Versenypályára küldi a Yamaha a motorozó robotját

Második fázisba lép a Motobot fejlesztése

A technikai csemegékre fogékonyabb olvasók bizonyára nem siklottak át októberben azon, hogy a Yamaha bemutatott egy kissé kezdetleges állapotban lévő robotot, ami egy YZF-R1M nyergében ülve, igaz kitámasztó kerekek segí­tségével, de 100 km/h fölött motorozott.

 

Yamaha Motobot

 

A nemes egyszerűséggel Motobotnak nevezett konstrukciót most elhozták a CES konferenciára is, ahol a következő évek terveiről is szó esett. Ezek közül a legkomolyabb, hogy 2017-ben már szeretnék, ha teljes köröket tudna futni versenypályákon. Ehhez több különböző szenzorra lesz szüksége, melyek folyamatosan figyelik, hogy hol helyezkedik el a a versenypályán, illetve, hogy magával a járművel mi történik. Az adatokat a Motobot körről körre tárolja és elemzi, sőt tanulási célra is használja. Ahogy egyre többet megy az adott pályán, kitapasztalja az ideális vonalvezetést és megpróbálja elérni a lehető legjobb köridőt.

 

A Motobot fejlesztésnek második szakaszával kapcsolatban a japán gyártó azt is elárulta, hogy az itt alkalmazásra kerülő technológiák egy része megjelenik majd a közúi motorok vezetését segí­tő rendszerekben is.