(Z)űrtechnika – KTM 390 Adventure tartósteszt

Alaposan feladta a leckét a konkurenciának. Ride by wire, can-bus rendszer, ABS és kanyar ABS, kanyarérzékeny kipörgésgátló, gyorsváltó elfogadható áron – mindez akár egy belépőnek is felfogható motoron. Azért gondok is akadtak. De jött a Problémamegoldó…

Ami a legkisebb Adventure-t illeti… talán ezt a modellt vártam a legjobban 2020- ra. Amikor először megláttam, csalódott lettem, ugyanis alig különbözött a 390 Duke-tól, márpedig egy adventure jelzővel felruházott típustól valami mást vár az ember. Egy sokkal raliszerűbb motort, magasra húzott, impozáns orr-résszel-szélvédővel, műszerfaltoronnyal – vagyis Dakar-génekkel. Mint például annak idején a 640, majd 950/990 Adventure. Vagy a Ténéré 700. Vagy az Africa Twin. Ami viszont kifejezetten tetszett benne már a milánói KTM-stand mellett állva is, az a kis tömeghez (158 kg) párosuló 44 lóerős teljesítmény, a beígért kezesség, a minden paraméterében állítható WP futómű és az olyan rejtett értékek, mint a kanyar ABS, dőlésszögérzékeny kipörgésgátló és gyorsváltó.

Az már csak később derült ki, hogy mindezt kétmillió forint alatti áron kínálják, és erre mostanában elég könnyedén rámondjuk, hogy olcsó. Meggyőződésünk, hogy igazán jókat, szabadon motorozni a könnyű, kezes és potens motorokkal lehet. Persze, megvan a maga varázsa a négymázsás Gold Wingnek és a Harley-Davidson Electra Glide-nak is, de szigorúan a maga közegében. A gigantikus megjelenés előbb-utóbb be fogja nyújtani a számlát. Legkorábban már egy egyszerűnek tűnő parkoláskor vagy egy lejtős garázsból való kiálláskor. 2005-ben egy líbiai túra során feledhetetlen élményekkel gazdagodtunk az LC4 640 Adventure- rel, majd a 990-nel két Budapest–Bamako-ralin is, szóval kifejezetten jó viszonyt ápolunk a KTM Adventure vonalával, így a család legújabb, legkisebb tagjától hasonló élményeket remélünk – ha nem is távoli sivatagokban.

SZÉP, NEM SZÉP

 A kinézet megítélése meglehetősen szubjektív dolog, így egy motor külleméről nyilatkozni minimum kockázatos, és hát nem is akarnánk senki lelkivilágába belegázolni, amikor azt mondjuk, elég sok szebb motort láttunk már. Ugyanakkor az is igaz, hogy a KTM túlságosan sikeres ahhoz, hogy azt véljük, nem profik ülnek a tervezői székekben. Az eladásaik valóban szépek, tehát léteznie kell annak a rétegnek, amelynek ez tetszik. Persze az sem kizárt, hogy úgy vélekednek a motorosok, ahogy mi itt a szerkesztőségben: a 390 Adventure annyira jó, hogy kit érdekel, hogy néz ki. Finomabban, a kinézet másodlagos szempont. A 390 Adventure vonalvezetése miatt inkább tűnik egy utcai motornak, egy nakednek, mint világfelfedező kalandormotornak, és ez az érzésünk az üléspróba után csak erősödik. Egyszerűen hiányzik az ember orra elől a felépítmény, mert a lámpatest és a mögötte lévő műszerfal nakedesen alacsonyra került.

A részletek tökéletesen rendben vannak, masszív, kónuszos alumíniumkormányt kapunk, minőségi anyagból készült markolatot, armatúrákat, tükröt, műszeregységet, üléshuzatot. Anyagminőség, összeszerelés, illesztések szemre teljesen rendben vannak, nem zörög, nem ropog semmi. Apropos, ülés… ha eddig hiányoltuk az adventure jellemzőket, akkor itt van rögtön az első, a 855 mm-es ülésmagasság. Hát a 162 cm magas Katalinnak ez magas, annyira, hogy nem vállalja vele a bejárkálást, pedig olyan motorral is nagyon jól megy, amelyről csak fél fenékkel ér le a lába.

Az első pár méter után kezdem látni, mekkora veszteség éri őt, imádná ezt az eleven blokkot és a jól hangolt futóművet. Kis motor, méretes ülés, de annyira, hogy ha az utas közel akar ülni a vezetőhöz – ami társas motorozás esetén nem hátrány –, akkor beesik a vezető mögé, aki mögött (81 kg-os vezetőt feltételezve) még van egy félembernyi hely. Katalinnal ketten elférünk csak a vezető ülésén. Bámulatos, hogy lehet egy kompakt motoron ennyi helyet kialakítani. Az utas lábtartója jó helyen van, nincs túl mélyen, de nem is kényszeríti kuporgó tartásba, a csomagrögzítésre is elsőrendűen használható kapaszkodók nagyon jól kézre állnak.

CSAK TEKERD MEG

Az erőforrás karaktere tipikusan KTM-es, ready to race, egyszerűen éhezi a fordulatszámot. Senki nem fog csordogálni vele, nézelődősen motorozni, egyszerűen lételeme a pörgetés. A rövid löketnek, a kis lendtömegnek és a szuper hengerfej- kialakításnak köszönhetően nagyon könnyen, villámgyorsan pörög fel, 4000-től nagyon eleven, hatezertől elképesztően fürge lesz, igaz, a kiegyensúlyozó-tengely ellenére a rezgések ekkorra már eléggé érezhetők a lábtartókon. A kormányon, tükrökön viszont nem. Végsebessége egy személlyel valamivel 160 km/óra fölött van, a 140-es utazót könnyedén hozza, innen még lehet indítani akár előzést is. A fentebb emlegetett nakedes építési módnak köszönhetően az autópályás utazónál már azért van szél, a plexi magassága pedig menet közben nem állítható.

