MZ ETS 250 – Amikor a nyugati szél befújt az MZ-gyárba

Aki dolgozott hajdan az NDK-ban, biztosan tud pár ETS-sztorit. Korának kelet-európai Hayabusája azzal í­rta be magát a technikatörténelembe, hogy neki köszönhető az MZ-gyár első visszahí­vási akciója: a felső villahí­d törése miatt rendelték szervizbe a korai széria példányait.

Ha minden negyedórát összeadnánk, amelyet az MZ-prospektus bámulásával töltöttem biológia- és mateklecke í­rása helyett, szerintem egy hétvége nettó összejönne, az érettségi átlagom duplázódásáról nem beszélve. Értelemszerűen a 250-es ETS tetszett a legjobban, a képen egy fiú ül a motoron kétrészes motorosruhában, a fején olyan sisak, amilyet csak a nyugati magazinokban láttam. Erről muszáj kicsit részletesebben, mert ma már történelem, és az ötven alattiak nem nagyon értik, mire ez a szipogással aláfestett nosztalgiázás. Szóval a hatvanas évek végén már ismert és hordott dolog volt a bukósisak, sőt túlestünk az alumí­niumkobak-korszakon, amikor olyan fejfedőket hordtak védősisak cí­mén, amelyek nem képesek sem energiaelnyelésre, sem rugalmas alakváltozásra. Ellenben egy esés után ki lehetett őket kalapálni, némi kittelés és csiszolás után ecsettel átfestve – hol volt akkor még a spray? – olyan lett, mint az új.

Az ETS jelentése: Einzylinder, Teleskopgabel, Schwinge, vagyis egy henger, teleszkópvilla, lengőkar.

A kiskőrösi vegyesipari ktsz kapta a hazai bukósisakgyártás fellegvára beosztást a szocializmusban, ott készültek eleinte a nyitott, majd később a közönség igényének engedve a csukott, a köznyelvben jetsisakként elhí­resült műanyag fejvédők is. (Jegyezzük meg, külföldön csak a nyitott sisakot hí­vták jetnek.) Ezek már többet használtak, mint ártottak, egy bajuk volt, hogy a formatervezést feltehetően egy barnamedvére bí­zták, az eredmény hihetetlenül aránytalan és ronda tök lett. Ne tévedjünk, tudtak ilyet Nyugaton is, a Römer egyik-másik tí­pusa szakaszott olyan volt, mint a kiskőrösi, már csak az a kérdés, ki másolt kiről.
Na, ezért álmélkodtam én a Levior bukós manökenek láttán, akik szuper motorosszemüveget is viseltek, és nem azt a permetező szemüvegnek tervezett, zöld napvédő csí­kkal megbolondí­tott kétségbeesést, amelyet a hazai járműboltok kí­náltak.

Nem csak a motort, a kilométerórát is felújí­tották. A nagy újjászületés óta csak 75 km-t ment

A motor meg azért tetszett, mert – ellentétben az itthoni áruházak járműosztályain sorakozó ES 250-esekkel – ezeknek elöl teleszkópvillájuk volt, a lámpa a kormánnyal együtt elfordult, a tank sem a négyzet keresztmetszetű lemezdoboz, és a hátsó sárvédőről lehagyták a hátrahajló utolsó tí­z centit. Egy bökkenője volt az álom valóra válásának, MZ ETS 250-est nem lehetett Magyarországon vásárolni.
Ahhoz az NDK-ban kellett élni, ami nem tűnt reménytelennek, mert a hatvanas évek végén egy államközi szerződés eredményeként sok fiatal dolgozhatott három évet a testvérinek kinevezett német oldalon. Nekem is állt a zászló, de mivel akkoriban is szerelmes voltam, inkább a katonaságot választottam érettségi után. Ez szamárságnak bizonyult, de most motorozunk, úgyhogy ehelyütt csak annyit: végül nem MZ ETS-sel kezdtem a pályafutásomat, hanem 250-es Jawával.

