VAN SAPKA, nincs Sapka

A hipster elhatározza, hogy café raceres lesz, elmegy és vesz egy motort. Belövi a választékot a tükörben, megfésüli a szakállát, bekrémezi vadonatúj tetoválását, felcsatolja övére a jó előre megvett Rubby sisakot és kinyitja az ajtót. A csaja utána szól: Sapkát vegyél.

Hááát, í­gy ismét elolvasva úgy érezzük, hogy itt az ideje egy őszinte bocsánatkérésnek. Sajnos még az a gyatra kibúvó sem áll a rendelkezésünkre, hogy úgy hallottuk valahol e viccet. De ha Önök úgy vélik, hogy az ember megbocsátó képességének is van határa, hadd idézzünk egy bölcs szentenciát.
„Az ember sohasem olyan szép, mint amikor bocsánatot kér, és amikor megbocsát; ezek az élet legszebb pillanatai.”

És hát akkor, kedves és szép Olvasóink, a cikk…
Talán emlékeznek még rá, hogy a Harley‒Davidson a Street 750 bemutatásakor Európa-szerte motorépí­tő versenyt hirdetett meg Battle of Kings cí­mmel, amelyre Harley-dí­lerek jelentkezhettek. Alapul a ví­zhűtéses, új Street 750-et kellett használniuk, és a teljes költség nem haladhatta meg a 6000 eurót.

Nos, az első Battle of Kingre nevezett a budapesti Harley-dí­ler is, szakmai együttműködő partnernek a Sapka Műveket kérte fel. A Sapka Művek össze is dugta a fejét – Sapkástul – a dí­lerséggel, és összehoztak egy olyan munkát, amitől a legtöbben egészen egyszerűen hanyatt estek. Ha még emlékeznek, a Street 750-től natí­v állapotában azért nem mennek falnak az emberek, a Sapka-félétől azonban többen is fontolgatták. A versenyen elért eredmény igazolta is azokat, akik éppen a fal felé tartottak, a szakmai zsűri egyértelműen odaí­télte az első helyet a dirt track stí­lusú alkotásnak. A közönségdí­jat azonban Prágában a prágai dí­ler munkája nyerte el, és a verseny szervezői úgy döntöttek, hogy a Biarritzban megrendezett európai döntőre a közönségdí­jas motort viszik ki.
Hát, ezt a békát le kellett nyelni – és itthon kellett maradni.
Sebaj, gondolták itthon, majd jövőre, ugyanott.
Egy évvel később annyiban módosí­tották a verseny kií­rását, hogy nem Streetből kell épí­teni, hanem Sportster Ironból. A budapesti dí­ler és szakmai együttműködő partnere, a Sapka Művek ismét összedugta fejét – Sapkástul -, és ismét munkához láttak. Elhatározták, hogy ezútal ráhajtanak a közönségdí­jra, ezért témának egy nagyon trendi vonalat választottak. Egy Café Racert épí­tettek.
Eddig azt hittem, hogy az újságí­rókra és a diákokra jellemző leginkább a mondás, mely szerint „a határidő a legjobb múzsa”, az Iron Café esete azonban azt bizonyí­tja, hogy í­gy van ez a motorépí­tőkkel is. Ugyanis alig több mint egyetlen hónap (720 óra, vagyis 43 200 perc) alatt készült el a motor.
Önök mondhatnák persze, hogy „hamar munka ritkán jó”, de erre azon nyomban rácáfolna az eredmény. Az Iron Café ugyanis megnyerte a Battle of Kings közönségdí­ját! Bejött az épí­tők taktikája, amely valahogy í­gy szólt, vegyünk egy felkapott, divatos stí­lust, és hozzunk létre egy mesterművet benne. Egy szoborszerűen tökéletes, elegáns, tiszta alkotást.

Derült égből a villámcsapás!

így érte a hazai épí­tőket a szervezők döntése, mely szerint az elmúlt évi gyakorlattal szemben ezútal inkább a szakmai zsűri első helyezettjét viszik tovább a biarritzi döntőre. Aki ismét csak a cseh importőr lett.
Ezt a békát is le kellett nyelni, és ismét itthon kellett maradni. És sajnos ezt a taktikát választották az azt követő Battle of Kingsre is a hazai épí­tők. Itthon maradtak, és nem épí­tettek semmit. így valószí­nűleg egy műremekkel lett szegényebb a motorépí­tés világa.

