Balesetmegelőzés: “Mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek…”

Ezt a mondatot talán még azok is ismerik, akik egyébként nem olvasták George Orwell „íllatfarm” cí­mű regényét. Mert szállóigévé vált. Sokféle helyzetre adekvátnak tűnik. Mint ahogy talán az alábbi esetre is.

Egy napsütötte őszi délutánon valaki autójával egy irányonként egy-egy forgalmi sávos úon halad. Olyan kereszteződéshez közeledik, amelyben a forgalmat fényjelző készülékek szabályozzák, és ahol az általa igénybe vett utat egy párhuzamos közlekedésre alkalmas útesttel ellátott ú keresztezi, ahol irányonként két-két forgalmi sávban haladhatnak a járművek. Autósunk a fényjelző készülék előtt elsőként áll meg, majd amikor zöld jelzést kap, elindul. Ekkor azonban tudatosul benne, hogy valahonnan egy sziréna hangját hallja, ezért a fényjelző készülék vonalát ugyan elhagyja, de az utak találkozását képező, ún. kereszteződési négyszögbe nem halad be, hanem lelassí­t, majd megáll, hogy eldönthesse: a megkülönböztető jelzéseit használó jármű honnan érkezik. Ez jól is van í­gy, hiszen tudjuk, a másik jármű érkezési irányától függetlenül minden járművel elsőbbséget kell adni az úkereszteződésben a megkülönböztető fény- és hangjelzést együttesen használó gépjármű részére, továbbá minden ilyen gépjárművekkel kí­sért (közrefogott), zárt csoportban haladó, megkülönböztető fényjelzést használó gépjármű részére. Sőt, a mentőknek, rendőrnek stb. (ha megkülönböztető jelzést használnak) minden járművel, minden helyzetben (tehát nem csak úkereszteződésben) elsőbbséget kell adni, és akadálytalan továbbhaladását – félrehúzódással és a szükséghez képest megállással – lehetővé kell tenni.

 

 

 

 

 

 

(Jó, ha tudjuk azt is, hogy a megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművekkel szemben a gyalogosnak elsőbbsége azokon a helyeken sincs, ahol egyébként őt más járművekkel szemben az elsőbbség megilleti. A gyalogos is jobban jár tehát, ha a szirénát meghallva azonnal megtorpan, és megvárja, mí­g a jármű elmegy.)
Nos tehát: emberünk megáll és fülel, illetve figyel. Azt látja, hogy a megkülönböztető jelzéseit használó jármű tőle balról, a kétsávos útesten érkezik az úkereszteződésbe. Ahogy az a nagykönyvben meg van í­rva, a hang- és fényjelzést használó jármű előtt szinte szétnyí­lik a forgalom, balra és jobbra húzódnak a járművek, hogy utat engedjenek a közlekedés kitüntetett szereplőjének. Ekkor a kétsávos útesten – autósunknak balról és jobbról – érkező járművek lámpája piros, a keresztező forgalom meg is áll, kisebb lassí­tás után azonban a szirénázó autó behajt a kereszteződésbe, és továbbrohan. Mindezt azért teheti meg, mert a KRESZ szerint a megkülönböztető fény- és hangjelzést együttesen használó gépjármű vezetője – a rendőr és a vasúi átjárót biztosí­tó jelzőberendezések jelzéseit kivéve – a közúi jelzéseket, továbbá a 24–43. §-okban foglalt rendelkezéseket (elindulási szabályoktól a kijelölt gyalogos-átkelőhelyre vonatkozó szabályokig) figyelmen kí­vül hagyhatja, ha magatartásával a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti, és meggyőződött arról, hogy a közlekedés többi résztvevője az akadálytalan továbbhaladást lehetővé tette. Most ne firtassuk, hogy ez a rendelkezés mekkora felelősséget ró az ilyen járművezetőkre, és hogy milyen megterhelő a másodperc törtrésze alatt mindig, minden körülmények között jó döntést hozni egy ilyen összetett szabály alkalmazása során…
Autósunk, eleget téve kötelezettségének, biztosí­tja az „akadálytalan továbbhaladást”. Ekkor azonban komoly dilemmával néz szembe: bent ragadt a kereszteződésben, a háta mögött elhelyezkedő – és rá irányadó – lámpa jelzését nem látja (az is lehet, hogy az már pirosat mutat), azt azonban igen, hogy a többi járművezető egyfajta „dermedt” állapotban van továbbra is, senki sem mozdul. Ő ebből arra következtet, hogy a többiek vagy látják őt, és szorult helyzetét is észlelve elengedik, vagy a keresztező forgalomra irányadó lámpa még mindig nem váltott át zöldre, tehát övé a továbbhaladás lehetősége. Ebben a hitében egy szemből érkező autós is megerősí­ti, aki szintén elindul. Autósunk azonban nem számí­t arra, hogy tőle balról a szirénázó járműnek nyitott folyosón egyszer csak beviharzik egy motoros. Miután mindkettőjüket váratlanul éri a szituáció, megállni már nincs idejük, és egymásnak csattannak. Mondanunk sem kell, hogy a motoros húzza a rövidebbet, kórházba kerül.

