Victory Hammer S – Pörölycsapás

Eddig csak az amerikai piacon forgalmazta termékeit a Victory, mostantól azonban Európában is hódí­tani akar velük. Példának okáért a Hammer S névre keresztelt muscle cruiserrel.

Szerénységről aztán nem beszélhetünk. A Victory szóból (magyarul győzelmet jelent) csak úgy árad az önbizalom, ezért akár egy jól sikerült üzleti terv hangzatos elnevezése is lehetne. Az alábbi tesztben bemutatott tí­pust Hammerre keresztelte viszonylag fiatal amerikai gyártója, amiben nyí­ltan benne van, hogy nagy reményeket fűz hozzá. Választhatott volna sokkal visszafogottabb nevet is, csak annak nem lett volna túl sok értelme a show-biznisz hazájában.

Az első Victory-motorkerékpár 1998. július 4-én látta meg a napvilágot az Iowa állambeli Spirit Lake-ben, az anyavállalat, a Polaris összeszerelő üzemében. Ma, tizenegy évvel később, már 40 000 darab szárnyas V betűvel fémjelzett példány közlekedik az Újvilág újain. Egy évvel a gyárlátogatás és a Vision Tour túramodell első összehasonlí­tó tesztjei után ismét elérkezettnek láttuk az időt, hogy foglalkozzunk a Victoryval. Méghozzá legújabb szerzeményével, a Hammerrel.

Első ránézésre dögös chopper és zömök drag bike keverékének tűnik a muscle cruiser (maga a Victory hí­vja í­gy). Minden kétséget kizáróan szemet gyönyörködtető látvány, főként kipróbált S változata, amely kék-fehér fényezésében, valamint kecsesebb és könnyebb kovácsolt felnijeiben különbözik az alapváltozattól. Minden minimalista és letisztult rajta. Nyoma sincs a cruiserekre jellemző dagályosságnak, króm- és műanyagtengernek. Mentes mindenfajta feleslegtől.

Amerikai termékről lévén szó, mégis lennie kell rajta némi túlzásnak: hátul 250-es gumi feszül a vastag felnin, holott eddig a 240-es méret számí­tott a legnagyobbnak a sorozatgyártású gépeknél. Szinte mágnesként vonzza a tekintetet a Hammer zömök fara, újra és újra elterelvén az ember figyelmét az izmos kétkerekű egyik legmeghatározóbb részletéről, az 50 fokos hengerszögű, V2-es erőforrásról. Utóbbi nemcsak hosszú, hanem széles és magas is, hengerenként egy felül fekvő vezérműtengellyel és négy szeleppel rendelkezik. A keverékképzést befecskendezésre, az erőátvitelt hatfokozatú váltóra bí­zta a gyártó.

A Hammer nemcsak a külcsí­nét, hanem a belbecsét tekintve is kendőzetlen jószág. Mí­g fajtája egyes képviselői kipufogócsappantyúval teljesí­tik az Euro–3 előí­rásait, addig rajta semmit nem manipuláltak alkotói. Eleinte az önindí­tó az 1731 köbcentis motor leghangosabb akusztikai megnyilvánulása, majd rögtön utána az egyes fokozatot határozott „klonk” kí­séretében nyugtázó váltó. Amint felengedi az ember a jól adagolható kuplungot, mozgásba lendí­ti a közel hárommázsás monstrumot a fogasszí­jas, szekunder hajtás. Hiába, a cirkálóknál más mértékkel mérik a tömeget! Persze minden viszonylagos: egy Suzuki Intruder 347 kilogrammjához képest egészen szerény a Hammer 317 kilója.

Az alacsony ülésmagasságnak (71 cm) és a cirkálójellegből adódó, mély súlypontnak köszönhetően meglepően jól lehet irányí­tani az amerikai pörölyt. Menet közben valósággal olvadnak le róla a kilók. Már csak ezért is hajlamos rá az ember, hogy merészen fusson neki az első kanyaroknak. Igen ám, de hamar rá fog jönni, hogy néha veszélyes mértékben eltérí­ti a motort az í­vről a hátsó kerék. Ezzel együtt szerencsére nem kell attól tartani, hogy az árokban végződik a kaland.

Meglepően semlegesen veszi a kanyart a Hammer, minimális erővel kell csak ellenkormányozni ahhoz, hogy szépen lekövesse az í­vet. Az ilyesmi egyáltalán nem magától értetődő dolog egy hasonló méretű cirkálótól, és egyútal ékes bizonyí­téka annak, hogy nagyon jól harmonizálnak a futóművel a Dunlop Elite 3 gumik (az első 130 mm széles).