A futómű a végsebesség tájékán is bombabiztos, ha netán mégis érzel egy kis bizonytalanságot a kormányon, az nem a kerék felől jön, hanem a felsőtestedet, karjaidat rángatja a szél. Ha lazábban fogod a kormányt, máris megszűnik a gond. Az elöl 19, hátul 17 colos párosítás egy jó kompromisszum, ha zömmel aszfalton használod, de alkalmanként terepezel is, és persze a 19-es kerék a városi kátyúkat is jobban kigördüli. Zseniális megoldás, hogy a telók csillapításának állításához még csavarhúzóra sincs szükség, puszta kézzel, akár menet közben tekerhetsz rajta.

AMI NINCS ÉS AMI VAN

 Drive módok – mint sport, road, rain – nincsenek, úgy véljük, ekkora teljesítményhez, nyomatékhoz felesleges is lenne, kanyar ABS és kanyar kipörgésgátló az van, beavatkozáskor mindkettő figyelembe veszi a motor dőlésszögét is. Az ABS offroad funkcióval is rendelkezik, amely csak az első keréknél avatkozik be, ott is úgy, hogy a dőlésszöget figyelmen kívül hagyja. A traction control teljesen kikapcsolható, az ABS nem. És akkor el is érkeztünk a tartóstesztre fogott 390 Adventure bemutatásának kínosabb részéhez. Tesztmotorunk átvétele óta produkált pár hibát, amelyek az elektronikus asszisztensekkel függhetnek össze. Sorban: a műszerfalon rendszeresen megjelent a valamiféle hibára figyelmeztető narancssárga háromszögbe foglalt felkiáltójel. Aztán folyamatosan világított a traction control lámpa, aminek indulás után el kellett volna aludnia. Továbbá: a kipörgésgátlót nem lehetett kikapcsolni, mert a menüben nem lehetett az „off” állásra lépni.

Még tovább menve: a visszaváltások utáni kigyorsításokkor gázadásra egy pillanatra megtorpant a motor, ami felettébb kínos, mondjuk ledöntött állapotban. Két alkalommal nemcsak megtorpant, hanem egyenesen lefulladt, és miután – ezt eddig nem mondtuk – csak üresben lehet indítózni, sebességben kuplungot behúzva nem, menet közben kellett megkeresni az ürest, mert csak így tudtam ráindítózni. Némi kísérletezgetés után rájöttünk, hogy a megtorpanás csak bekapcsolt gyorsváltó mellett jelentkezik. A szervizben a protokoll megoldások – mint a hibaüzenetek törlése a memóriából, az egyes asszisztensek drivereinek frissítése – nem jártak eredménnyel. Ekkor a motort teamvieweren keresztül, táveléréssel próbálták megszakérteni Mattighofenből (vagy Pozsonyból), sikertelenül.

ÉS AKKOR JÖTT A GÁBOR

 Miután Zsolnai Gábor, a KTM Centrum szervizvezetője napokat és egész estéket töltött azzal, hogy a mi tesztmotorunk anomáliáin tűnődjön, elkérte a motort. Egy óra múlva visszaadta – látnotok kellett volna, milyen elégedett pofával –, hogy próbáljuk ki. Kapaszkodjatok meg: a hibajelzés eltűnt, a kipörgésgátló kikapcsolható lett és visszaváltás utáni kigyorsításkor nem torpant meg többé sem be-, sem pedig kikapcsolt gyorsváltóval. Az anomáliák megszűntek. A megoldást a Microsoft Train Szimulátor és Zsolnai Gabriel arkangyal hozta el számunkra. Hogy megértsük, vissza kell utaznunk az időben vagy harminc évet, amikor Gabriel… pardon Gáborka mozdonyrajongó kisfiú volt. Ez a rajongás felnőtt koráig elkísérte, így az ezredforduló táján is előszeretettel játszott a Microsoft Train Simulator nevű játékkal.

Amikor a motor problémáin tűnődött, eszébe jutott, hogy annak idején, ha a különböző fícsöröket nem a megfelelő sorrendben töltötte fel vonatához, akkor a program sokszor lefagyott. Elemző gondolkodás, asszociáció, következtetés… mi van, ha itt is valami hasonló a probléma – gondolta. Letörölte hát az összes – korábban már upgrade-elt – drivert a kis Adventure ECU-jából, majd elkezdte azokat egyenként újratelepíteni. És láss csodát, a gondolatmenet helyesnek bizonyult. Hála a Train Simulatornak és a szakembernek, akinek nem munkája, hanem hivatása a motorszerelés. A 390 Adventure azóta ment vagy 600 km-t mindenféle hibajelenség nélkül. Mit ment… rohant, száguldott, ugrott, kanyarodott… mert ezzel a motorral valahogy így kell közlekedni, utazni. Ilyen a természete. Könnyed, dinamikus, kezes és vidám. Néha túlontúl is. A tartósteszt folytatódik, tapasztalatainkról rendszeresen hozzuk a híreket.

Fotó: Mező János, Égő Kata