Triumph Tiger – Aszfaltra született

A Triumph elsí´ generációs modellsorozatának leváltása a negyedik felvonásához érkezett az új Tiger megjelenésével.

Az új nagy endurónak lényegében csak a neve azonos az 1992-ben bemutatott Tigerrel. A két évvel ezelí´tt a Daytonában és a Speed Triple-ben debütáló háromhengeres motort a Tigerbe is a Sagem-féle elektronikus befecskendezéssel épí­tették be, és teljesen új, saját vázszerkezetet kapott. Ez az acélcsí´ hí­dváz nem csak merevebb a korábbi központi csí´váznál, de helyet ad az aerboksznak is.


Az új Tiger igazi kényelmes túragép, amely valójában az aszfalton érzi jól magát. A Triumph is követte tehát a konkurenciát, hiszen a nagy endurók sorban áldozzák fel  utolsó tereperényeiket is az aszfaltozott utakon elérhetí´ jobb menettulajdonságokért.

A Tigernél mindez az üléspozí­cióval kezdí´dik. Kényelmes, minden jól kézre esik, az ülésbí´l az ú jól áttekinthetí´. Enduro viszonylatban az ülésmagasság igencsak alacsony, a motor a maga teljességében mégis nagy gép benyomását kelti. A 24 l tank a tesztnap végére még korántsem ürült ki, tehát nagy valószí­nûséggel akár 400 kilométeres etapok is teljesí­thetí´k – hála a Sagem-befecskendezésnek.

A hosszú úon az utas sem igen fog panaszkodni, mivel elegendí´ helyet talál, a kis lámpaidom pedig még í´t is meglepí´en jól védi a menetszéltí´l. A felfelé hajlí­tott szélvédí´ nagy sebességnél jól eltereli a menetszelet a sisak fölé, mí­g a kormány végére szerelt pajzsok hatékonyan védik a kezet a téli hidegtí´l. A lábtartók elhelyezése szintén jól sikerült. Csak a beléjük csavart tüskék érnek le a jól tapadó Michelin T 66-os gumik csúszáshatára elí´tt, viszont nem kényszerí­tik a pilóta térdét olyan görcsös helyzetbe, ami a kényelem rovására megy.

Ha még tovább forszí­rozzuk a tempót, a motor könnyen kontrollálható hátsókerék-csúszást produkál, de az ember mindig érzi, hogy ura marad a helyzetnek. Ez annak köszönhetí´, hogy a Triumph és a Kayaba mérnökeinek sikerült úgy behangolniuk a rugóstagokat, hogy az utcai használathoz szükséges csillapí­tásért nem kellett feláldozniuk az enduróktól elvárt finom reakciókészséget. Az erí´forrást a Lotus Engeneeringnél úgy hangolták 86 lóerí´re, hogy 3000-tí´l 8000-ig teljesen egyenletessé vált a nyomatékleadás, és í­gy a motor kezelése is egyszerû lett.

Nyugodtan állí­thatjuk elfogultság nélkül, hogy a Sprint ST után a túrázók másik csoportjának is olyan motort kí­nál most a Triumph, amellyel nagyon meggyûlik majd a konkurencia baja.