Triumph Street Triple – A magányos ügynök

Tűzveszélyes, nem drága és mindig támadásra kész – de a Triumph új Street Triple-je semmiképpen sem csak kihegyezett stí­lusban vezethető.


Napfényes reggel Itáliában. Egy pálmafa árnyékában lazán, oldaltámaszra döntve álldogál egy motorkerékpár. Ha tudna, talán még rá is gyújtana. Pilótának pedig csakis olyasvalakit választana, mint például James Dean. Széles kormánya elfordí­tva, fényszórói tágra nyí­lt szemekként merednek előre. Az új Street Triple első pillantásra a megszólalásig hasonlí­t 1050 köbcentis nagy testvérére, leginkább elölről és hátulról. Oldalról viszont rögtön feltűnik a lengővilla: mí­g a Speed Triple-nek egykarú járt, a Street Triple-n a Daytona 675 hagyományos alumí­nium lengővillája gondoskodik a hátsó kerék vezetéséről és rugózásáról. A britek amúgy is elég sok mindent átvettek szupersportgépükről: a váz, a kerekek, a tank és az erőforrás szinte teljesen megegyeznek.

Ugyanez érvényes a Triple hangjára is. Már álló helyzetben is támadókedvet sugároz. Hogyan hangzik? Mintha egy oroszlántól próbálnánk meg elvenni a zsákmányát. Minden egyes, befecskendezéssel a 225 köbcentis hengerekbe jutó gázlöketet pontosan ilyen vészjósló, gyomorból jövő hörrenés kí­sér. Ráülök. 800 milliméteres ülésmagasságával, kényelmes ülésével, keskeny derekával, a pilótához közel helyezett kormányával és lábtartójával, ami laza térdszöget tesz lehetővé, olyan, mintha a Street Triple maga lenne a megtestesült oktatómotor. Nyergében mégis azonnal úgy érzi magát az ember, mintha nyitott bőrdzsekiben, arcán háromnapos borostával motorozna.


Egyesbe teszem – simán becsusszan. Ráengedem a kuplungot – könnyen jár, és kiválóan adagolható. Az első méterek lakott területen. Most már elhiszem, hogy a britek állí­tása akár igaz is lehet: szerintük a motor száraz tömege mindössze 167 kilogramm. Mindenféle szükséges üzemanyaggal megtöltve – a tank 17,4 literes – nagyjából 190 kilót nyomhat, ezzel pedig játszi könnyedséggel lehet venni az akadályokat. Alig kell elfordí­tani a kormányt, és a Street Triple máris új utakon jár, mégpedig nagyon könnyedén.

Ahogy a helységnévtábla egyre zsugorodik a visszapillantó tükörben, azon gondolkodom, hogy tí­z évvel ezelőtt a 600-as szupersportgépek pilótái csapatosan utaltatták volna be magukat a zárt osztályra, ha ezzel állok elő nekik: 2000/min-től már nagyon húz, nem csuklik és nem rángat. 4000/min-től megfeszí­ti izmait, felszabadultan tol, 6000 és 13000 között pedig mohósága egyszerűen határtalan. Ez a gép egyszerűen mámorí­tó.

Olyan engedelmesen és mohón pörög fel, mintha folyékony düh keringene benne olaj helyett. íœvöltése olyan vadállati, hogy nyergében oroszlánszelí­dí­tőnek érezhetjük magunkat. És brutálisan teszi a dolgát: 11 700/min-nél 106 lóerőt ad le. A Triumph azon kijelentését, mely szerint 4000-es és 12 000-es fordulat között a forgatónyomaték mindig 60 newtonméter fölött van, épp ilyen könnyen elhiszem, egyszerűen azért, mert ezt érzem rajta. A vezérműtengely profilját a Daytonához képest megváltoztatták a középső fordulatszám-tartományban leadott jobb forgatónyomaték érdekében.

Kanyar jön. Ráborí­tom, átröppenünk rajta. Rövid egyenes. Rámenős kuplungolás – vajon a britek miért nem Wheelie-Triple-nek nevezték inkább? Jobban illett volna hozzá. Jön a következő kanyar, ráfékezek. Tökéletesen pontos. Bár a Nissin kétdugattyús úszó nyergek felépí­tése egyszerűbb, mint a testvérmodell fix nyergei, de éppoly jól adagolhatóak, és nyomáspontjuk is pontos.


A hágón túl az addig í­nyenceknek is kedvére való aszfalt egyszerre narancsbőrössé válik, sőt, alattomos úhullámok is leselkednek ránk. Jó hasznát veszem a komfortos hangolású futóműnek, amely a legtöbb egyenetlenséget kisimí­tja. A Speed Triple-lel ellentétben hátul csak a rugóelőfeszí­tést lehet állí­tani. A futómű hangolása jól sikerült kompromisszum a lágy reagálás és a komfortos csillapí­tás között. Erős fékezéseknél viszont felüt a villa, és két személlyel, rossz úon a rugós tag is gyorsan eléri határait. Tartunk egy kis szünetet. A kipufogó pattog, a három henger fölött reszket a levegő.

A kipufogórendszer teljes egészében rozsdamentes acélból készült, a tankon lévő matricákat átlátszó lakkal vonták be, a fék flexibilis acélcsöveket kapott. A keréknyomást a hajlí­tott szelepeknek köszönhetően könnyen ellenőrizhetjük, a műszerfal által kí­nált információk szinte semmi kí­vánnivalót nem hagynak maguk után. Az ülés alatt pedig még egy kis tárolórekeszt is találunk. Csomagot viszont csak a tanktáskába tudunk tenni, ABS-t pedig egyáltalán nem kí­nálnak hozzá, igaz az ABS egy Street Triple-n olyan lenne, mintha egy szamuráj testőrt fogadna fel.

Ezek az utolsó kanyarok mára. A Triple selyempuhán fordul be, még fékezés közben is harmonikusan dönthető, és pontosan reagál a gázra. Szinte semmilyen másik motorhoz nem hasonlí­tható, ahogy siklik kanyarról kanyarra. A kezdők is könnyedén, félelem nélkül vezethetik majd, a tapasztaltabb pilóták pedig tökéletesen kiélvezhetik előnyös tulajdonságait. Az erőforrás és a fékek extrém hajtóvadászatot tesznek lehetővé, de nem kell machónak lenni ahhoz, hogy megszeressük ezt a motort. Sőt, a női pilóták is minden bizonnyal megfelelő alternatí­vának találják majd, hiszen ennél több egocentrikusságot, amit nevezhetünk éppen jellemességnek is, manapság legfeljebb egy Harley-nál találunk. Náluk viszont feleennyire sem dinamikusan.