Baleseti tennivalók, I. rész

Okosan viselkedni és cselekedni. Nehéz feladat, akár részesei, akár tanúi vagyunk egy balesetnek. Mégis a legjobb, amit tehetünk, ha megőrizzük hidegvérünket, és megfogadunk néhány alapvető jó tanácsot.

„Közönséges rendőrségi eset volt: egy autó reggel négykor a Žitna utcában elütött egy részeg öregasszonyt, majd továbbhajtott. Dr. Mejzliknek, a fiatal rendőrfogalmazónak most ki kellett derí­tenie, hogy melyik autó volt az.” (Karel ÄŒapek: „A költő” c. novellájából, „Betörők, bí­rák, bűvészek és társaik” c. kötet, Művelt Nép Kiadó, 1956.) „Uram, borzasztó, hogy az emberek mennyire képtelenek megfigyelni valamit. (…) ítélkezni mindenki tud, de rendesen, tárgyilagosan megfigyelni valamit…” – fakad ki Dr. Mejzlik, amikor a lehetséges két tanú egyikét faggatja, pedig még nem is tudja, hogy a másikuk, a költő, még az előbbinél is komolyabb fejtörést okoz majd neki: Ő ugyanis versben fogalmazza meg azt, amit megtapasztalt. Ezt a verset kell megfejtenie a fiatal rendőrfogalmazónak ahhoz, hogy megtudja, a költő valóban látott valamit, ami az ügy szempontjából fontos lehet, vagy csupán a képzelete ragadta magával.

Amikor velünk vagy ismerőseinkkel baleset történik, hajlamosak vagyunk a történtek tisztázását célzó erőfeszí­téseket kizárólag a helyszí­nre kivonuló rendőrök és az í­télkező bí­ró feladatának tekinteni, és kizárólag őket okolni, ha egy fontos körülmény az eljárók előtt rejtve marad, holott e téren gyakran a baleset részesein is igen sok múlik. Szenteljünk ezért néhány szót annak, ami egy baleset bekövetkezése után, még a helyszí­nen zajlik, hogy jobban megértsük, mit adhatunk hozzá mi magunk a történtek rekonstruálásához. Kezdjük ezért ott, ahol az eddigi cikkek véget értek: megtörtént a baleset, és annak részesei éppen első kábulatukból térnek magukhoz.


Aki ennek a balesetnek az érintettje, nem hagyhatja el a helyszí­nt mindaddig, amí­g a sérültekhez a szakszerű segí­tség meg nem érkezik és amí­g minden meg nem történt annak megakadályozása érdekében, hogy a korábbi baleset újabb balesetek okává váljon. (Pl. egy rosszul kivilágí­tott úszakaszon egy később odaérkező belerohanhat a roncsokba, ha azokat nem veszi észre időben, vagy megcsúszhat az útestre kiömlő olajon stb.) Amennyiben akár csak egy személy is megsérült, a rendőrséget azonnal értesí­teni kell, még akkor is, ha a sérülés elsőre bagatellnek tűnik, és gondoskodni kell arról, hogy a baleset nyomait a lehetőségekhez képest változtatás nélkül vehessék szemügyre azok, akik szakértelmük folytán annak értékelésére a leginkább alkalmasak. (Célszerű ezzel egy időben a mentőket is értesí­teni, de ha erre nincs módunk, az sem baj, mert a rendőrségi diszpécser köteles megérdeklődni, hogy a mentők tudnak-e már a balesetről, ellenkező esetben ő maga intézkedik.)

A sérült motorkerékpárt ne távolí­tsuk el eredeti helyéről addig, mí­g a helyszí­nelő rendőr erre engedélyt nem ad. Az összes szétszóródott alkatrészt is hagyjuk ott, ahová sullottak. Ezek bizonyí­tékok.
A sérült motorkerékpárt ne távolí­tsuk el eredeti helyéről addig, mí­g a helyszí­nelő rendőr erre engedélyt nem ad. Az összes szétszóródott alkatrészt is hagyjuk ott, ahová hullottak. Ezek bizonyí­tékok.

