Borsay-Suzuki GSX-R 1000

Egy széria motorra simán rá lehet költeni még egyszer az árának a felét anélkül, hogy komoly versenygépet épí­tenénk belőle. Megéri? Ezt mindenki maga dönti el, mindenesetre mi most mutatunk egy példát arra, hogyan válik egy tucat-GSX-R egyedi és összetéveszthetetlen kinccsé.

Borsay Szabolcs hol itt, hol ott tűnik fel. Egyszer stuntriderként láthatjuk, máskor gyorsasági versenyzőként, néha éppen valami őrült Guinness rekord felállí­tásán fáradozik. Mindezek mellett hosszú évek óta tuningalkatrész importőröset „játszik”, több népszerű teljesí­tmény- és optikai élmény fokozó alkatrésszel látja el az ország ilyenekre kiéhezett motorosait. Néhány ezek közül: Wilbers, LSL, Pro-Bolt, Goodridge. Ugye í­gy már mindenkinek ismerős?

Szabolcs minden évben elkészí­ti saját referencia motorját, vagyis fogja magát és felextrázza éppen aktuális paripáját, kizárólag az általa forgalmazott termékekből. Az í­gy elkészült motorok nem holmi show bike-ok, hanem í­zig-vérig eleven, használható, de leginkább szórakoztató játékszerek, amelyeket nem sajnál használni az utcán, vagy kivinni a pályára, hogy akár versenyezzen is velük. Idén egy Suzuki GSX-R1000 volt az „áldozat”.

A kötelező teljesí­tmény

Egy átalakí­tott 1000-es GSX-R semmit sem ér, a nincs legalább 200 lóerő, a nagy teljesí­tmény mindenképpen ad egy rangot a motornak, a katalógusadat-imádóknak pedig elveszi a kedvét a fanyalgástól. Ennek érdekében Szabolcs egyenesen az IDM Superbike-ból szerzett alkatrészt, egy profi csapat korábbi hengerfejét sikerült megkaparintania. Ezt felszerelve a hengerekben megnőtt a kompresszió, ami nem csak ajánlottá, hanem egyenesen szükségessé teszi a 95-ösnél magasabb oktánszámú benzin használatát. Az injektor áthangolásához egy Dynojet Power Commandert használtak, amit egy profi Dynojet fékpadon hangoltak tökéletesre. A végeredmény tiszteletet parancsoló 206 lóerő főtengelyen. Mindezt a gyári fordulatszámtiltás meghagyása mellett érték el, azt azért nem hatástalaní­tották, mert a rendkí­vül alacsony hengerfejben fennállt volna a veszélye annak, hogy a magas fordulat miatt a dugattyúk utolérik a szí­vószelepeket, vagyis hamarabb érnek felső holtpontra, minthogy a szeleprugók visszahúznák a szelepeket. Végül a motor kapott még egy olyan plusz elektronikát, ami az alacsonyabb fokozatok teljesí­tménykorlátját, illetve a 300 km/h-s végsebesség-korlátozást semlegesí­ti.

Mit sem ér az erő, ha nem uralod

Ami még a teljesí­tménynél is fontosabb, hogy hogyan juttatjuk azt át az aszfaltra. A futómű hangolása külön művészet, ráadásul minden pályára más és más beállí­tás lenne szükséges. Erre vegyes használatnál nincs értelme külön áldozni, ezért egy átlagos pilóta súlyához hangolt, de minőségi Wilbers hátsó gátló került bele, az elő teleszkópokba pedig progresszí­v rugókat tettek, valamint átszelepelték őket.



Wilbers hátsó gátló, LSL lábtartókonzol, Magura radiális főfékhenger

A fémhálós fékcső szinte kötelező extra minden japán motorhoz, a Borsay GSX-R-re is felkerült. Hogy a bemutatón maradéktalanul ki lehessen használni a motor képességeit, ezért egy garnitúra Pirelli Superbike slick gumit húztak a felnikre, amiken még Rizmayer Gabi ment öt kört az IDM-ben, majd nagylelkűen továbbadta Szabolcsnak.

A külső adja el…

Az előzőekben leí­rtak mit sem érnének, ha motor nem lenne eléggé látványos (ez fordí­tva is igaz). Szabolcs GSX-R-e eléggé feltűnő, órákig lehet csemegézni a minőségi, profi kiegészí­tőkön. A bukógombák és az állí­tható lábtartószett fontosságát senki sem vonja kétségbe, de kevesen tudják, hogy a blokkban és az idomok rögzí­tésére használt eloxált csavaroknak sem teljesen öncélú dí­szí­tés a szerepük.

 A gyári acélcsavarokhoz képest csak ezeken legalább másfél kilót lehetett lecsalni a motor össztömegéből. A motor egészére a Sapkaművek fényezése teszi fel a koronát. Némelyek most biztosan felszisszennek, hiszen lángnyelveket leginkább choppereken szoktunk látni, de Sapka Mester fényezése az amerikai vonalat követi, az pedig jobban támogatja az ilyen jellegű mintákat, mint a csiricsáré, agyonszabdalt, szögletes formákat.

És a nagy kérdés

Mihez lehet kezdeni egy ilyen, nagy értékű extrákkal felszerelt motorral? Először is motorozni. Lénárt Péter ezzel a géppel indult több alkalommal Kunmadarasan, a gyorsulási versenyen, jelen bemutatónkon pedig Rosivall ígoston endurance versenyző, a 2007-es Ducati Challenge győztese hajtotta meg alaposan a Pannonia-ringen.

Eladáskor általában az extrákat nehéz kifizettetni a vásárlóval, ezen a szinten azonban más a helyzet, hiszen nem egy árva ráaggatott nyitott kipufogóról van szó, hanem értékes, profi alkatrészekről, amelyek összehangolása rengeteg szakértelmet és munkát igényelt. Aki hasonlót szeretne, annak rettentő sok idejébe kerülne mindezt véghezvinni, nem csoda, hogy csak kevesen vállalkoznak rá. A motorra jelenleg két komoly érdeklődő van, mindkettő külföldi, és úgy tetszik nekik a Borsay GSX-R, ahogy van: eloxált csavarokkal, 206 lóerővel, és lángnyelvekkel együtt.

ítalakí­tások

Motor

Wilbers SBK hengerfej, Dynojet Power Commander, K&N légszűrő, Arata kipufogórendszer

Laser Hotcam végdob, Prop-tech speed box

Futómű

Wilbers hátsó rugóstag, Wilbers progresszí­v villarugók, olaj, szelepelés

Wilbers kormánylengés-csillapí­tó

Fék

Magura radiális főfékhenger, EBC HH szinter fékbetétek, Goodridge fém fékcsövek

Egyéb

LSL váz és tengely bukógombák, LSL lábtartókonzolok, LSL kormánycsutkák

LSL állí­tható kuplungkar, Pro-Bolt csavarok, MRA plexi