Yamaha RD 350 LC YPVS – Füstös rakéta

A nyolcvanas évek nagy kétütemű dömpingjének egyik legerősebbje, a Yamaha RD 350 LC YPVS. A kéthengeres utcai sportmotor ma is valós alternatí­va lehet azoknak, akik nem ijednek meg egy kis szereléstől és szeretnének megismerni valamit, a füstöt okádó kétüteműek lassan feledésbe merülő mámorából.


A legendás RD tí­puscsalád, közel két évtizeden át készült mindenféle hengerűrtartalommal, és hengerszámmal. A középutat a háromötvenes, kéthengeres jelentette, amelynek korábbi lég- és ví­zhűtésű generációi után 1984-ben jelent meg a legerősebb YPVS utónévvel jelölt változata. Ha pusztán a motorteljesí­tményt tekintjük, ez a kétkerekű ma is a legerősebb utcai kétüteműek egyikének számí­t. A folyamatos teljesí­tménynövelés egyik fontos állomása, a Yamaha Power Valve System megjelenése volt, vele a kékes füstöt eregető kéthengeres valódi rakétává vált. A szervomotorok és bovdenek segí­tségével működő kipufogócsatorna-szűkí­tő szelepek hatezres percenkénti fordulat alatt kisebb keresztmetszeten, majd e fölött a kiömlők teljes átmérőjén keresztül engedték távozni az égésterméket a hengerekből. így a kétütemű motoroknál oly fontos fojtás mértéke szélesebb fordulatszám tartományban volt ideális, mint a korábbi változatoknál. Ez azt eredményezte, hogy a kéthengeres az alsó tartományban nyomatékosabb volt, de tovább lehetett pörgetni, í­gy maximális teljesí­tménye is emelkedett. A nyitott példányok 63 lóerő leadására képesek, és a könnyű RD közel kétszáz kilométeres végsebességre képes, gyorsulása pedig hátborzongató.

Az RD 350 YPVS a blokkon kí­vül igen egyszerű konstrukció, hiszen acélcső bölcsőváza, elöl vékonyka teleszkópokból, hátul központi rugóstagból álló futóműve, illetve első-hátsó tárcsafékjei sem nevezhetők túlméretezettnek a menetteljesí­tmények ismeretében.


A kétütemű sportgép Magyarországra is eljutott és bár a tí­pus 1991 után megszűnt ma is több, működőképes háromötvenest kí­nálnak eladásra az apróhirdetésekben. A gépek többsége a nyolcvanas évek közepéről származik. Érdemes tudni, hogy 1986-ig csak fej- és hasidoma volt, ezután viszont teljes burkolattal készí­tették a japán rakétát RD 350 F néven. A használt gépek állapota alapos vizsgálatot és némi műszaki jártasságot kí­ván. A két-háromszázezer forintnál általában nem drágább RD, nem kirí­vóan szervizigényes motor. Elsőként az idomok meglétéről, illetve állapotáról érdemes tájékozódni törés és repedésnyomok után kutatva. Az 1986 előtti RD-k kormánycsapágya hajlamos volt a berágódásra, és mindenképpen ellenőrizni kell a lengővilla ágyazását is, mivel a modellfrissí­tésig gyenge műanyagpersellyel készült.


A motor hangja zaj annak, aki nem szokta meg a kétüteműek természetes csettegését, de zene azok számára, akik éppen ezt szeretik. Az RD 350-es főtengelye és forgattyús része alapvetően strapabí­ró konstrukció, de nem mindegy, hogy ki és mire használta a motort. A gyár előí­rása szerint huszonötezer kilométerenként ki kell cserélni a dugattyúkat, és fel kell fúrni a hengereket. Érdemes rendszeresebben ellenőrizni, hogy szinkronban működnek-e a kipufogó szelepek és a porlasztók, ha nem, a motor nem pörög fel rendesen. A kopást nagyban befolyásolja, hogy a gépet milyen olajjal használták előző tulajdonosai, hiszen csak a teljesen szintetikus kétütemű motorolaj a megfelelő, ez biztosí­t ideális kenést minden terhelési tartományban. Miként a teljesí­tmény, úgy a benzinfogyasztás sem hasonlí­tható a kategória átlagához. Az RD dinamikus, de nem sportos vezetés mellett körülbelül hat liter benzint kí­ván száz kilométerenként, de ennek a kétszerese sem kizárt, ha a tulajdonos ki akarja aknázni kipufogó szelepek nyitása fölött vadállattá váló kétütemű képességeit. És miért ne tenné, hiszen az öreg korában is élvezetes Yamaha pont erre való.