Ezt a mondatot talán még azok is ismerik, akik egyébként nem olvasták George Orwell „íllatfarm” című regényét. Mert szállóigévé vált. Sokféle helyzetre adekvátnak tűnik. Mint ahogy talán az alábbi esetre is.
Egy napsütötte őszi délutánon valaki autójával egy irányonként egy-egy forgalmi sávos úon halad. Olyan kereszteződéshez közeledik, amelyben a forgalmat fényjelző készülékek szabályozzák, és ahol az általa igénybe vett utat egy párhuzamos közlekedésre alkalmas útesttel ellátott ú keresztezi, ahol irányonként két-két forgalmi sávban haladhatnak a járművek. Autósunk a fényjelző készülék előtt elsőként áll meg, majd amikor zöld jelzést kap, elindul. Ekkor azonban tudatosul benne, hogy valahonnan egy sziréna hangját hallja, ezért a fényjelző készülék vonalát ugyan elhagyja, de az utak találkozását képező, ún. kereszteződési négyszögbe nem halad be, hanem lelassít, majd megáll, hogy eldönthesse: a megkülönböztető jelzéseit használó jármű honnan érkezik. Ez jól is van így, hiszen tudjuk, a másik jármű érkezési irányától függetlenül minden járművel elsőbbséget kell adni az úkereszteződésben a megkülönböztető fény- és hangjelzést együttesen használó gépjármű részére, továbbá minden ilyen gépjárművekkel kísért (közrefogott), zárt csoportban haladó, megkülönböztető fényjelzést használó gépjármű részére. Sőt, a mentőknek, rendőrnek stb. (ha megkülönböztető jelzést használnak) minden járművel, minden helyzetben (tehát nem csak úkereszteződésben) elsőbbséget kell adni, és akadálytalan továbbhaladását – félrehúzódással és a szükséghez képest megállással – lehetővé kell tenni.
(Jó, ha tudjuk azt is, hogy a megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművekkel szemben a gyalogosnak elsőbbsége azokon a helyeken sincs, ahol egyébként őt más járművekkel szemben az elsőbbség megilleti. A gyalogos is jobban jár tehát, ha a szirénát meghallva azonnal megtorpan, és megvárja, míg a jármű elmegy.)
Nos tehát: emberünk megáll és fülel, illetve figyel. Azt látja, hogy a megkülönböztető jelzéseit használó jármű tőle balról, a kétsávos útesten érkezik az úkereszteződésbe. Ahogy az a nagykönyvben meg van írva, a hang- és fényjelzést használó jármű előtt szinte szétnyílik a forgalom, balra és jobbra húzódnak a járművek, hogy utat engedjenek a közlekedés kitüntetett szereplőjének. Ekkor a kétsávos útesten – autósunknak balról és jobbról – érkező járművek lámpája piros, a keresztező forgalom meg is áll, kisebb lassítás után azonban a szirénázó autó behajt a kereszteződésbe, és továbbrohan. Mindezt azért teheti meg, mert a KRESZ szerint a megkülönböztető fény- és hangjelzést együttesen használó gépjármű vezetője – a rendőr és a vasúi átjárót biztosító jelzőberendezések jelzéseit kivéve – a közúi jelzéseket, továbbá a 24–43. §-okban foglalt rendelkezéseket (elindulási szabályoktól a kijelölt gyalogos-átkelőhelyre vonatkozó szabályokig) figyelmen kívül hagyhatja, ha magatartásával a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti, és meggyőződött arról, hogy a közlekedés többi résztvevője az akadálytalan továbbhaladást lehetővé tette. Most ne firtassuk, hogy ez a rendelkezés mekkora felelősséget ró az ilyen járművezetőkre, és hogy milyen megterhelő a másodperc törtrésze alatt mindig, minden körülmények között jó döntést hozni egy ilyen összetett szabály alkalmazása során…
Autósunk, eleget téve kötelezettségének, biztosítja az „akadálytalan továbbhaladást”. Ekkor azonban komoly dilemmával néz szembe: bent ragadt a kereszteződésben, a háta mögött elhelyezkedő – és rá irányadó – lámpa jelzését nem látja (az is lehet, hogy az már pirosat mutat), azt azonban igen, hogy a többi járművezető egyfajta „dermedt” állapotban van továbbra is, senki sem mozdul. Å ebből arra következtet, hogy a többiek vagy látják őt, és szorult helyzetét is észlelve elengedik, vagy a keresztező forgalomra irányadó lámpa még mindig nem váltott át zöldre, tehát övé a továbbhaladás lehetősége. Ebben a hitében egy szemből érkező autós is megerősíti, aki szintén elindul. Autósunk azonban nem számít arra, hogy tőle balról a szirénázó járműnek nyitott folyosón egyszer csak beviharzik egy motoros. Miután mindkettőjüket váratlanul éri a szituáció, megállni már nincs idejük, és egymásnak csattannak. Mondanunk sem kell, hogy a motoros húzza a rövidebbet, kórházba kerül.
