Balesetmegelőzés: A továbbhaladási jog

„Zebrán gázolta halálra a motoros a háromgyerekes édesanyát” Mosonmagyaróvár – Egy 29 éves fiatalasszony vesztette életét abban a közlekedési balesetben, amely szombaton késő este történt Mosonmagyaróváron a Szent István király úon. Az asszonyt három kisgyerek várta haza. (Kisalföld.hu)

A rendőrség eddigi adatai szerint a kerékpáros nő a B. utca felől a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen akart átmenni a Sz. I. király úon. A fiatalasszony már a zebrán volt, amikor elgázolta a neki balról, a magyaróvári városrész felől érkező Yamaha tí­pusú motorkerékpár. A motoros az ütközés helyétől még több méteren keresztül tolta maga előtt a biciklist. Az ütközés erejére jellemző, hogy a kerékpár teljesen rácsavarodott a motor elejére.A szerencsétlenül járt 29 éves mosonmagyaróvári nő a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszí­nen életét vesztette. A motor vezetőjét súlyos sérülésekkel szállí­tották a mentők a győri kórházba, mí­g utasa könnyebben sérült. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, í­gy azt is, hogy a szerencsétlenül járt fiatalasszony a biciklin ült, vagy tolta a kerékpárt a baleset bekövetkezésekor. A szerencsétlenül járt 29 éves nő legnagyobb gyermeke hatéves.”

Ilyen és ehhez hasonló hí­reket tucatjával találhat az interneten az, aki kutat. Ne higgyék tehát, hogy a probléma hajánál fogva előrángatott. A hatás pedig mindkét oldalon egy életre szól, az emlék kitörölhetetlen, a fájdalom sohasem szűnik.

A kijelölt gyalogos-átkelőhelyek megközelí­tésével kapcsolatos előző cikket az ilyenkor elvárható sebesség kérdésének taglalásával fejeztük be. Talán nem árt ismét idézni az ide vonatkozó szabályt.

  • Azt a helyet, ahol a gyalogosnak elsőbbsége van, a jármű vezetőjének csak olyan sebességgel szabad megközelí­tenie, hogy a jármű vezetője az elsőbbségadási kötelezettségének eleget tudjon tenni. A jármű vezetőjének a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet csak fokozott óvatossággal és olyan sebességgel szabad megközelí­tenie, hogy a járművel – amennyiben szükséges – a gyalogos-átkelőhely előtt meg is tudjon állni.

Ahhoz, hogy tisztában legyek azzal: kijelölt gyalogos-átkelőhelyhez közeledem, állandó és soha nem lankadó figyelemmel kell nyomon követnem az ú mentén elhelyezett közúi jelzőtáblákat, ugyanakkor az előttem haladó jármű vezetőjének viselkedését is. Lehetséges ugyanis, hogy a forgalmi szituáció miatt csak ez utóbbiból következtethetek az előbbire. Például, ha én valamiért nem láthatom a jelzőtáblát, de ha kellően figyelmes és főleg türelmes vagyok, észre kell vennem, hogy az előttem haladók valamiért fékeznek. Ilyenkor nem tanácsos a menetidőmet növelő, elveszí­tett „értékes” másodpercek feletti dühömet dudálással hangsúlyozni, hanem azonnal reagálnom kell nekem is, hiszen nyilvánvaló, hogy fékezni – főszabály szerint, néhány extrém esetet kivéve – a járművezetők nem úri passzióból szoktak.


Ha pedig saját magam észlelem a kijelölt gyalogos-átkelőhelyre utaló táblát (tehát nincs takaróhatás), azonnal meg kell kezdenem a körültekintést, vagyis meg kell győződnöm arról, hogy van-e gyalogos a gyalogos-átkelőhely bármelyik oldalán. Egyszerűen azért, mert ahol ilyen tábla van, ott a gyalogos bármikor felbukkanhat az útesten. Nem tudom, egyértelmű-e: már önmagában a kijelölt gyalogos-átkelőhelyre utaló tájékoztató tábla megpillantása elvárhatóvá teszi azt, hogy meggyőződjek az esetleges gyalogosforgalomról. Ha pedig azt látom, hogy valaki arccal az útest felé áll – és az áthaladási szándék nyilvánvaló jeleit mutatja, vagyis körülnéz –, akkor meg kell kezdenem a fékezést (természetesen feltételezve, hogy még olyan távolságban vagyok tőle, hogy meg tudok állni, mielőtt elérem a gyalogos-átkelőhelyet). Csak í­gy tudok ugyanis elsőbbséget biztosí­tani annak a gyalogosnak, aki a várakozást elunva végül megkezdi az áthaladást. Ehhez tehát nem szükséges az, hogy a gyalogos már ténylegesen is az útesten tartózkodjon, amikor én megpillantom őt.