Az Iron Café
Az Iron önmagában is szép motor, a Fortyeight mellett az egyik legnépszerűbb Sportster, de ami lett belőle, az magáért beszél. Egy tökéletes, visszafogottságában is elegáns café racer, amelyről az ember nehezen dönti el, hogy egy galériában, egy nappaliban, vagy a garázsban van-e a helye.
Az épí­tők az idő rövidsége miatt a saját praxisukban megszokottnál valamivel több kész Harley-alkatrészt használtak fel, de ahogy az a motorépí­tésben lenni szokott, minden alkatrészt, elemet át kellett alakí­tani, hogy fizikailag és optikailag is illeszkedjen a helyére. A legjellegzetesebb rész, a café racerek védjegyének tekinthető fejidom alapjaiban már létezett korábban, talán egy Ducati Paul Smartté lehetett, azt azonban át kellett szabni a Spori adottságaihoz. Bele egy szintén Harley‒Davidson projektoros lámpa került, a Rushmore project Daymakere. A Harley‒Davidson XR1200-ból való fordí­tott teleszkópok külső szárára szerelt csutkakormány a Sapka Művek kézi munkája, amiként a felső kormánykifli szintbe süllyesztett műszerfalegysége is. A tankot alaposan, de nem túl feltűnően átalakí­tották, a vázalagutat sekélyebbre vették, í­gy a tank alja egy vonalban fut a hengerfejekkel és az ülés aljával. Apróságnak hangzik ugyan, de pont az ilyen részletek adják ki a professzionális végeredményt.
Az ülésalapot szintén az SM (Sapka Művek), a szivacsozást és bőrözést Bielik írpád, vagyis Ricardo készí­tette. Az ülésidom valaha szintén XR1200-ason szolgált, most azonban megfaragva egy közönségdí­jnyertes cafér raceren látjuk viszont.
A Sapka Művek Sapkájától soha nem állt messze, hogy lengővillát vagy akár komplett rugóstagot gyártson (az ő szakmai együttműködő partnerével, Hunyadi Kornéllal vállvetve), ezútal azonban mindkettőt – mármint a rugóstagokat és a lengővillát – a sokszor emlegetett XR1200-donorról szedték, ha valaki a rugóstagot mégsem ismerné fel, az azért van, mert azt szétszedték és átfényezték.
Nem mehetünk el szó nélkül az optikailag tökély, kettő az egybe kipufogó mellett sem, de hogy ha az Iron Café éppen jár, az biztos, hogy félsüketen fogunk elmenni mellette. Alapjáraton egyszerűen érzékborzoló, lenyűgöző az a hang. Szörcsög, gurgulázik, semmi jót nem nézne ki belőle az ember. De gázadásra valami olyat tapasztalunk, ami túl van a felfoghatóság határán. Hallatán egy üres ú, és az aszfaltra kenődő füstölgő gumicsí­k képe úszik be az ember lelki szemei elé. Pontosan olyan a hangja, mint egy 1000 lóerős dragbike-é a rajtban a Santa Pod-i dragarénában.
Jóérzésű ember ezzel a csővel nem merészkedik élőlények közelébe, nemhogy az autósorok közé. Erre akkor jöttem rá, amikor a lámpánál előregurultam vele. Szegény autósok úgy rángatták félre a kormányt, mintha legalábbis egy meteor érkezett volna.
A motor ezeken felül két darab 17 colos, fűzött felnit, valamint előre dupla féktárcsát, ezekhez persze több olajat szállí­tó főfékhengert kapott, és hát akadt megoldanivaló ott is, ahol a küllők amúgy beleértek volna a féknyergekbe. Ahogy az lenni szokott, végül a problémák megoldódtak, minden a helyére, a lábtartó pedig a caféracerség jegyében hátrébb került.
Sajnos a verseny, a Battle of Kings, amire az Iron Café készült, kicsit olyan volt, hogy ha volt sapkája, ha nem volt sapkája, sehogy nem volt jó a Sapka motor. Legalábbis arra nem, hogy kijusson a biarritzi Wheels and Waves-re, a döntőre. Ennek ellenére az Iron Café egy tökéletes, visszafogottságában is elegáns café racer, amelyről az ember nehezen dönti el, hogy egy galériában, egy nappaliban, vagy a garázsban van-e a helye.