Vizsgáljuk meg az esetet több szempontból! Ha az autós számára, aki karambolozik, még mindig tart a zöld fényjelzés, amikor behalad a kereszteződési négyszög területére, esetleg az ún. ürítési időn belül sikerül elhagynia a kereszteződési négyszöget, akkor biztos, hogy a motoros szabályt szegett, mert nem a rá irányadó zöld fényjelzés mellett igyekezett behaladni a kereszteződésbe. Ha azonban az autós már a rá irányadó piros fényjelzés mellett halad be a kereszteződési négyszögbe (amiről persze nem tud), akkor a motoros szabályosan közlekedik, és nem tehet a kialakult helyzetről. Már persze első ránézésre. Az biztos, hogy a megkülönböztető jelzéseit használó jármű felbukkanása kizökkenti a közlekedőket addigi nyugalmukból, és az is könnyen összezavarhatja az embert, ha észleli, hogy járművével „bent ragadt” egy kereszteződésben. Teljesen életszerű, hogy az ember ebből a szorult helyzetből ilyenkor menekülni próbál, és hozzáteszem, valószínű az is, hogy a többi kulturált közlekedő igyekezni fog ebben a menekülésben segíteni. Az azonban biztos, hogy nagyfokú körültekintést igényel az autóstól a szituáció, és manővere szabályosnak csak akkor nevezhető, ha megvár egy lámpaváltást, vagyis hagyja, hogy a keresztforgalom mindkét irányból meginduljon, majd újra megálljon, és valaki a háta mögül jelezze, hogy ismét zöld jelzése van, ő is elindulhat. De mi a helyzet a motorossal? Még ha elvileg szabályosan is halad be a kereszteződésbe, mert számára már zöld a lámpa, akkor is sokkal körültekintőbb – sőt méltán nevezhetnénk preventívnek is – lenne akkor, ha mielőtt elhalad a korábban jobbra és balra húzódó járművek között, meggyőződne arról, hogy azok miért állnak továbbra is. Türelmetlennek lenni ugyanis nem mindig kifizetődő…
Mentő-öv |
A tavalyi mentőmotoros szezon után már gőzerővel készülünk a 2015-ös évre. Az ünnepek alatt felszedett pluszkilókat motortechnikai tréningeken dolgozzuk le. Január hónapban megkezdődnek a speciális, egynapos gyakorlóképzések a Honda Safetynél. Az idő felét a csarnokban töltjük, ahol csiszolhatjuk megkopott kanyarvételi technikánkat, míg az offroadpályán izmainkat dolgoztatjuk. Emellett természetesen új dolgokat is tanulunk, hiszen a csapat több éve gyakorol a Kozma utcai pályákon. Nem véletlen az igen korai kezdés: februárban már a kétnapos tréningjeink indulnak, ahol vizsgázunk is az elsajátított vezetéstechnikai készségekből. Kizárólag sikeres vizsga birtokában lehet mentőmotorra ülni, hiszen betegeink számára életmentő lehet, hogy mennyi idő alatt érünk a riasztás helyszínére. A február nem csak a motorozás jegyében telik. 27–28-án kerül megrendezésre a Mentőmotoros Szolgálat szakmai továbbképzése, ahol megismerkedünk az új mentési protokollokkal, és számot adunk a régebbi anyagok ismeretéből is. Az év eleji képzésünk mindig nagyon feszített ütemű, hiszen óriási mennyiségű információt kell befogadni és feldolgozni, ezt követően a vizsgán bizonyítani, hogy mindezeket éles helyzetben is tudjuk majd alkalmazni. Az idei év nagyon fontos számunkra, hiszen 2015-ben 10 éves lesz a motoros mentés Magyarországon. Ezt a jubileumot sok programmal kívánjuk emlékezetessé tenni, ennek első eleme lesz a márciusi motorkiállítás, amire igazi meglepetéseket tartogatunk. Ezenkívül már most elkezdtünk készülni a Mentőmotoros Napra, amit reményeink szerint sikerül legalább a tavalyihoz hasonló színvonalúra megszervezni. (Persze szeretnénk, ha sokkal jobban sikerülne.) Az eddig megszokott módon, év közben folyamatosan beszámolunk eseteinkről, híreinkről, illetve azokról a rendezvényekről, ahol az érdeklődők találkozhatnak motorjainkkal.
|