Talán Önökben is felmerül a kérdés, hogy a kijelölt gyalogos-átkelőhely megközelí­tésére vonatkozó két korlát (fokozott óvatosság és sebesség) hogyan függ össze egymással, vagy más szavakkal, hogyan viszonyulnak egymáshoz. Már többször idéztem, de most is fontos: azt a gyalogost, akinek elsőbbsége van, az elsőbbségre kötelezett nem akadályozhatja és nem zavarhatja áthaladásában. Ez azért fontos, mert az elvárható óvatosság mértékét, és í­gy közvetett módon a megközelí­tési sebességet is az határozza meg, hogy mire kell számí­tanom a gyalogos részéről, és ennek megfelelően mit kell számára biztosí­tanom, ha okom van feltételezni, hogy át fog menni előttem egy gyalogos-átkelőhelyen. Miután az elsőbbség továbbhaladási jog a közlekedés más résztvevőjével szemben – hacsak nem vagyok máris veszélyes közelségben hozzá, amikor ő az ú széléhez ér –, fel kell készülnöm arra, hogy a gyalogos élni fog elsőbbségi jogával, és átmegy előttem. Tilos fékezés helyett veszélyes közelségben kikerülni a gyalogost, dudálással hangot adni nemtetszésemnek, esetleg gyorsí­tással rábí­rni arra, hogy mielőbb áthaladjon. És kifejezetten tilos annak a járműnek az előzésébe kezdeni, amely a kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt fékezésbe kezd. Ha a fent idézett manőverek bármelyikéből baleset és sérülés keletkezik, biztos, hogy a jármű vezetője viszi el a „balhét”.

Persze joggal kérdezhetik ezek után: mi várható el ilyen helyzetekben a gyalogostól? A gyalogos az útestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az útestre váratlanul nem léphet (szinte biztosan nem váratlan az olyan áthaladás, amelyet kijelölt gyalogos-átkelőhelynél körültekintés előz meg), köteles az útesten késedelem nélkül átmenni és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja vagy megtévesztheti. A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van – kijelölt gyalogos-átkelőhely hiányában is – az úkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az úra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad. A megkülönböztető jelzéseket használó gépjárművekkel szemben azonban a gyalogosnak elsőbbsége ezeken a helyeken sincs.

A gyalogos olyan helyen, ahol a járművekkel szemben elsőbbsége nincs, mielőtt az útestre lép, köteles meggyőződni arról, hogy áthaladásával a járműforgalmat nem zavarja. (Ebből egyébként az is következik, hogy ahol elsőbbsége van, ott áthaladásával igenis zavarhatja a járműforgalmat. Ezt fejtegettem az előbbiekben.) Ha nincs elsőbbsége, nem léphet az útestre, ha a jármű olyan közel van, hogy annak zavarása nélkül az útesten átmenni nem tud.

Dr. Varsányi Zoltán, a Mentőmotoros Szolgálat munkatársa

Az alábbi történet egy pár hete velem esett meg. A mentőmotorral az Országos Mentőszolgálat Főigazgatóságára igyekeztem a reggeli csúcsforgalomban, az M3-as bevezető szakaszán. Épp a Kacsóh Pongrác úi felüljáróra akartam felhajtani, amikor a jobb oldalam felől iszonyatos csattanást hallottam. Fém és műanyag darabok száguldottak el mellettem. A szemem sarából láttam, hogy egy fekete autó nekirohant a szalagkorlátnak. Ugyanebben a pillanatban azt is érzékeltem, hogy egy leszakadt korlát darab repül, csúszik felém 60-70 km/h sebességgel. Biztosan sokan voltatok már ilyen helyzetben, amikor megáll az idő és a másodpercek csak vánszorognak, mintha órák lennének. Visszagondolva olyan, mintha fél óráig néztem volna a 40 kilónyi alumí­nium lemezt. Láttam, hogy nincs lehetőségem fékezni, nem fogok tudni megállni. Egyetlen esélynek a gyorsí­tás látszott, miközben egyre közeledett az óriási bukás pillanata. Gyorsí­tottam és közben csináltam egy, a Safety-s képzésen tanult ellenkormányzásos elkerülést. Amikor a motor fele már elhaladt a szalagkorlát mellett, az a gondolat suhant át rajtam, hogy “legalább már a lábamat nem vágja le….” és vártam a csattanást. “Rátartottam” a motorra, hogy amikor kitépi a hátulját, amennyire lehet, fel legyek készülve. És nem történt semmi…..!

A korlát darab a hátsó kerék mögött száguldott el. Megálltam. Iszonyatosan remegett kezem-lábam. Nagy nehezen megfordultam és visszamentem a kocsihoz. Ritkán adatik meg a Mentőszolgálat egységeinek (és a sérülteknek), hogy jelen lehessünk egy baleset bekövetkeztekor. Borzalmas és felemelő. A kocsiban – csodálatos módon – egy könnyebb sérült volt, akinek azonnal meg tudtam kezdeni az ellátását. A sérült nyakának rögzí­tése után infúziót kapott. A helyszí­nre később rohamkocsi érkezett, amelynek személyzete folytatta az ellátást és kórházba szállí­tották a sérültet. A kocsit két szalagkorlát darab teljesen felnyársalta, szerencsére az utastér jobb oldalán haladtak végig. Minden “résztvevő”, a sérült és az én számomra is végződhetett volna egész másképp ez a nap. Azt gondolom, hogy a legkevésbé rajtam múlt az, hogy most leí­rhatom ezeket a sorokat. Köszönet mindazoknak, akik valaha oktattak arra, hogy hogyan maradhatok életben motoron!