Ismerik Önök a Verdák c. filmet? Fiús családoknál a film kötelező anyag. Még becsukott szemmel is magam előtt látom a nyitójelenetet, amikor Villám McQueen, a kissé nagyképű versenyautó egy futam előtti utolsó pillanatban „Én, a sebesség” kezdetű monológjával erősen önszuggesztív állapotba kerülve készül a nagy összecsapásra. A sebesség lehet öncél egy versenyen, de nem lehet az a közutakon. Erről szól az alábbi cikk.
Valaki egy irányonként egy-egy forgalmi sávos úon halad öreg, kissé leharcolt személygépkocsijával. Nyár közepén járunk, nappal van, az idő jó, süt a nap, felhőtlen az ég. A forgalmi sávok kb. 3,1 méter szélesek. Az adott úszakaszon a megengedett legmagasabb sebesség 50 km/h. A személygépkocsi előtt halad egy autóbusz, amely kb. 18 méter hosszú és 2,5 méter széles. Az autóbusz 50‒60 km/h-s sebességgel megy. A személygépkocsi vezetőjének valamiért roppant sürgős dolga van – egyébként mindig ebből lesz a gond –, és úgy dönt, hogy megelőzi az autóbuszt.
Sokan értetlenkednek, amikor azt mondom nekik, hogy a megengedett sebességnél (legyen szó akármekkora értékről, lakott területről vagy autópályáról) gyorsabban akkor sem lehet menni, ha az ember előzést hajt végre. Én pedig azt nem értem, hogy mi ebben a különös. A KRESZ nem fűz kommentárt a sebességkorlátokról szóló rendelkezésekhez, nem köti ezeket feltételekhez, és legfőképpen nem enged mérlegelést ezekkel a szabályokkal összefüggésben. Annyival lehet menni, és punktum. Teljesen logikus mindez, ha azt nézzük, hogy a sebességkorlátozásoknak úgy általában mi a rendeltetése: a lehetőségekhez képest csökkenteni a sebességből fakadó veszélyt.
Emberünk azonban nem bír magával, és óvatosan kikukucskál az autóbusz mögül, hogy lássa: mehet, vagy nem mehet. Azt látja, hogy szemből két motoros is érkezik. Úgy véli azonban, hogy a két motoros még olyan távolságra van tőle, hogy az előzés végrehajtásával nem lehet gond, kb. 60‒70 km/h-s sebességgel bele is kezd abba. Valahol az autóbusz közepénél tarthat, amikor átvillan az agyán, hogy ez így nem lesz jó, nem lesz elég ideje és helye visszatérni a menetirány szerinti jobb oldalra. A baleset elhárítása érdekében ekkor az az ötlete támad, hogy a menetirány szerinti baloldalon maradva igyekszik olyannyira balra húzódni, amely szerinte elegendő lehet a két motorosnak ahhoz, hogy az ő autója és az autóbusz között elhaladjanak. Az autóbusz vezetője – aki ugyebár akaratán kívül lesz az események részese ‒ rémülten észleli, hogy a járműve mellett mi zajlik, és hogy a motorosok nagy tempóban közelednek, egyikük járműve már – nyilván az észlelés hatására megkezdett elhárítás következtében – megingott. Ekkor az egyébként utasokkal zsúfolt autóbusszal elkezd félrehúzódni, és ennek következtében gyakorlatilag teljes szélességében az úpadkára kerül. Ha a buszos nem kezd ebbe az elhárító manőverbe, akkor az események még véresebb irányba fordulnának, mint egyébként. Az autó és a változatlan helyzetben továbbközlekedő autóbusz között fennmaradó távolság ugyanis nem lenne elegendő egy biztonságos elhaladáshoz egy motoros számára. Még akkor sem, ha a motorosok történetesen egy sziú indián nyugalmával vennék tudomásul a szemből egyenesen feléjük tartó autót, és nem kezdenének fékezni, elkormányozni, hanem úgy, ahogy az autós elképzeli, bevágódnának a két jármű közé. Erre ugyanis a feltételek változatlansága mellett maximum 1 méteres szélességű ú állna rendelkezésükre a két jármű között. Önök bevállalnák ugyanezt? Mindkét motoros elhárításba kezd, de a sors már utolérte őket, egyikük a személygépkocsival, másikuk pedig az autóbusszal ütközik végül, és szó szerint rommá törik két motor és motoros. Arra, hogy hosszú orvosi kezelések után mindketten fel fognak még tudni állni, a helyszínelő rendőrök nem biztos, hogy nagy összegű fogadásokat tettek volna, károsodásaik maradandóak. És akkor most persze felmerül a kérdés: Hogyan lehetett volna ezt az egészet elkerülni? Amikor valaki előzésbe kezd, és megpróbálja felmérni az előzés feltételeit, értelemszerűen figyelembe kell vennie a szemből érkező sebességét. Ilyenkor – ha csak nem nyilvánvaló ennek ellenkezője – mindenki abból indul ki, hogy a szemből érkező nem jön 50-nél magasabb sebességgel. (Ezt nevezik bizalmi elvnek. Amíg nem egyértelmű, hogy valaki szabályt szeg, addig joggal feltételezem, hogy a szabályokat ő is betartja. Vannak kivételek, de ezekkel most helyszűke miatt ne foglalkozzunk, mert az adott ügy szempontjából nincs jelentőségük.) Aki azonban maga is szabályt szeg – mondja a közlekedési gyakorlat –, az nem bízhat mások szabályos közlekedésében. Márpedig autósunk biztosan szabályt szegett azzal, hogy az előzés végrehajtása érdekében gyorsabban haladt mint a megengedett. Az autós azonban nehéz helyzetben van, amikor egy egy nyomon haladó, és ráadásul szemből érkező jármű sebességét megpróbálja felmérni. Hogyan szúrhatná ki, hogy a motoros történetesen nem 50-nel, hanem 80-nal közeledik? A dolognak meglehetősen nagy jelentősége van, hiszen ha magasabb sebességgel érkezik a szemből haladó, akkor gyorsabban fog odaérni ugyanarra a pontra.
Nem akarom Önöket untatni az ilyen ügyek felderítésének nehézségeivel. Talán elég annyi, hogy valamely észlelés helyét, módját, és bármi mást, amely nem hagy nyomot egy ilyen folyamatban, utólag nagyon nehéz rekonstruálni. Ami nagyjából biztos ‒ mert műszaki szakértői módszerekkel számítható –, az a járművek ütközési sebessége. Ennyivel ment minimálisan mindenki. Na de mennyivel volt magasabb ez a sebesség akkor, amikor a veszélyhelyzet létrejött, és az érintett fékezni kezdett? Ez fontos, de nehezen felderíthető körülmény. Azért fontos, mert a fékezés nyilvánvalóan felemésztett valamekkora sebességet az eredeti sebességből, ami ily módon szükségszerűen magasabb volt, mint az ütközéskori tempó. Tegyük fel, hogy ez a két motoros együtt van, mondjuk egy baráti kirándulásról tartanak hazafelé, és meg akarják mutatni egymásnak, hogy a két motor mire képes. Képzeljük el, hogy ez a két ember bevállal 90-es tempót is, mert a sebesség mámorának nehéz ellenállni. Aki szemből jön, és előzni akar, garantáltan nem fogja észlelni az általa feltételezett 50-es és a tényleges sebesség közötti különbséget, legfeljebb akkor, ha hosszasan figyeli meg a motorok mozgását. Egy előzés során van erre idő?