2009. december

“Elég értelmetlen kockázatvállalás egy tét nélküli, nem igazán számon tartott bajnokság utolsó futamán elindulni. Nem bí­rtam ellenállni.”

A szeptember elsején elhunyt Rosivall ígoston nem csak munkatársunk, hanem barátunk is volt. Egy időben ő segí­tett a pályateszteknél, amikor egy-egy sportmotorból vagy -gumiból a maximumot kellett kihozni. Emellett másfél éven keresztül í­rta naplóját, ami a sportrovat végén kapott egy oldalt a Motorrevüben.
Úgy gondoljuk, ígoston magatartásával és mentalitásával különleges és követendő példa a magyar motorsport számára, ezért a következő hetekben itt, online is közöljük személyes beszámolóit, ezzel adózva emlékének.

Ott fejeztem be a történetet, hogy három angol bajnoki futam után nem volt pénzem hazajönni, úgyhogy elmentem dolgozni az egyik Superstock csapat tulajdonosának az autókereskedésébe. Már majdnem megvolt a hazaúra elegendő pénz, amikor a „főnököm” kitalálta, hogy elindul egy klubversenyen Oulton Parkban, és megkérdezte, nem akarok-e menni én is.
Természetesen azonnal igent mondtam. Elég értelmetlen kockázatvállalás egy tét nélküli, nem igazán számon tartott bajnokság utolsó futamán elindulni. Miután mindkét motor és a kezem is egyben megúszta a versenyeket, de mindig akad egy-két jó versenyző, akikkel lehet kergetőzni, úgyhogy nem bí­rtam ellenállni. Többek között Juhász Dávid is ott volt, aki az elég komolynak számí­tó Maxiss Yamaha angol Superbike csapattal tesztelt.

galéria Rosivall ígoston

Sajnos a pénteki edzésnapot ki kellett hagynom, mert dolgoztam, meg ki sem tudtam volna fizetni, de nem volt probléma, mert itt volt az utolsó versenyem, úgyhogy ismertem már a pályát. Szombaton összesen egy tizenöt perces edzés volt, aztán két ötkörös verseny. Időmérő edzés nem is volt. Csak beraktak minket, ahova jónak gondolták. Dávidot a 13., engem pedig a 16. helyre. Az első futamon végig szakadt az eső, alig láttunk valamit. De annyira élveztem a motorozást, hogy semmi nem érdekelt, csak menni akartam, mint az állat. Fél kör után már harmadik voltam, de megállí­tották a futamot. így visszakerültem 16. helyre és már csak négy kör volt hátra. Másodszor nem jöttek ki olyan jól a dolgok. Akár í­gy is első lehettem volna, de nem volt értelme kockáztatni, mert ez a verseny csak kvalifikáció volt a másodikra. Végül harmadik lettem egy másodperccel az első mögött. Dávid is feljött a nyolcadik helyre. Nem irigyeltem. Nem lehetett egyszerű egy új pályán új motorral, zuhogó esőben versenyezni.

A második futam elég izgalmasra sikerült. Sokáig nem lehetett eldönteni, milyen gumit tegyünk fel, mert egyik pillanatban sütött a nap, a másikban meg zuhogott az eső. Végül a pálya felszáradt egy csí­kban, úgyhogy eső első és száraz hátsó gumi mellett döntöttem. De akármit választottunk volna, vigyázni kellett, mert szeles volt az idő, és többször előfordult, hogy egy-egy beláthatatlan kanyar, amely előző körben még tiszta volt, teljesen be volt borí­tva vizes levelekkel. Az első körben a második helyen összeakadtam egy versenyzővel, pontosabban egyszerűen nekem jött. Elhajlott a kuplungkarom, ami elég kellemetlen meglepetés volt, amikor vissza akartam váltani a következő féktávon. De az igazi probléma egy körrel később jött. Oda-vissza előzgettük egymást első helyen, amikor a váltókaromról is leesett a rudazat, és harmadik fokozatban maradtam. Hátranéztem, és láttam, hogy mindenki lemaradt, ezért úgy döntöttem, megpróbálom befejezni a versenyt. Két és fél kör volt még hátra. Bizonyos szempontból szerencsém is volt, mert a harmadik az egyetlen fokozat, amelyben tovább mehettem. Ugyan három kanyarban és két sikánban kettest kellett volna használnom, ezenkí­vül négy helyen is felkapcsolunk ötödikig, de meg lehetett oldani a dolgot. Az egyenesekben fél gázon, tiltáson mentem, ezért a kanyarokban kellett behozni az elvesztegetett időt. Ahol kettesben kellett volna lennem, egyfolytában ki akart esni a motor eleje, mert harmadik fokozatban nem volt elég motorfékem, úgyhogy sokáig nagy dőlésszögön kellett mennem és hosszan be kellett vinnem a féket is. Fél körrel a vége előtt még mindig második voltam, amit meg is akartam tartani, ezért még rátettem egy lapáttal. Ez már soknak bizonyult. Az egyik kanyarban nem tudtam a száraz csí­kon maradni, kisodródtam a nedves részre, ahol komolyan megcsúsztam, úgyhogy át kellett vágnom a vizes füvön. Még visszaértem a mögöttem lévő versenyző elé, de a hátralévő két egyenesben könnyen megelőzött ő is és még egy ember, í­gy visszaestem a negyedik helyre. Az utolsó kanyarban Dáviddal is találkoztam. Épp mielőtt elkezdtem fékezni, ketten is megjelentek mellettem. Egyik jobbról, másik balról, mindketten félig keresztbe állva, mert ők a nagyobb tempó miatt már rég a féken voltak. Lesodródtak az í­vről, a még nem teljesen száraz részre. Megköszöntem szépen, elmentem alattuk, és negyediknek beértem a célba. Később tudtam meg, hogy Dávidnak még ezek után valami gondja is akadt a másik emberrel, és nem is futott be. Egy kicsit bosszantott az eredmény, de másnap már nem is gondoltam rá, csak az örömöt éreztem, mint minden alkalommal, amikor végre mehetek.
Kár, hogy a komolyabb versenyekről nem számolhattam be ilyen részletesen. Most azért í­rhattam ennyit, mert ez minden, ami történt velem az elmúlt két hétben, az autómosást leszámí­tva. Ezek után megint egy kis munka vár rám, de remélem, mire a cikk megjelenik, hazajutok.