Önök aligha tudják elképzelni, hogy sokszor miféle megmagyarázhatatlan és nem is feltétlenül rossz szándékú beavatkozásokon megy keresztül egy baleseti helyszí­n, mire a rendőrök megérkeznek. Az ütközés nyomán széthullott alkatrészeket, bukósisakot, bevásárlószatyorból kiesett tárgyakat vagy a gyalogos fejéről leesett sapkát szednek össze arra járók, és hordják őket egy kupacba, valamiféle megmagyarázhatatlan „takarí­tási” ösztöntől vezérelve, holott minden, ami a baleset során került a hétköznapitól, a normálistól eltérő helyre, az bizony mind nyomnak minősül, ami puszán eredeti helyzetében ad az esetről értékelhető információt, onnan elmozdí­tva már nem. A nyomok megőrzésénél csak egy fontosabb szempont van, az pedig a sérültek ellátása. Minden, ami ennek érdekében történik, az elfogadható, egyéb okból végzett változtatás azonban semmiképpen sem. Ne kezdjük el mi magunk „szortí­rozni” a széthullott alkatrészek, az üvegtörmelék vagy csomagtartóból kiesett tárgyak között, aszerint, hogy szerintünk melyik fontos a baleset rekonstrukciója szempontjából, mert jó eséllyel olyan zavarokat okozunk ezzel a későbbi elemzés során, amelyet utólag semmi sem tehet jóvá. Soha ne felejtsük el azt sem: az emberi emlékezet véges, hajlamos a szelektálásra, illetve műszaki értelemben vett elnagyoltságra, ráadásul a tanúk utóbb kevéssé képesek visszaidézni olyan objektí­v körülményeket, mint pl. egy-egy tárgy elhelyezkedése az úon. (Egyikünk agyában sincs mérőműszer annak meghatározására, hogy mi hány métert repült az ütközés után.) Nagy körültekintésre vall, ha ilyenkor valakik gondoskodnak arról, hogy a később odaérkező járművek ne tudjanak keresztülgázolni a törmelékeken, vagy ha mégis megteszik, a lehető legalacsonyabb sebességgel hajtsanak azokon át. Ezzel meg lehet akadályozni a nyomok elsodródását. Motorbaleseteknél igen gyakori, hogy magát a járművet is elmozdí­tják az eredeti helyzetéből, ami éppolyan káros, mint a széthullott alkatrészek összeszedegetése. Ha mindenképpen szükségesnek tűnik valamiféle változtatás (mert például ömlik az üzemanyag a tankból), akkor célszerű elmozdí­tás előtt lefotózni a motort annak környezetével együtt, és felállí­tás után óvakodni a további módosí­tásoktól.

A fényképezés egyébként is hasznos lehet, mert azzal pl. egymáshoz viszonyí­tott járműpozí­ciókat, a később a helyszí­nt elhagyó gépkocsik rendszámait, rongálódásokat vagy egy lombkorona takaróhatását rögzí­thetjük, és nem leszünk ráutalva a hatóság ilyen irányú tevékenységére. Amint a rendőrség a helyszí­nre érkezik, tájékoztatást kell adnunk arról, hogy ott milyen változtatások történtek.

Amennyiben nem sérültünk meg, és képesek vagyunk kommunikálni a többi jelenlévővel, igyekezzünk tisztázni azt, hogy ki mit látott, és törekedjünk arra, hogy a hasznos információval rendelkező személyek adatait rögzí­tsük. (Gyakori, hogy az emberek munkába vagy egyéb teendőik után rohanva kí­vülállóként fel sem mérik, hogy amit láttak, az adott esetben mekkora segí­tség lehet a vétlen fél számára. Jó, ha gondolunk erre akkor is, amikor nem minket ér baleset, csak tanúi leszünk mások szerencsétlenségének.) Tudnunk kell, hogy még ha sérültje nincs is a káresetnek, de valamelyik fél mégis szükségesnek tartja a rendőrség értesí­tését (legtöbbször azért, mert a felelősség vitatott), és ezt azonnal meg is teszi, akkor a balesettel érintett többi járművezető meg kell hogy várja a rendőri intézkedést. Higgyék el, Dr. Mejzliknek ÄŒapek novellájában igaza volt. Ezért ha személyi sérülés nélkül úsznak meg egy balesetet, igyekezzenek higgadtságukat megőrizve elsősorban a tények, adatok rögzí­tésével foglalkozni, mint azonnal í­téletet alkotni arról, hogy ki a felelős, eközben ugyanis olyan nyomok illanhatnak el és olyan személyek tűnhetnek el a szomszéd utca irányába, amelyeket/akiket később semmivel sem pótolhatnak… (Folytatjuk)