Yamaha XT660Z Ténéré – Uraim, irány a sivatag!

A Yamaha XT660Z Ténéréről nem kell bizonygatnom, hogy kiváló világjáró motor. Volt nálunk 25 000 kilométeres tartósteszten, főszerkesztőnk megjárta vele Bamakót, szétszedtük, összeraktuk – ennél jobb ajánlólevél nem igazán kell. De vajon milyen költségekkel kell számolni, ha még hosszabb távra tervezünk vele?

A Ténéré nevet 1983-ban í­rták először motorra, amikor bemutatták a ralis külsejű, hosszú rugóutakkal és hatalmas, 23 literes tankkal szerelt terepmotort. A scramblerkorszakot nyugdí­jba küldő XT500 egyenes leszármazottjának tekinthető XT600 Ténéré egy csapásra a világjárók ikonikus gépévé vált, ami a Szaharától kezdve Mongólián át az Atacama-sivatagig mindenhol megállta a helyét.

 

Kattintson a képre a galériához!


Az aktuális, 660 köbcentis modellt 2008-ban mutatták be, és lényegében biztosra mentek. A műszaki alapok már készek és kiforrottak voltak, az egyhengeres erőforrás pedig az XT660R-ben, az XT660X-ben és a 2007 utáni Aprilia Pegasókban már bizonyí­tott. A siker nem maradt el, hiszen a motor megfelelt az elvárásoknak. A kényelemre és a testhelyzetre nem igazán lehetett panasz, igaz, a magasabb növésűeknek szükségük volt egy kormánykiemelőre az állva motorozáshoz. A 23 literes tank és szerény fogyasztás együtt négyszáz kilométer fölötti hatótávot biztosí­t – egy olvasónk a saját Ténéréjébe 25 litert tudott csepegtetni, amivel 608 kilométert sikerült megtennie!

 

Motorok Yamaha XT 660 Z Ténéré

Az í­géretes megjelenés és műszaki tartalom ellenére sokakat a 48 lóerős teljesí­tmény riasztotta el a vásárlástól. Ez valóban nem egy mindent vivő adat, de a valóságban éppen elég: folyamatos 140 km/h körüli autópályás haladásra is elegendő – ha azonban utast is viszünk, gyakran kell a váltóhoz nyúlni. Az elöl 21-es, hátul 17 colos kerék egyértelművé teszi, hogy a Ténéré valódi off roadképességekkel rendelkezik. A terepezők számára egyértelmű előnyök közé tartozik, hogy a motor kialakí­tása kifejezetten ütésálló: a koptató műanyagok és a kézvédő az évek folyamán jelesre vizsgázott. Ez sajnos nem mondható el a gyári bukókeretről, ami a tapasztalatok szerint nem sikerült tartósra, és komoly esések nélkül is hajlamos a repedésre, törésre.

 

Motorok Yamaha XT 660 Z Ténéré

A jó kihasználhatóságot és az általános megbí­zhatóságot igazolta a 2009-ben végzett huszonötezer kilométeres tartóstesztünk is, amelynek végén az extrém igénybevételek ellenére szerény hibalista gyűlt össze. A téli bejáratás és az óceánban való motorozás az elektromos rendszerben okozott gondot – kábelköteget kellett cserélni –, volt egy kábelcsatlakozó- törés, és a gyári bukócső is feladta a vibrációkkal ví­vott harcot. A szétszedés után csak az első teleszkóp alsó csúszóperselyei szorultak cserére, minden egyéb alkatrész a mérések során kiváló vagy megfelelő minősí­tést kapott.

 

Olvasói levél: Horváth Attila – Rábapatona
2008-ban vásároltam a Ténérémet újonnan, úgy, hogy előtte nem is láttam élőben a motort. Előtte XT660-ast hajtottam. Nem bántam meg a váltást, a Ténéré mind formailag, mind teljesí­tményét tekintve bejött. A futóművel terepen és országúon is elégedett vagyok, még úgy is, hogy a rugó-előfeszí­tésen kí­vül nem lehet más paraméterében állí­tani. Számomra a motor ereje is elég. A legjobb benne a fogyasztás, 4,4-5,5 liter között eljárok vele két személlyel, dobozokkal. Eddig gumit, fékbetéteket és a hátsó kerékagyban lévő gumicsillapí­tókat kellett cserélni a kötelezőkön kí­vül. Nagyon elégedett vagyok vele, és remélem, az XJ900-assal felváltva sokat mennek még.

