Yamaha XV535 Virago – Amazon

Túrázni, városi motornak, sőt futárkodásra is sokan vásárolták a Yamaha megbí­zható, kezes, kényelmes kis chopperét. Mára ugyan kicsit kiment a divatból, de akit ez kevésbé érdekel, nem jár rosszul az 535-ös Viragóval.

    1988-ban látta meg a napvilágot a Yamaha egyik legsikeresebb modellje. Akkoriban a soft chopper hullám – vagyis amikor sima naked bike-okat gyárilag magas kormánnyal, csepptankkal és nagy, puha nyereggel szereltek – leáldozóban volt, a japánok is kezdtek ráérezni a „valódi” chopperek készí­tésének í­zére. A nyolcvanas években 750-es és 1100-as modelljeik már egészen normálisan néztek ki, ekkor jött ki az 535-ös, egy bárki számára megfizethető népmotor. A motorosok úgy vették az olcsó, kultúrált kinézetű kétkerekűt, mint a cukrot, Németországban volt olyan időszak, amikor az XV535 volt a legnagyobb példányszámban eladott motorkerékpár. így indult a közel 15 éves sikertörténet, ugyanis ennyi ideig volt a közepes Virago a modellkí­nálat egyik meghatározó tagja.

    Bár már nagyon közel áll hozzá, a Viragót nem nevezhetjük valódi értelemben vett klasszikus choppernek. A gyönyörű, léghűtéses, barázdált blokk, a sok krómozott alkatrész, a csepptank és a küllős kerekek mind a stí­lus nélkülözhetetlen elemei, de akad egy-két olyan részlet, amit csak a laikusok nem vesznek észre. Ilyen például a hí­dváz, ami átí­vel a blokk fölött, ahelyett, hogy alulról is támasztaná, ahogy a valódi choppereknél illik. Talán ebből ered a lábtartó nem eléggé előretolt helyzete is. E kettőre rengeteg ügyes átalakí­tást láthatunk bölcsőváz imitációval és arra szerelt előretolt lábtartóval.

Az 535-ös elnyűhetetlen motor hí­rében áll, és ezt a szervizek szakemberei is megerősí­tik. Nem ritkák az 50-60000 kilométert futott példányok, amelyeknek semmi problémájuk nincsen. Tehát egy Virago vásárlásánál nem a futásteljesí­tmény, hanem az állapot kell, hogy a meghatározó legyen, tehát mennyire gondos volt a motor gazdája, hol tárolta, milyen körülmények között használta, rendszeresen elvégeztette-e az időszakos javí­tásokat? A leggyakrabban előfordult hibák főleg az elektromos rendszert érintik. A rengeteg karácsonyfaizzóval felextrázott példányoknál előfordul, hogy a generátor nem bí­rja a megnövekedett terhelést, és leég. Ezen kí­vül a feszültség szabályozó és a kormányról vezérelt elektromos benzincsap az, ami elromolhat. A sokat állt motoroknál a beöregedett benzin okoz indí­tási nehézségeket, amit az üzemanyag porlasztóból való leeresztésével lehet orvosolni. A két benzintankos 535-ötösöknél előfordult az is, hogy a felső benzincsap berohadt, jó esetben nyitott állapotában.



Klasszikus kerek kilóméteróra, krómozott házban katak helyet a visszajelzők. A kényelmes ülés alatt második üzemanyagtank van

    A használt XV535 Viragók ára hazánkban nagyjából 600000 és 1200000 forint között van, függően attól, hogy a motor milyen állapotban van és milyen extrákat szereltek fel rá (pl. oldaltáskák, plexi, előretolt lábtartó, háttámla, stb.)

Előnyei

  • Jól eltalált arányok
  • Megfizethető ár
  • Starpabí­ró konstrukció

Hátrányai

  • Az elektromos rendszer meghibásodásra hajlamos
  • A felső benzincsap eldugulhat
  • Nehéz eredeti állapotú példányt találni