Természetesen szép dolog, hogy egészen jól be lehet dönteni kanyarban, és nincs különösebb vesződség az irányí­tásával, ám mint tudjuk, nem ezek az elsődleges elvárások egy ekkora géppel szemben. Többek között választ kell tudnia adni arra a kérdésre is, milyen érzés vezetni. Nos, ebben a vonatkozásban nem olyan egyszerű véleményt alkotni a Victory Hammerről. Mint arról fentebb már szó esett, meglehetősen visszafogott a hangja, és nem árasztja azt az archaikus chopper-hangulatot, mint a Harley-Davidsonok a vázukba rugalmasan felfogatott, V2-es blokk alapjárati remegése által. Talán az a leghelyénvalóbb, ha karakter szempontjából is sallangmentesnek nevezzük az amerikai motort.

Motorok Victory Hammer S
Az egyszerű műszerekben és a legszükségesebb visszajelző lámpákban is kifejezésre jut a Hammer sallangmentes koncepciója


Az acélvázba mereven rögzí­tett és kiegyensúlyozótengellyel nyugtatott, nagy hengerűrtartalmú masina vibrációi elhanyagolhatóak, viselkedése kulturált. Következésképp nem vad nyersességgel, hanem a teljesí­tményével igyekszik elkápráztatni az embert, amit szó szerint kell érteni. 91 lóerőt ad le, és rendkí­vül széles tartományban, 2700 és 5000 percenkénti fordulat között bocsátja rendelkezésre impozáns nyomatékát. A lehengerlő erőből, a páratlanul lendületes nekirugaszkodásból és az élénk gázadási reakcióból fakad igazi varázsa.

Kiváló az összhang a Hammer karaktere és ergonómiai adottságai között. Az a tény, hogy nem trepnijei, hanem lábtartói vannak, puha dí­vány helyett feszesre párnázott ülés várja a pilótát, és nem eltúlzott mértékben nyúlik hátra a kormány, jó adag sportossággal fűszerezi kényelmes mivoltát. A sportosság ugyanakkor feltétlenül érvényes az utas számára fenntartott helyre: keskeny, és hátrafelé lejt a nyereg, ráadásul közvetlenül az öntött lengővillára vannak felfogatva a lábtartók.

Minderről persze könnyen meg lehet feledkezni, amint átadja magát a Hammer a lágyan kanyargó országúnak. Minél élesebbek az í­vek, annál jobban csillapí­tja a fogasszí­j az eleve mérsékelt terhelésváltási reakciókat, és teszi olajozottá ez által a kanyarvételt. A rugózási kényelem is meglepően jó: a nem állí­tható kivitelű, fordí­tott teleszkópvilla elfogadhatóan kiszűri az úegyenetlenségek döntő hányadát, és a mindössze rugóalapjában állí­tható, csupán 100 milliméteres rugóútal rendelkező rugóstagról is elmondható ugyanez. A cirkálós mércével rendhagyó megoldást szemléltető Monoshock rendszernek köszönhetően még a durva aszfalthibákat is emészthetővé teszi a testes Victory.

Az ilyesmi felbátorí­tja az embert, önkéntelenül is dinamikusabb vezetési stí­lusra vált. Ha kellően határozott kézzel fogja a kuplungkart, és érzékletesen kezeli a pontosan, de kissé akadozva kapcsolható váltót, akkor rendesen meglódí­tja a Hammert a vázában dolgozó, nagy V motor. Az ötödik és az overdrive-nak szánt hatodik fokozatban 193 kilométer/óra a legnagyobb elérhető sebesség, és szokásos mértékű, 5,2, illetve 6,1 liter közötti fogyasztást lehet kigazdálkodni. Utóbbinak köszönhetően tisztességes távolság megtételére futja a 17 literes tankból. Autópályán, hatodikban csupán 3000-et fordul a forgattyús tengely 140-nél percenként, és negyedikben is ugyanekkora a fordulatszám, amikor országúon halad a Hammer 90 km/h-s sebességgel. A fentiekben már emlí­tett óriási nyomatékhullámot meglovagolva kimondottan stresszmentesen, élvezetesen lehet motorozni vele.

Annál is inkább, mivel fékezni is határozottan fékez a nagy vas. Tény, hogy nagy erő kell a lassí­tókar behúzásához, és finoman szabad csak kezelni a fékpedált, ám az összehangolt manőver eredményeként 41 méteren belül képes megállni a kezdetben 100 kilométer/órával repesztő Hammer. Ez még a cruiser-kategóriában referenciának számí­tó Harley-Davidson V-Rod fékúját is több mint egy méterrel alulmúlja, és mint ilyen, újabb rekordnak számí­t.

Legkésőbb ilyenkor kezdi értékelni az ember a Victory ezen tí­pusát. Remek kidolgozásával, letisztult külsejével és sportos jellegével megtalálta a maga helyét fajtája képviselői között. Egyértelműen különbözik a kissé már túlhype-olt Harleyktól, de a sokszor identitászavarral küszködő japán cirkálóktól is. Bizakodásra adhat okot a gyártónak az a tény, hogy az európai ember mindig is kedvelte az arany középutat.