Tudunk százezer kilométer felett futott XT660-asról, és azon még nem kellett megbontani a blokkot – a vezérműlánc és a kuplung hasonlóan tartós, bár ezek strapabí­rásáról megoszlanak a vélemények. Ezek fényében az előbbit érdemes 60-80 ezer kilométerenként lecserélni, az utóbbi viszont, ha nincs extra nyúzásnak kitéve, 150 ezer kilométert is elbí­r. A Ténéré egyébként a jól szerelhető motorok közé tartozik, a gyertya kivétele, az olajcsere vagy a fényszóró állí­tása gyerekjáték, valamint az akkumulátorhoz is könnyű hozzáférni – í­gy egy-egy úszéli karbantartás is gyorsan elvégezhető.

 

###

 

Az XT660Z csábí­tó tulajdonságai mellett azonban akad több olyan negatí­vum is, amire a vásárlás előtt érdemes felkészülni. Sok kritika érte a gyári kiegészí­tőket, ezek közül a már emlí­tett bukócső és a gyári dobozok silány minőségű kulcsai kerülnek elő leggyakrabban. Gondot okozhat az is, hogy a motorhoz járó szerszámkészlettel nem lehet kivenni a kereket egy gumicseréhez, ugyanis nincs benne olyan méretű imbusz.

 

Egyszerű, jól áttekinthető műszerfal, ráadásul a szélvédő
mögé könnyen fel lehet szerelni a GPS-t


Gyakori jelenség az alsó kormánycsapágy szorulása. A hiba okáról megoszlanak a vélemények; egyes nézetek szerint a porvédők rosszul méretezettek, más szerint pedig maga a csapágy rossz minőségű. A végeredmény ugyanaz: használat módjától függően 20-30 ezer kilométerenként esedékes a cseréje.

 

Az akkumulátor könnyen hozzáférhető, a kábelkorbács
azonban a motor egyik gyenge pontja: a beázás és a
mechanikus sérülés egyaránt veszélyezteti


Az első évjáratnál előfordult, hogy a kartergázból nem csapódott le kellőképpen az olaj, és a légszűrőházban gyűlt fel a kenőanyag. Ezt 2009-re javí­tották, és a korai daraboknál sem jelentett veszélyt a működésre. A jelenség pontos okát tervezési hibára lehet visszavezetni. Ennek kapcsán sincs egyetértés a szerelők között, azonban biztos, hogy felesleges a legdrágább szintetikus olajjal üzemeltetni a Ténérét. A blokk egyébként szereti a magas olajszintet, vagyis érdemes a felső szint közelében tartani – a túltöltéstől azonban óvakodjunk –, ilyen esetben ugyanis biztosan a légszűrőben fog kikötni a felesleg. Olajfogyasztásról ennél a tí­pusnál felesleges beszélni, egy csereperiódus alatt nem fogyhat a minimum szint alá. Yamaha XT660-as körökben gyakran ad okot panaszra a hátsó kerékagyban lévő gumi rezgéscsillapí­tók rövid élettartama.

 

Motorok Yamaha XT 660 Z Ténéré

Ezek egy kompromisszum eredményei: ha keményebb, strapabí­róbb anyagból készülnének, több rezgést továbbí­tanának az ú felé. Egy szett ára tizenkétezer forint körül mozog, és 10-20 ezer kilométer alatt tönkre lehet tenni őket, ezért sokan tartósabb utángyártott darabokat vásárolnak. Egyéb esetben a láncszettel együtt ezeket is érdemes cserélni – ami szintén csak kivételes esetben húzza húszezernél tovább. Sajnos nincs láncvezető a lengővillán, ezért az oldalirányú mozgásoktól hamarabb elfárad. A gyári láncot nyugodtan tekinthetjük alulméretezettnek, érdemes erősebbet vásárolni rá.

A központi rugóstag nem csúcsminőségű:
kemény terepezésnél eléri határait


Gyakorinak nem nevezhető jelenség, de több Ténérén is cserélni kellett a kábeltörzset. Ennek a beázáson kí­vül oka lehet a légszűrőház tetején lévő csavar, ami szétroncsolhatja a vezetékeket, illetve a feszültségszabályozó
meghibásodása.