Vannak emberek, akik megtévesztésig hasonlítanak valaki másra. Az ilyeneket hasonmásoknak hívjuk. A motorkerékpárok között is vannak „hasonmások”, csak éppen máshogy szokás nevezni őket. Isten látja lelkünk, mindenfajta előítélet nélkül közelítettünk a Brixton Cromwellhez, mégis folyamatosan bevillant a Triumph Bonneville képe…
Ázsiában kimondottan nagy elismerés egy gyártónak, ha egy az egyben lemásolják valamelyik termékét. A nyugati világban távolról sincs ilyen kedvező megítélése a dolognak, éppen ezért elmarasztalóan koppintásként is szokták emlegetni. A Brixton Cromwell 1200-nak alighanem fő riválisa, a Triumph Bonneville T120 állt modellt. Több szót most nem szeretnénk erre a témára vesztegetni, helyette inkább számba vesszük a kínai motorkerékpár előnyeit. Kölcsönkapott előszériás tesztpéldányunk külsőleg már 100%-ig megegyezik a sorozatgyártású kivitellel, legfeljebb már csak a mappingek, és, mint az importőr cég, a KSR fogalmaz, „egy-két kis csavar” változhat rajta.
Nem ártana, ha ezen utolsó simítások keretében még egyszer kezelésbe venné a Brixton a menetprogramtól függő grafikájú TFT-főműszert, az ugyanis nappali fényviszonyok közepette – főleg, ha szerencsétlen szögben esik rá a napfény – szinte teljességgel leolvashatatlan. Ezzel lényegében el is érkeztünk a legsúlyosabb hiányossághoz. De haladjunk sorjában!
Szinte maguktól rátalálnak a kezek és a lábak a nekik szánt helyre, miután a szó pozitív értelmében vett, régimódian egyenes, klasszikus testtartásba lényegül az ember a Cromwell keményre párnázott, ám ettől még nagyobb távolságok megtételére is alkalmas, 810 mm magas ülésén. Hátul kevésbé komfortos a hely, de azért elmegy. Főleg akkor, ha nem babrálja a motoros a menetprogramokat. Ecóban ugyanis hasonlóan szelíd a 90 fokos V2-est mímelő soros kéthengeres motor, mint a kezes bárány, nem is érezni 1,2 literesnek.
Sportban azonban elég nyersen viselkedik: keményen veszi fel a gázt, és erőteljes terhelésváltási reakciókat mutat. Valahol a kettő között lenne optimális. Amúgy nagyon kellemes útitárs a Bonneville-ével egyező lökethosszú (80 mm), de annál valamivel nagyobb furatátmérőjű (97,6 helyett 98,6 mm) és ezért szükségszerűen öblösebb (1197 helyett 1222 cm3-es) masina. Előnyös nyomatékleadás jellemzi kis és közepes fordulaton, és már alapjárattól teljes odaadással látja el a feladatát. E helyütt jegyzendő meg a két gyártmány teljesítménydiagramjával kapcsolatban, hogy a Bonneville-é egy Euro4-es motorral szerelt példánytól származik.
A kis végáttételnek köszönhetően (hatodik fokozatban 100 km/h-nál percenként 3200-at forog a főtengely) mindig úgy érezni, mintha hosszú gumikötélen rántanák előre a Cromwellt gázadáskor. 4500-nál feljebb nem nagyon érdemes pörgetni a motort, a nagyobb zajon kívül aligha lesz kézzel fogható eredménye. Meg egyébként is: 6500-ig terjed a fordulatszámskála. Ha higgadt stílusban vezetik a Brixtont, kedélyesen dübörögve és átlagban 4,3 litert fogyasztva falja a kilométereket, eltúlzottnak tehát semmi esetre sem mondható az étvágya. Mindig határozott mozdulattal kell kezdeményezni nála az irányváltásokat. Miután végrehajtotta a parancsot, megbízhatóan járja végig a kijelölt ívet, egészen addig, amíg maximálisan előfeszített rugóstagjai ellenére is (meglehetősen hamar) leérnek a lábtartói. Kis sebességnél lehetne érzékletesebb a futóműve, a sportos használathoz ellenben illik a feszessége.
A fék összességében rendesen végzi a dolgát, ám azt meg kell jegyezni róla, hogy csikorogni kezd, ha víz éri a tárcsát. Az ABS és a kipörgésgátló a kelleténél valamivel darabosabban szabályoz. Ami még kicsit idegesítő, az a szinte folyamatosan működő hűtőventilátor és a kéthengeres motor által leadott töméntelen mennyiségű hő. Ez persze a Triumph megfelelő modelljénél sincs másképp. Annál viszont legalább nincsenek kétségei az embernek a kezelőszervek tartósságát illetően. Az általunk kipróbált Brixtonon szokatlanul lötyögős volt az irányjelző kapcsolója. Nem mernénk rá mérget venni, hogy annak egész élettartamán át gond nélkül ki fogja szolgálni a motorkerékpárt.
ÖSSZEGZÉS:
Minden kétséget kizáróan a 4 229 990 forintos vételár a Cromwell mellett szóló legfőbb érv. A Triumph Bonneville T120 minimum 660 000 forinttal drágább nála. Más kérdés, hogy azért látszik és érződik a két típus közötti árkülönbség – a Brixtonon gyengébb a felhasznált anyagok minősége, kevésbé kiforrott az elektronika, és hagy kívánnivalót maga után az olyan részegységek kidolgozása, mint amilyen a műszerfal vagy a kezelőszervek. Ezeket a dolgokat leszámítva azonban egészen használható motorkerékpár