Eredetileg kétkulcsos első féket terveztek, de mire minden összeállt, elfogyott a pénz, és maradt az erőtlen egykulcsos

Baló István viszont a Robotron-gyárban eltöltött három év alatt sokféle motort használt, jobbára MZ-ket. Ott szerette meg az ETS 250-est, vett is egyet, protekcióval, mert csak úgy lehetett. 3500 márkába került, miközben István fizetése havi 700 volt. Az ES 250/2 3015 márkás cehjéhez képest magas ár magyarázata, hogy az ETS 250-est Nyugaton is el lehetett adni, az NDK-sok pedig igyekeztek kemény valutát érő iparcikkeiket minél jobban hasznosí­tani. Összesen 16 266 készült, ebből 1500 az NSZK-ban talált gazdára, 650-et Franciaországban, ugyanennyit Angliában, 182-t Dániában adtak el, de vettek belőle az irakiak, az ausztrálok és a jugoszlávok is.

Tükörként csillog a polí­rozott fedél, melyből elöl a főtengely végén lévő kuplung működtető huzalja bújik ki

###

1969 tavaszán, a lipcsei nemzetközi vásáron mutatták be az ETS 250-est, akkor még a rövid életű MZ-bokszer, a BK 350 első lámpájával. 1971-ben változtattak, az új lámpafejbe 45/45 wattos izzóval szerelt aszimmetrikus fényszóró került, a tankra csigás emblémát tettek, a sportkormány mellett magasra húzott túrakormányt is kí­náltak. A szí­nválaszték meglehetősen szűkre szabott, a fekete vázhoz és ezüstre fújt sárvédőhöz piros vagy sárga szí­nű tank és lámpafej társult. Ennyivel aztán vége is lett, többet nem módosí­tottak, 1973-ban jött helyette a TS 250.

Elmagyarázhatatlan ma már, mit jelentett a hetvenes évek elején egy ilyen motort birtokolni mifelénk. Luxus volt és őrületesen vagány

Az ETS 250 valójában az ES 250 technikáját adta elő, néhány fontos eltéréssel. Első teleszkópvilláját a Nemzetközi Hatnapos Versenyeken sikeres MZ terepmotorokról kapta, igaz, nem engedélyezték oldalkocsi hozzákapcsolását. A háttérben a gyáriak belső ellentétei húzódtak meg, a rossz nyelvek szerint ugyanis a fejlesztésekre jelentős befolyással bí­ró Herbert Friedrich, a kí­sérleti műhely vezetője mozgássérült volt, és emiatt csak oldalkocsis motorkerékpárt tudott vezetni. Ezért ragaszkodott az oldalkocsihoz, s még inkább az első lengővillához, amely a háromkerekűzés közben fellépő csavaró erőknek jobban ellenáll.

Szögletes elvtárs és Tojás úr ví­vnak egymással a motorblokk formavilágában – döntetlenre áll a meccs

A formaterv a berlini formatervezői intézet és az MZ konstruktőreinek közös munkája, s nyilván lettek volna jobb ötletek is, de a pénzügyi feltételek szigorúak voltak. Pénzhiány miatt maradt el a kétkulcsos első fék és az ötfokozatú váltó bevezetése is. Ennek ellenére az ETS 250 rászolgált a Sport névre, 19 lóerős motorteljesí­tménye figyelemre méltónak számí­tott az egyhengeres negyedliteresek kategóriájában, a 125 km/h végsebesség pedig a magyar utakon 1970-ben kevés ellenfelet jelentett – más kérdés, hogy a gyakran felbukkanó lovas kocsik sokszor tették izgalmassá a menetpróbát.

El is felejtettem emlí­teni, hogy az a bizonyos, ábrándozásra késztető katalógus azért mutatott olyan irigylésre méltóan öltözött motorost, mert a reklámfotót nem az NDK-ban exponálták. Lehetett volna ugyan a warnemündei tengerpart a háttér, de valójában jóval nyugatabbra állí­tották az MZ-t a Balti-tengeri strand homokjába. A megbí­zó pedig a Neckermann csomagküldő áruház volt, az ETS 250 egyik NSZK-beli importőre. Ők adták a fényképezéshez a sisakot is.

Menő dolog volt az aluötvözet keréktárcsa, de sérülékeny a magyar utakon