Egy életet pillanatok alatt tönkre lehet tenni. Elég egy rossz döntés, egy elhamarkodott mozdulat, és máris erőszakosan beavatkoztunk valakinek a sorsába.
Ugyanennyi idő bőven elegendő arra is, hogy a saját életünket is jóvátehetetlenül felforgassuk. Ami utána jön, az már sohasem lesz olyan, mint korábban…
Valaki egy osztott pályás és a haladási iránya szerint három forgalmi sávból álló úon, annak belső forgalmi sávjában közlekedik éjszaka, egy személygépkocsival. A közvilágítás működik, az ú jól belátható. A személygépkocsinak két utasa van, mindketten a hátsó ülésen ülnek. A személygépkocsi vezetője az úkereszteződésben balra nagy ívben kíván kanyarodni.
Ugyanebben az időpontban szintén ugyanezen az úon közlekedik valaki – a személygépkocsival szemben – a haladási iránya szerinti belső forgalmi sávban, egy motorkerékpárral, közel 90 km/h-s sebességgel. Az úon a megengedett legnagyobb sebesség 50 km/h. A motor vezetője az úkereszteződésben egyenesen kíván továbbhaladni. A motorkerékpár – amely ki van világítva – az úkereszteződésben nekiütközik a kanyarodó autó jobb oldalának. Az ütközés következtében a motor felborul és a motoros az útestre zuhan. Egy ilyen ütközésnél a motorkerékpár iszonyú erővel csapódik a személygépkocsinak, ráadásul annak viszonylag gyenge pontján: az oldalán. Ezért nemcsak a motorkerékpár vezetője, hanem a személygépkocsi jobb hátsó utasa is nagyon súlyosan megsérül, és hamarosan két emberrel rohan a mentő a legközelebbi baleseti sebészetre… Egyikük sem épül fel maradéktalanul, a baleset nyomait örök életükön keresztül magukon viselik: A motoros talán soha többé nem ülhet motorra, a személygépkocsi utasára pedig plasztikai műtétek sora vár. Az, hogy a két jármű rommá törik, már csak „hab a tortán”. Mi a legelső logikus következtetés?
A személygépkocsi vezetője nyilván úgy kezdte meg a balra nagy ívben való kanyarodást, hogy előtte nem nézett rendesen körül. Persze alappal adódik a másik feltételezés is: A motoros a megengedett legnagyobb sebességet túllépve közlekedik, ezért ütközik neki a motorkerékpár a kanyarodó személygépkocsi jobb oldalának. Tételezzük fel, hogy ezek az állítások igazak!
Egy laikus számára könnyen adódik a feltételezés, hogy a KRESZ-szabályszegések és a baleset között mindig okozati összefüggés van. A büntetőjogban azonban van egy fontos szabály: Ha valami később történik, mint egy másik esemény, korántsem biztos, hogy az a korábbi esemény következménye. Nem biztos tehát, hogy ami korábban történt, az oka a később bekövetkező eseménynek. A btk. szerint aki a közúi közlekedés szabályainak megszegésével másnak vagy másoknak gondatlanságból súlyos testi sértést okoz, bűncselekményt követ el. A büntetés súlyosabb, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot okoz.
Ha a felmerült KRESZ-szabályszegések – a két vezetőre külön-külön – bizonyíthatóak, és az is biztos, hogy a szabályszegések nélkül a baleset nem következett volna be (vagyis okozati összefüggés van a szabályszegés és a baleset között), akkor a balesetért mindkét járművezető büntetőbíróság előtt felel. Az biztos, hogy az ütközés nem következik be, ha a személygépkocsi vezetője észlelve a szemből érkezőt, később kezdi meg manőverét. Az ilyen esetekben szinte biztos, hogy a személygépkocsi vezetője KRESZ-szabályt szeg, és az okozatosság is fennál. Balra bekanyarodó járművel ugyanis az útesten szemből érkező, és egyenesen továbbhaladó másik jármű számára elsőbbséget kell adni. De mi van a motorossal?
A műszaki szakértő a rendelkezésre álló adatok alapján általában ki tudja számítani, hogy a motoros a későbbi ütközés előtt mekkora távolságból észlelte a személygépkocsi keltette veszélyhelyzetet, és azt is, hogy erről a távolságról a motort milyen intenzitású fékezéssel és milyen sebességről lehetne megállítani, vagyis a balesetet elkerülni. Ha a motor megállítása – a motorost nem veszélyeztető intenzitású fékezéssel – ugyanerről a távolságról a megengedett sebesség mellett még lehetséges volna, akkor a balesetért a motoros is felelni fog.
A motoros sebessége azonban a személygépkocsi vezetőjének büntetőjogi felelősségét is befolyásolni fogja. Ha a motoros sebességtúllépése már olyan mértékű, amely a személygépkocsi vezetőjét megtéveszthette, akkor az ő felelőssége kérdésessé válik: A balra kanyarodónak nem kell számítania arra, hogy a szemből érkező, és egyébként elsőbbséget élvező járművezető 50 helyett 90 k/m-s sebességgel jön, és ami fontos: nem elvárható tőle, hogy pontosan észlelje a sebességtúllépés tényét és mértékét, és felmérje, hogy a motoros a sebességtúllépés miatt mennyivel korábban fog az úkereszteződés területére érkezni. Ez azért fontos, mert amikor a személygépkocsi vezetője a balra kanyarodás végrehajtása mellett dönt, számításba veszi a szemből érkező motoros tempóját is, és rutinja alapján megbecsüli, hogy a motoros sebességére is tekintettel a kanyarodás biztonsággal végrehajtható-e. Ez egyenes úszakasz esetén is igaz, ha azonban a motoros egy kanyar ívéből halad ki éppen, amikor a kereszteződéshez ér, a balra kanyarodónak még nehezebb a dolga: A belátható ú hossza ilyenkor annyira lerövidülhet, hogy az autós valószínűleg csak olyan pillanatban észleli a feléje száguldó motorost, amikor még megijedni sincs ideje, beavatkozni, elhárítani pedig már egészen biztosan nem lesz módja. Ebben az esetben a motoros egyedül ül majd a vádlottak padján.
Tegyük fel, hogy a műszaki szakértő számításai szerint a motorkerékpár korábbi (vagyis fékezés előtti) haladási sebessége 68-70 km/h volt, és a szakértői számítás szerint a motorkerékpár vezetője a személygépkocsi mozgását az ütközés előtt olyan távolságról észlelte, amelyről csak 53-56 km/h-s sebességnél nem magasabb sebesség mellett tudna megállni. Tegyük fel azt is, hogy a megengedett legmagasabb sebesség nem 50, hanem 60 km/h az adott úszakaszon. A végeredmény az előzőekhez képest drasztikusan eltérő: 60 km/h-s sebesség mellett a motoros számára a veszélyhelyzet nem lenne elhárítható, ezért a balesetért nem felel. Az autósnak ugyanakkor két ember nyomorékká tétele szárad a lelkén.