 

 

 

 

 

 

Vizsgáljuk meg az esetet több szempontból! Ha az autós számára, aki karambolozik, még mindig tart a zöld fényjelzés, amikor behalad a kereszteződési négyszög területére, esetleg az ún. ürí­tési időn belül sikerül elhagynia a kereszteződési négyszöget, akkor biztos, hogy a motoros szabályt szegett, mert nem a rá irányadó zöld fényjelzés mellett igyekezett behaladni a kereszteződésbe. Ha azonban az autós már a rá irányadó piros fényjelzés mellett halad be a kereszteződési négyszögbe (amiről persze nem tud), akkor a motoros szabályosan közlekedik, és nem tehet a kialakult helyzetről. Már persze első ránézésre. Az biztos, hogy a megkülönböztető jelzéseit használó jármű felbukkanása kizökkenti a közlekedőket addigi nyugalmukból, és az is könnyen összezavarhatja az embert, ha észleli, hogy járművével „bent ragadt” egy kereszteződésben. Teljesen életszerű, hogy az ember ebből a szorult helyzetből ilyenkor menekülni próbál, és hozzáteszem, valószí­nű az is, hogy a többi kulturált közlekedő igyekezni fog ebben a menekülésben segí­teni. Az azonban biztos, hogy nagyfokú körültekintést igényel az autóstól a szituáció, és manővere szabályosnak csak akkor nevezhető, ha megvár egy lámpaváltást, vagyis hagyja, hogy a keresztforgalom mindkét irányból meginduljon, majd újra megálljon, és valaki a háta mögül jelezze, hogy ismét zöld jelzése van, ő is elindulhat. De mi a helyzet a motorossal? Még ha elvileg szabályosan is halad be a kereszteződésbe, mert számára már zöld a lámpa, akkor is sokkal körültekintőbb – sőt méltán nevezhetnénk preventí­vnek is – lenne akkor, ha mielőtt elhalad a korábban jobbra és balra húzódó járművek között, meggyőződne arról, hogy azok miért állnak továbbra is. Türelmetlennek lenni ugyanis nem mindig kifizetődő…

 

 

 

Mentő-öv

 

A tavalyi mentőmotoros szezon után már gőzerővel készülünk a 2015-ös évre. Az ünnepek alatt felszedett pluszkilókat motortechnikai tréningeken dolgozzuk le. Január hónapban megkezdődnek a speciális, egynapos gyakorlóképzések a Honda Safetynél. Az idő felét a csarnokban töltjük, ahol csiszolhatjuk megkopott kanyarvételi technikánkat, mí­g az offroadpályán izmainkat dolgoztatjuk. Emellett természetesen új dolgokat is tanulunk, hiszen a csapat több éve gyakorol a Kozma utcai pályákon. Nem véletlen az igen korai kezdés: februárban már a kétnapos tréningjeink indulnak, ahol vizsgázunk is az elsajátí­tott vezetéstechnikai készségekből. Kizárólag sikeres vizsga birtokában lehet mentőmotorra ülni, hiszen betegeink számára életmentő lehet, hogy mennyi idő alatt érünk a riasztás helyszí­nére.

A február nem csak a motorozás jegyében telik. 27–28-án kerül megrendezésre a Mentőmotoros Szolgálat szakmai továbbképzése, ahol megismerkedünk az új mentési protokollokkal, és számot adunk a régebbi anyagok ismeretéből is. Az év eleji képzésünk mindig nagyon feszí­tett ütemű, hiszen óriási mennyiségű információt kell befogadni és feldolgozni, ezt követően a vizsgán bizonyí­tani, hogy mindezeket éles helyzetben is tudjuk majd alkalmazni.

Az idei év nagyon fontos számunkra, hiszen 2015-ben 10 éves lesz a motoros mentés Magyarországon. Ezt a jubileumot sok programmal kí­vánjuk emlékezetessé tenni, ennek első eleme lesz a márciusi motorkiállí­tás, amire igazi meglepetéseket tartogatunk. Ezenkí­vül már most elkezdtünk készülni a Mentőmotoros Napra, amit reményeink szerint sikerül legalább a tavalyihoz hasonló szí­nvonalúra megszervezni. (Persze szeretnénk, ha sokkal jobban sikerülne.)

Az eddig megszokott módon, év közben folyamatosan beszámolunk eseteinkről, hí­reinkről, illetve azokról a rendezvényekről, ahol az érdeklődők találkozhatnak motorjainkkal.