Triumph Tiger 800 XC – Az igazság nyomában

Félretéve minden jóindulatot és óvatoskodást, kivittük a Triumph új túraenduróját Erdőkertesre, a volt katonai lőtérre, hogy utánajárjunk a dolognak. Ez a terület már inkább krosszos mint endurós, de a döntés úgy hangzott, minél inkább hard a terep, annál jobb.

A Tiger 800 XC tömege több mint 200 kg, és ez terepen akkor is aggasztó, ha a tömegközéppontját alacsonyra szerkesztették. Elöl a 45 mm-es Showa teleszkópok 220 mm-en simí­tják ki az úegyenetlenségeket, amelyeket a 21-es első kerék továbbí­t a talajról. A hátsó Showa egység 215 mm-es rugóúja próba nélkül is sejteti, hogy kevés lesz.  Ráülve kiderül, hogy nem is olyan nagy vas ez, mint mellette állva gondolnánk. A mereví­tő nélküli alumí­niumkormány nagyon széles. Formája akár egy krosszmotoré, de ilyen széles kormánnyal nem szerelnek egyetlen sportcélú terepmotort sem. A Nissin vezérlőeszközök igazi nyalánkságnak számí­tanak, ennek megfelelően jól kezelhetőek. A jellegzetes felépí­tésű, háromhengeres Triumph-blokk pörgős, ugyanakkor nyomatékos erőforrás, majd 100 lóerős csúcsteljesí­tménnyel.

Motorok Triumph Tiger 800 XC 2011
Kattintson a képre a galériához


A homokos beavatásra az M3-as autópályán érkeztünk – két személlyel –, í­gy első körben utasként próbálhattam ki a Triumph-ot. Az élmény kifejezetten kellemes, nem melegí­t a kipufogó, puha az ülés, bár nekem kicsit szélesre szerelték a lábtartókat. Lehet, hogy ez egy hölgy utasnak nem okoz majd gondot. Annak ellenére sem viselkedett bután a motor, hogy én utasként nehezebb voltam, mint a pilóta. 

Gidres-gödrös tesztterep! Indí­tom a motort, amely nagyon könnyen kel életre. Gyönyörűen muzsikál, jól veszi a fordulatot, nem rezonál, csöndes. Ahogy ráléptem a váltókarra, azonnal megtaláltam az első dolgot, ami nem tetszik. Túl rugalmas a hébli anyaga, nem elég határozott az általa közvetí­tett érzés. Szokni kell, igaz, a krosszcsizma sem konkrétan ehhez a modellhez ajánlott viselet. Pár méter megtétele után kiderült, hogy a motor nem képes a homokban egyenesen menni, csak ha felállok a lábtartókra. Ekkor viszont – a tankon kiképzett kétoldali mereví­tést is kihasználva combom támasztására és felvéve az első kereket terhelő testtartást – teljesen megváltozik a karakterisztikája. Jól irányí­thatóvá válik, különösebb erőfeszí­tés nélkül is jóleső vele a gyors földutakon csapatni, pedig az XC-t inkább aszfaltos gumikkal szerelték, mint terepre valókkal.

Érdemes a gumibetétet lekapni a fogazott lábtartókról, mert több esetben is lecsúszott a csizmám róluk. A fékek hozzák a normát, a földúon nem kell túlzottan óvatoskodni, mivel nem harapnak túl agresszí­ven. Bekormányoztam a dűnék közé a motort, hogy végre istenigazából megkí­nozzam. Annak ellenére, hogy a legnagyobb gödröket támadtam, jól vette az akadályokat. Megfelelően dolgozott a futómű, nem akart ledobni magáról a motor. Lássuk a homokos, meredek emelkedőket és a lejtőket! A lefelékben tartottam a nagy súlytól, de nem ért kellemetlen meglepetés.

Motorok Triumph Tiger 800 XC 2011Motorok Triumph Tiger 800 XC 2011
Balra: Sziklás terepen szükség van a blokkot és a kipufogó csövét védő lemezre

Jobbra: Az ülés vezetőnek és utasnak is egyaránt kényelmes


Jó súlyelosztásának köszönhetően akár 40 kilogrammot is letagadhatna a terep Triumph. A rugóstagok továbbra is jól teszik a dolgukat, eddig akadt olyan szituáció, ahol kevés lenne a futómű, de nem nyugszom. Gyerünk ugratni! Bár ez már aztán tényleg nem a lételeme egy túraendurónak. Találtunk egy régi katonai tankbeállót, amelynek az alját lebetonozták. A kemény érkezés ellenére a motor eleje még bí­rta a kiképzést, de a hátsó rugóstag feladta a szolgálatot. A kőkemény teszt, a nagy súly, a rövid rugóú eredménye, hogy végül lekoppant. Drasztikusan, a derekamban éreztem a gátló lehetőségeinek határait. Terepezésből ennyi elég is volt.

Hazafelé én vezettem az aszfalton. Kí­váncsi voltam a motor nyomatékosságára, ezért több esetben is két-három sebességi fokozattal feljebb kapcsoltam, mint az ideális és egy kis nyüszí­tést eltekintve észre sem vette ügyetlenkedésemet. Az erőforrás folyamatosan húz, teljesí­tménygörbéjében nincsenek lyukak, botlások, ha megforgatom, jól szedi a lábát. A fékek hihetetlenek, mintha egy időben azzal, hogy feljöttünk az aszfaltra, kicserélték volna egy komolyabb rendszerre. Nagyon jól fog, jól adagolható, tetszett. Egy kis autópályával leöblí­tettük a poros utakat, közben olyan érzés töltött el, hogy a Tiger 800 XC-t nem is vezetni kell, csupán utasí­tgatni, és teszi a dolgát szépen, csendesen.