A legendás RD típuscsalád, közel két évtizeden át készült mindenféle hengerűrtartalommal, és hengerszámmal. A középutat a háromötvenes, kéthengeres jelentette, amelynek korábbi lég- és vízhűtésű generációi után 1984-ben jelent meg a legerősebb YPVS utónévvel jelölt változata. Ha pusztán a motorteljesítményt tekintjük, ez a kétkerekű ma is a legerősebb utcai kétüteműek egyikének számít. A folyamatos teljesítménynövelés egyik fontos állomása, a Yamaha Power Valve System megjelenése volt, vele a kékes füstöt eregető kéthengeres valódi rakétává vált. A szervomotorok és bovdenek segítségével működő kipufogócsatorna-szűkítő szelepek hatezres percenkénti fordulat alatt kisebb keresztmetszeten, majd e fölött a kiömlők teljes átmérőjén keresztül engedték távozni az égésterméket a hengerekből. így a kétütemű motoroknál oly fontos fojtás mértéke szélesebb fordulatszám tartományban volt ideális, mint a korábbi változatoknál. Ez azt eredményezte, hogy a kéthengeres az alsó tartományban nyomatékosabb volt, de tovább lehetett pörgetni, így maximális teljesítménye is emelkedett. A nyitott példányok 63 lóerő leadására képesek, és a könnyű RD közel kétszáz kilométeres végsebességre képes, gyorsulása pedig hátborzongató.
Az RD 350 YPVS a blokkon kívül igen egyszerű konstrukció, hiszen acélcső bölcsőváza, elöl vékonyka teleszkópokból, hátul központi rugóstagból álló futóműve, illetve első-hátsó tárcsafékjei sem nevezhetők túlméretezettnek a menetteljesítmények ismeretében.
A kétütemű sportgép Magyarországra is eljutott és bár a típus 1991 után megszűnt ma is több, működőképes háromötvenest kínálnak eladásra az apróhirdetésekben. A gépek többsége a nyolcvanas évek közepéről származik. Érdemes tudni, hogy 1986-ig csak fej- és hasidoma volt, ezután viszont teljes burkolattal készítették a japán rakétát RD 350 F néven. A használt gépek állapota alapos vizsgálatot és némi műszaki jártasságot kíván. A két-háromszázezer forintnál általában nem drágább RD, nem kirívóan szervizigényes motor. Elsőként az idomok meglétéről, illetve állapotáról érdemes tájékozódni törés és repedésnyomok után kutatva. Az 1986 előtti RD-k kormánycsapágya hajlamos volt a berágódásra, és mindenképpen ellenőrizni kell a lengővilla ágyazását is, mivel a modellfrissítésig gyenge műanyagpersellyel készült.
A motor hangja zaj annak, aki nem szokta meg a kétüteműek természetes csettegését, de zene azok számára, akik éppen ezt szeretik. Az RD 350-es főtengelye és forgattyús része alapvetően strapabíró konstrukció, de nem mindegy, hogy ki és mire használta a motort. A gyár előírása szerint huszonötezer kilométerenként ki kell cserélni a dugattyúkat, és fel kell fúrni a hengereket. Érdemes rendszeresebben ellenőrizni, hogy szinkronban működnek-e a kipufogó szelepek és a porlasztók, ha nem, a motor nem pörög fel rendesen. A kopást nagyban befolyásolja, hogy a gépet milyen olajjal használták előző tulajdonosai, hiszen csak a teljesen szintetikus kétütemű motorolaj a megfelelő, ez biztosít ideális kenést minden terhelési tartományban. Miként a teljesítmény, úgy a benzinfogyasztás sem hasonlítható a kategória átlagához. Az RD dinamikus, de nem sportos vezetés mellett körülbelül hat liter benzint kíván száz kilométerenként, de ennek a kétszerese sem kizárt, ha a tulajdonos ki akarja aknázni kipufogó szelepek nyitása fölött vadállattá váló kétütemű képességeit. És miért ne tenné, hiszen az öreg korában is élvezetes Yamaha pont erre való.