszámait is nagy becsben tartja. A rozsdamarta fogókat, kalapácsokat, kisebb-nagyobb satukat… Kezelésbe veszi őket, és azok hamarosan felújítva, kijavítva merülnek ismét évtizedes álmokba. Nem romlanak tovább. Sanyi bácsi szereti a szerszámokat, és szereti a gépeket. Náluk ez már családi hagyomány. Amikor megszületett első unokája, fia e szavakkal jellemezte a legifjabb Nóbikot:
– Apám, ennek a gyereknek igazi iparos keze van.
És ebben az „iparos kézben” annyi, de annyi a szakma iránti szeretet és tisztelet csengett, amit nehéz lenne papírra vetett szavakkal visszaadnunk! Ez az unoka lett Sanyi bácsi egyik felének örököse: a Harleyénak. Hihetetlen örökség! Amikor az unoka huszonkét éves lesz, a motorja éppen száz…
A motor története meseszerű, és vagy harminc évvel ezelőttre nyúlik vissza: Sanyi bácsi – aki mezőgazdasági gépek garanciális javításaival foglalkozott, akkor már egy ideje vadászott valami nagy lökettérfogatú, négyütemű motorra. Egyszer csak kapott egy „fülest” egy emberről, aki valami nagyon öreg, és nagyon hangos motorral hordja a fűteni való fatuskókat az erdőből. Sanyi bácsi megkereste őt, és amikor benyitott pajtájába, a félhomályból egy V2-es henger kacsintott rá. Sanyi bácsiban meghűlt a vér:
– Csak nem Harley?
Az volt. Egy ócska, kopott, pókhálós és mocskos Harley, a melléeszkábált oldalkocsiszerű szörnyűséggel. Sanyi bácsi ettől kezdve hetekig nem aludt jól. íllandóan a motoron járt az esze, nem volt étvágya és gyakran révedt a semmibe. Néha szertelen jó kedvre kapott, majd oktalan búskomorságba esett. Egyszóval: szerelmes lett! A fenti lelkiállapot általában a még nem realizálódott szerelmekre jellemző, mert a beteljesült szerelem az olyan, mint könnyű ingben, enyhe lejtőn futni tavaszi virágokkal borított mezőn. Az ember szárnyal, langyos szellő simogatja homlokát! Egyszóval: az élet szép, akadályok nem léteznek.
Innen indult a Harley új élete
De Sanyi bácsi lelkét sötét kétségek mardosták: övé lesz-e valaha? A gazda ugyanis nem akarta eladni, majd pedig följebb és följebb srófolta az árat. Sanyi bácsi végül nem bírta tovább, és olyan összegért vette meg, amelyet még ma is titokban tart.
Évek munkájával megszerezte a motor papírjait és pár korábbi adásvételi szerződést, amelyek a motor életének állomásait jelentik. Lassan összeáll a kép: a gépet 1930-ban gyártották (mindössze 1950 darabot), és órájának tanúsága szerint eleve európai piacra szánták. Típusjele: V. Erőforrása 1200 cm3-es, alulvezérelt, oldaltszelepelt konstrukció. Magyarországon 1947-ben helyezték forgalomba.
1200 cm3 szív
Szintén évekbe került, míg össze tudta szedni a hiányzó alkatrészeket, és lecserélhette végre az innen-onnan származó elemeket. Motorikusan elképesztően jó állapotban volt – és van még ma is – az öreg Harley. A blokkon belül mindössze a dugattyúkat kellett kicserélnie újdonsült gazdájának. Az eredeti öntöttvas dugattyúk helyére – a hátsó törése miatt – végül alumínium Mazda dugattyú került, ezzel a mai napig tökéletesen működik a Harley.
Újjászületve
A motor és gazdája között mély érzelmi kapcsolat alakult ki. Sanyi bácsi ismeri, figyeli Åt működés közben, tudja, mikor mire van szüksége. A Harley pedig meghálálja a törődést. Voltak együtt már 600 km-es túrán is. Egy öreg gép érzékeny jószág, vele nem bánhat úgy az ember, mint egy mai motorral, hogy csak felpattan rá, benyomja az indítógombot és elfüstöl. Ezt a masinát kezelni kell, meg van a maga komoly rituáléja, melyet mély áhítattal végez el gazdája minden indításnál: gyújtás nélkül, elzárt szivatóval három rúgás a berúgókaron. Ezt követően gyújtáson, teljesen megnyitott, majd egyharmad részben visszazárt szivatóval az első rúgásra indulnia kell. Amit az esetek túlnyomó részében meg is tesz, csodálatos akusztikai élmény kíséretében. Szinte minden alkatrész, fogaskerék, himba, tengely működését hallhatjuk még a kipufogózajon keresztül is: őrlés, zúgás, sziszegés, robbanás!
Egy kis melegítés után az ember bal lábbal benyomja a kuplungot, és sebességi fokozatot választ. Ez általában a „Second” feliratú jelenti. A „Low” a hegy-, a „High” pedig a gyors menetre való áttételezést jelent. A jobb kézzel a markolatot előre forgatva gázt adunk, miközben a bal markolatot visszafelé forgatva az előgyújtást szabályozzuk a gázadás függvényében, a kuplungot sarokkal visszaengedjük, és a motor elindul. Ha hidegben, hosszú állás után indítanánk be a motort, akkor előzőleg a tankból az erre a célra szolgáló, csavaros tetejű fém „fecskendővel” a hengerfej hidegindító szelepén keresztül egy kis benzint juttathatunk az égéstérbe. A harmincas években ezerkétszáz kilométer megtétele után az ú szélére húzódott az amerikai tulajdonos, és bal lábbal lenyomott egy kis vas billentyűt, amivel a karter aljában összegyűlő olajat leengedte, a tank szeparált olajrekeszéből pedig a tankba épített pumpával négy és fél nyomásnyi olajat juttatott a főtengelyhelyhez, hogy addig se járjon szárazon a blokk, amíg ismét feltölti a vezérlésről hajtott olajpumpa. A korra jellemző félkörös olajozási rendszer ez. A pumpával nagyobb igénybevétel – például hegymenet – esetén a vezető plusz olajat jutathat a főtengelyhez. Mi ez, ha nem maga az igazi törődés?
Sokat járnak együtt, és Sanyi bácsi már harminc éve jól alszik. Úgy érzi magát, mintha könnyű ingben, enyhe lejtőn futna tavaszi virágokkal borított mezőn. Szárnyal, langyos szellő simogatja homlokát! Egyszóval: az élet szép. A szerelem beteljesedett.